Program


Csík Zenekar: Adventi koncert

Csík Zenekar: Adventi koncert

CSÍK ZENEKAR
ADVENTI KONCERT

Nincs aktuális előadás

Egy múltbeli eseményre kerestél. Kérjük, válogass aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2016. december 10. szombat, 19:00

Huszonnyolc éves fennállása alatt olyan kiemelkedő népszerűségre tett szert a Csík Zenekar, mely népzenei életünkben korábban elképzelhetetlen volt. Pályafutása első szakaszában főleg táncházi muzsikát játszott, jellegzetes - három prímásra, férfi és női énekhangra, valamint többszólamú énekre épülő - előadásmóddal. Aztán új fejezetet nyitott, életművében és a hazai világzenében egyaránt. A mérföldkőnek számító Senki nem ért semmit című albumával új stílust teremtett, oly módon dolgozva fel könnyűzenei szerzeményeket, hogy azok belesimuljanak a népzene szövetébe. Ezzel pedig azt bizonyította, hogy a népzene azoknak a városi fiataloknak a szívét is összeszoríthatja, akik legfeljebb tanulmányaikból ismerik a paraszti kultúrát.  Egyszóval, a népi és a popkultúra átjárhatóbbá tételével jutott a Csík Zenekar a csúcsra anélkül, hogy a népzenei hagyományban való elmélyültségéből engedett volna.

A zenekar tagjai:

Barcza Zsolt - cimbalom, harmonika

Csík János - hegedű, ének

Makó Péter - szaxofon, tárogató, klarinét

Kunos Tamás - brácsa

Majorosi Marianna - ének

Bartók József - bőgő

Szabó Attila - hegedű, gitár

Ajánlatunk


Urbán András: A hallgatás poétikája a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház vendégjátéka a Kultúrbrigád szervezésében

Paul és Corie friss házasok, a fiú konzervatív, ambiciózus ügyvéd, a lány romantikus és igazi szabad lélek. Az első, tökéletes közös lakást ő találta egy régi ház legfelső emeletén, ahol senki sem zavarhatja őket. Vagy ez csak illúzió? Kacagtatóan fordulatos, vérre menő játszmák kezdődnek azért, hogy mindketten otthon érezhessék magukat közös életükben.

A magyar irodalom egyik legszívbemarkolóbb alkotása felnőtteket, fiatalokat egyaránt megérint. Közös gondolkodásunk és közbeszédünk része lett a grund, amely a miénk, ahogy azt Dés-Geszti csupa érzelem, csupa dallam betétdalában éneklik a szereplők.

Kövess minket!


További ajánlataink


MAGYAR MENYASSZONY

Magyar Nemzeti Múzeum

Hogyan változott a nők szerepéről alkotott képünk az elmúlt 500 évben? Találd meg saját válaszod a Magyar Menyasszony című kiállításon!

Minden idők egyik legkedveltebb romantikus története, az ikonikus film sikeréhez méltó, musicalként születik újjá a Madách Színház színpadán.

Fellegi Anna - ének Budapesti Akadémiai Kórustrásaság (karigazgató: Balassa Ildikó) ARLtistic Dance Company (koreográfus: Albert Réka Lilla) Budafoki Dohnányi Zenekar…

Hirdetési információ

Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesülj hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!