Program


Diótörő - Szegedi Kortárs Balett

Diótörő - Szegedi Kortárs Balett

A Diótörő balett ötlete a cári színház egykori igazgatójától származott. E. T.A. Hoffmann: A diótörő és az egérkirály című meséje alapján olyan mese-balettet akart színpadra vinni, ami minden addigit felülmúl, mind hangzásban, mind pedig látványban. Csajkovszkijt kérte fel a muzsika megkomponálására.

Nincs aktuális előadás

Egy múltbeli eseményre kerestél. Kérjük, válogass aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2018. december 20. csütörtök, 15:00

A hattyúk tava és a Csipkerózsika után harmadik, egyben utolsó balettje is nagy sikert hozott a szerzőnek. A Diótörő zenéjéből előbb a hat tételes szvit került bemutatásra 1892. márciusában, majd ugyanezen év decemberében bemutatták a pompásan kiállított színpadi művet is. A Diótörő a balettirodalom leggyakrabban játszott darabja lett.

Diótörő - Szegedi Kortárs Balett

Karácsony este együtt díszíti a család a szalonban felállított hatalmas fát. Sorra érkeznek a vendégek, megkezdődik az ajándékok átadása. Rengeteg kedves játék, mesefigura, báb van a fa alatt. A gyerekek keresztapja, Drosselmeyer diótörő bábot ajándékoz Marikának. A kislány az este izgalmai után új játékával aludni tér. Álmában megelevenednek a nemrég átélt események képei, a bábok, játékok életre kelnek, a szobát egerek népesítik be, és fosztogatni kezdik a fát. Megindul a kalandok sorozata. Később Diótörő herceg boldogan köszönti a szépséges leányzóvá serdült Marikát - Mária hercegnőt. A kislány hol félelmetes, hol csodálatos álmai jelennek meg a történetben.

Marika: Szigyártó Szandra
Diótörő: Czár Gergely
Drosselmeyer nagybácsi: Kalmár Attila
Frici Marika testvére: Vincze Lotár
Anya és Egérkirálynő: Wéninger Dalma
Apa és Tortavár ura: Hegedűs Tamás
Dada és Cukorszilva Tündér: Bocsi Petra
Barbie és Rózsahercegnő: Takács Zsófia
Baltazár a bátor: Kiss Róbert
Egérkirály: Aradi Zsolt
Rózsaherceg: Kovács Péter
Kínai lány: Bacsó Gabriella
Arab lány: Claudia Elvetico
Spanyol lány: Kovács Enikő
Gyerekek, egerek, hópihék, édességek: Kovács Péter, Aradi Zsolt, Kiss Róbert, Vincze Lotár, Szigyártó Szandra, Takács Zsófia, Claudia Elvetico, Kovács Enikő, Nier Janka, Bacsó Gabriella

Zene: P. I. Csajkovszkij
Fény: Stadler Ferenc
Bábok: Tóth Andrea, Kiss Attila Etele
Fejdísz: Zazzy Design
Díszlet, jelmez: Horányi Júlia
Koreográfus: Juronics Tamás

Ajánlatunk


Paul és Corie friss házasok, a fiú konzervatív, ambiciózus ügyvéd, a lány romantikus és igazi szabad lélek. Az első, tökéletes közös lakást ő találta egy régi ház legfelső emeletén, ahol senki sem zavarhatja őket. Vagy ez csak illúzió? Kacagtatóan fordulatos, vérre menő játszmák kezdődnek azért, hogy mindketten otthon érezhessék magukat közös életükben.

Egy francia kisvárostól pár kilométerre, egy magányosan álló hegyvidéki házban játszódik a történet. A család a külföldön tanuló Susanne, a legidősebb lány hazatérését várja. A békés idillt hatalmas sikoly töri meg. Marcelt, a ház urát holtan találják szobájában, késsel a hátában...

Három nő és három férfi, ez egy szextett – bár a szerepek meglepően cserélődnek ezen a viharos éjszakán. Eleinte minden világos, ki kinek a kicsodája, ám közbeszól a kémia, meg egy tudálékos szexuálpszichológus – és csak reménykedni lehet, hogy sok félreértés és félre...

Kövess minket!


További ajánlataink


DEMJÉN – „Nincs középút”

Papp László Budapest Sportaréna

Demjén Rózsi a legenda, aki huszonhetedik alkalommal tölti meg az Arénát!

Nemanja Radulović & Double Sens - világhírű hegedűművész koncertje Szép

Margitszigeti Szabadtéri Színpad

Világraszóló népszerűségét minden sablont és konvenciót mellőző eredeti egyéniségének köszönheti. A világhírű hegedűművész bátor művészi szabadsággal szólaltatja meg a műsorára…

Mary Chase groteszk vígjátékának címszereplője egy több mint két méter magas, nagy fehér nyúl, akit Harveynak hívnak. Ez a Harvey,…

Hirdetési információ

Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesülj hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!