Program


Czifra János, a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara és Alma Mater Kórusa - A Zeneakadémia Együttesei

Czifra János, a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara és Alma Mater Kórusa - A Zeneakadémia Együttesei

A Zeneakadémia Alma Mater Kórusának hangversenye a Salzburgi Dóm zenei életét idézi meg. Czifra János, aki harmincöt évig volt az osztrák katedrális karmestere, két salzburgi zeneszerző műveit válogatta egymás mellé.  több...

Zeneakadémia saját produkció. Zeneakadémia Jegyutalvány és Zeneakadémia Szabadfelhasználású Jegy felhasználható.

Aktuális előadások



Wolfgang Amadeus Mozart zenei nagysága aligha szorul bemutatásra, ám ezúttal olyan kompozíciói szólalnak meg, amelyekkel ritkán találkozhat a közönség. A koncert első darabját, amely egy-egy szopránáriából és kórustételből áll, csak jóval a szerző halála után találták meg és tulajdonították neki. Az este további részében elhangzik Luigi Gatti Missa Sancti Ruperti című alkotása, melyet két kisebb egytételes Mozart-mű szakít meg. A Haydn-kortárs Luigi Gatti életútja kétszer is keresztezte a Mozart családét. Először az apa, Leopold által is áhított állást, a salzburgi főkarmesteri pozíciót szerezte meg, később Mozart nővérének, Nannerlnek segédkezett Wolfgang halála után felkutatni eltűnt műveit. Mozart egytételes művei a sonata da chiesa műfajába tartoznak, és Salzburgban a szentmisén a Kyrie és Gloria után az Apostoli levelek felolvasásánál hangzottak el: ezért is nevezik ezeket a műveket ,,levél szonáták”-nak.

Mozart: Scande coeli limina, K. 34
Közreműködik: Veleczki Ramóna (szoprán)
Gatti: Missa Sancti Ruperti » Kyrie, Gloria
Mozart: C-dúr templomi szonáta, K. 278
Gatti: Missa Sancti Ruperti » Credo
Mozart: Kirchensonate K. 329
Gatti: Missa Sancti Ruperti » Sanctus, Benedictus, Agnus

Dolhai Luca, Szikora Adél (szoprán) Kelemen Patrícia (alt), Havas-Horváth László (tenor), Vasvári Tamás (basszus)
Alma Mater Kórus (karigazgató: Somos Csaba)
A Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara
Vezényel: Czifra János

Kövess minket!


További ajánlataink


Be Massive Szilveszter - New Year's Eve Party Szép

Várkert Bazár, Rendezvényterem

Az idén 22 éves Be Massive. Az elmúlt évek szilveszteri eseményei rendkívül népszerűek voltak, a jegyek pillanatok alatt elfogytak, ezért…

Hirdetés

NYÁRI KÁROLY - BUDAPESTI KARÁCSONYI KONCERT

Budapest Kongresszusi Központ

Ajándékozz élményt szeretteidnek! Ünnepeljünk együtt Nyári Károly felejthetetlen Budapesti Karácsonyi Koncertjén 2025. december 27-én 19:30-kor a Kongresszusi Központban!

Hirdetés

A Postmodern Jukebox 2026-ban „THE FUTURE IS VINTAGE” címmel indul világkörüli turnéra! Hazánkon kívül ellátogatnak az Egyesült Királyságba, Európába, Ausztráliába…

Hirdetési információ

Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.

Akadálymentesítés menü
Betűméret növelése
100%

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Gift card

Ajándékozz élményt!

Válogass karácsonyi ajándékutalványainkból!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!