Program


Du Fay és kora – fejezetek a napfényes középkor zenéjéből III.

Du Fay és kora – fejezetek a napfényes középkor zenéjéből III.

Sándor László, zeneszerző, 2021-ben szerezte meg doktori fokozatát a Zeneakadémián. Kutatási területe a késő középkor zenéje, különösképpen Guillaume Du Fay életműve.

Aktuális előadások



Az általánosan elterjedt szóhasználat szerint a „középkor” kifejezés elé többnyire nem a „napfényes” jelzőt szoktuk illeszteni. Azt ugyanakkor kevesen tudják, honnan és kitől származik a középkort sötétnek bélyegző kijelentés. Valaha, valaki, valamit sötétnek látott, legalábbis ahhoz viszonyítva, ami akkor, az illető saját korában bizonyos szempontok alapján fényesnek tűnt. E titokzatos személy kiléte csak az előadáson fog kiderülni, annyi azonban már most elmondható, hogy az illető lelkesedését a 14. század forradalminak ható új művészi kifejezésmódjai villanyozták fel annyira, hogy miattuk ilyen nagy horderejű kijelentésre ragadtassa magát. Van-e jogunk nekünk is így sok évszázad távlatából ítélkezni egy számunkra kevéssé ismert korszak fölött? A sötét fellegek eloszlatása, a szellemi kincsek felmutatása, a szimbólumok rejtett jelentéseinek feltárása új fénytörésbe helyezheti számunkra a 13-tól a 16. századig tartó időszakot és bebizonyíthatja, hogy a „napfényes” jelző korántsem túlzás. Jelen sorozat előadásainak főszereplője Guillaume Du Fay 15. századi francia zeneszerző, de nem csupán az ő személye kerül be az előadás-sorozat fénykörébe, hanem az őt megelőző és az őt követő néhány évtized, évszázad is. Gazdag képanyag – nagy felbontású kódex-fakszimilék – és számos hangzó zenei példa segíti a hallgatót abban, hogy a késő középkor legfontosabb szimbólum-kódjaiba belelásson. A sorozat 3 előadásból áll. Az első: Párizstól Cambrai-ig, a motetta műfajának születését és karrierjét mutatja be a párizsi egyetemtől a 15. század legfontosabb egyházzenei központjának tekintett cambrai-i katedrálisig. A második: Napforduló címmel a középkor néhány szimbólumának asztrológiai kapcsolódásait és univerzális dimenzióit kutatja. A harmadik: Templum Maternale a gótikus templom és a Szűzanya jelképiségének összefonódásáról szól.

Kövess minket!


További ajánlataink


A Budai Vár-barlang Budapest egyik legkülönlegesebb látnivalója, Magyarország egyik legrendhagyóbb barlangja. Ismerd meg a Budai Vár alatt húzódó barlangrendszer látogatók…

Szalóki Ági farsangi családi koncertjén az elhangzó dalokat a Körforgás című lemez dalaiból, a Cipity Lőrinc és Gingalló dalaiból, sőt,…

Szereplők: Dobó Kata, Sipos Vera, Fenyő Iván, Balla Eszter, Dr. Piczkó Kati

Hirdetési információ

Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!