program


Company Wayne McGregor (GB): Autobiography

Company Wayne McGregor (GB): Autobiography

McGregor 1992-ben azzal a céllal alapította meg saját társulatát, hogy olyan kreatív műhelyt teremtsen innovatív előadásaihoz, amelyben a táncosok mellett a zene és a vizualitás terén úttörő művészekkel működik együtt.  Læs mere

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: Onsdag, 18. April 2018 20:00

A csapat azóta a világ minden pontján elvarázsolja el a nagyérdeműt, a Trafó közönsége ez alkalommal ötödszörre találkozhat velük Budapesten (Triple Bill, 2004; Entity, 2008; Far, 2011; Atomos, 2015). Az Autobiography a legfrissebb koreográfia, 2017 októberében mutatják be a londoni Sadler’s Wells-ben, de azt már tudjuk, hogy egy nagyon vakmerő és személyes darabra számíthatunk, melyhez a természettudományokért és a legfrissebb technikáért lelkesedő McGregor megengedte, hogy a teljes genetikai állományát feltérképezzék vezető genetikusok, és ezt a biológiai kutatást viszi színpadra.
 
„McGregor koreográfiája ugyanis tényleg végtelenítettnek tűnik: ahol befejeződik, bátran újból is kezdődhetne, ami persze nem jelenti azt, hogy strukturálatlan, sem szcenikailag, sem szerkezetében, sem ritmusában, de kétségkívül van egy olyan, már az első percben megütött és végig kitartott ’rakkolós’ monotóniája. […] Stílusa a klasszikus balett-technika deformálásából kiindulva lép tovább a mozgás-extrémitás irányába, alig találunk benne hagyományos, standard táncmozdulatokat, mert ami annak is indulna az elején, garantáltan máshova vezetődik ki végül. S itt nem is csak egyszerű átírásról van szó, hanem radikális beavatkozásról, ami a teljesítőképesség határát feszegeti, és az animális mozgásjegyektől a kontakt tánctechnikán át az emberi gesztusokig mindent integrál, ami e megkopasztott klasszikus vázra organikusan felfűzhető.” (Králl Csaba, Revizor)
 
Korunk egyik legünnepeltebb koreográfusa, aki a világ vezető társulatainak (Paris Opera Ballet, New York City Ballet, Australian Ballet, English National Ballet, a moszkvai Bolsoj, Royal Danish Ballet, National Ballet of Canada, La Scala, Milánó) készített előadásai mellett filmek (például a Harry Potter és a tűz serlege) koreográfiáin is dolgozik, valamint felel a Radiohead zenekar Grammy jelölést kapott videójának mozgásanyagáért is. Számtalan elnyert díja mellett 2011-ben kitüntették a Brit Birodalom Érdemkeresztjének tiszti fokozatával – a megtiszteltetésről így vall egy interjúban: “a tánc, a mozgás az életünk része, nagyon is kézzelfogható, profán dolog (…) A táncnak helye van a Harry Potter-filmben, a popzenében, és nincs mögötte más ideológia, mint annyi, hogy érezzük jól magunkat, miközben alkotunk valamit. A kitüntetésnek azért örültem, mert visszaigazolta, hogy ennek a gondolkodásmódnak, ami nem csupán az enyém, van értelme, jelene és jövője.”
 
Koreográfia: Wayne McGregor
Zene: Jlin
Díszletterv: Ben Cullen Williams
Fényterv: Lucy Carter
Dramaturgia: Uzma Hameed

Aktuelt


Ahogy egy kritikusa írta: „Akinek nehéz a szíve, vagy csak melegségre vágyik, nézze meg ezt a darabot. Aki a nagy generáció tagja és képtelen megérteni az unokáját, vagy az ipszilon generációé, és kiborítják a nagyszülei, nézze meg ezt a darabot. Aki egyszerűen szereti a színházat, nézze meg ezt a darabot.”

2021. augusztus 20-án nyílt meg az érdeklődők előtt a Budavári Palotában újjászületett Szent István-terem. Az államalapító Szent István királyunkról elnevezett helyiség a Budavári Palota a századforduló magyar iparművészetének csúcsteljesítménye volt. Az 1900-as párizsi világkiállításon nagydíjat nyert terem Hauszmann Alajos tervei alapján készült el, kialakításában a kor legjobb magyar művészei és iparosai vettek részt.

Follow us!


PÅ PLAKATEN


Ments meg, szerelem! Szép

Városmajori Szabadtéri Színpad

Nyolc ember mulatságos és megható találkozása az online térben a pandémia idején. Musicalvígjáték a félreértésekről és a válságon győzedelmeskedő szerelemről.

Több, mint 2 évtized – több, mint 600 előadás – 12 Jászai-díj jelölés – 43 orvosi beavatkozás (1 sikeres) –…

Ha sírva akar nevetni, ezt az előadást ne hagyja ki!

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.