Duna Szimfonikus Zenekar - Skócia bűvöletében - Tavaszi 2.

Műsor:

N. Gade: Osszián visszhangjai – nyitány, op.1
Bruch: Skót fantázia (Esz-dúr), op.46
Mendelssohn: 3. (a-moll) szimfónia („Skót”), op.56

Közreműködik: Dósa Csenge – hegedű

Vezényel: Deák András

Műsorvezető: Zelinka Tamás

Dósa Csenge a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban Petőfi Erika tanítványa volt. Nyolc éves kora óta vesz részt országos és nemzetközi hegedűversenyeken. Eredményei: a Catania 2015 Campchiaro Nemzetközi Hegedűverseny 2. díj; a „Zene határok nélkül” c. kortárs zenei verseny – Nagydíj (2014.); Komárnói Nemzetközi Beliczay Gyula Emlékverseny kétszer 1. díj szólóhegedű és kétszer kamarazene kategóriában, utóbbiban nagydíjas is (2010. és 2011.); Bartók Béla Országos Hegedűduó Verseny 1. díj és EduArt különdíj (2012.); Budapesti Rados Hegedűverseny két arany díj, melyek közül a második kiemelt 1. díj és a Kaposfest különdíja (2009. és 2012.). 2015-ben sikeresen felvételizett Glasgowba a Royal Conservatoire of Scottland-ra és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre is.

Niels Wilhelm Gade (1817-1890) hangverseny-nyitánya az első kísérlet a közép-európai szimfonikus zenekari formák speciális „északi hanggal” való egyesítésére. Ez a hangvétel leginkább a mű bevezető részében nyilvánul meg. Gade ugyanis egy koppenhágai versenyen lipcsei tanulmányútra szóló ösztöndíjat nyert, így a helyszínen tudta tanulmányozni Schumann és Mendelssohn művészetét. Osszián (Ossian, Oisian, Oissin vagy Oisein) morweni királyfi, Fingal skóciai király fia MacPherson: Ossian énekei c. művében. Osszián az ír és skót mondák hőse, legendás dalnok (bárd).

Max Bruch (1838-1920) német zeneszerző hosszú évtizedeken át a német, de különösen a berlini zenei élet egyik kimagasló vezető egyénisége volt. Skót fantáziája a bárdok költészetének, az Osszián-éneknek, Robert Burns lírájának és Walter Scott nagyszerű leírásainak zenei visszhangja. Ebben a rapszodikus kompozícióban a hárfa tölti be a hegedű dialóguspartneri szerepét, emlékeztetve az északi bárdok kedvenc hangszerére.

Felix Mendelssohn-Bartholdy (1809-1847) német zeneszerző 20 éves volt, amikor először látogatott el Nagy-Britanniába. Miután egy sor sikeres előadást tartott Londonban, szakmai elfoglaltságai mellett szakított időt arra is, hogy műgyűjteményeket tekintsen meg, sőt Walter Scotthoz is ellátogatott. Kompozíciós terveket dédelgetett, melyről gazdag levelezéséből tájékozódhatunk: „Mihelyst most nyugtom lesz, itt, vagy Skóciában írni akarok egyet s mást: nem hiába van skót duda a világon!...”. Majd a holyrood-i Stuart-kastélyban tett látogatás után ezt írta: „Ma mély alkonyatkor elmentünk a palotába, melyben Mária királynő élt és szeretett; mutatnak ott egy kis szobát, csigalépcső vezet fel ajtajáig, onnan vonszolták ki Rizziót egy sötét sarokba, s ott gyilkolták meg… A mellette levő kápolna bedőlt, fű és borostyán növi be sűrűn, a (ma már) széttört oltárnál koronázták Máriát Skócia királynőjévé. Minden romos, korhadt, és derűs ég ragyogja be. Azt hiszem, megtaláltam Skót szimfóniám elejét.” A szimfónia nyitódallamát megihlető élménytől (1829.) csaknem tizenhárom esztendő telt el a mű elkészültéig, melyről a jó barát Robert Schumann ekképpen vélekedett: „Mendelssohn öt szimfóniája közül az »Olasz« a legvonzóbb, de tartalmára nézve a »Skót« a legmélyebb.”

(Zelinka Tamás)