Program


BUDAPEST BÁR koncert

BUDAPEST BÁR koncert

Az eredetileg egyetlen lemezre összeállt alkalmi csapat 2007 óta sikerrel koncertezik színházakban, fesztiválokon és rendezvényeken egyaránt. Filmslágereket, kuplékat, táncdalokat és egyéb híres dalokat dolgoznak fel mívesen hangszerelt cigányzene kíséretében, újrahangolva sokak által ismert dallamokat, vagy akár rég elfeledett kincsekre bukkanva.

Aktuális előadások



BUDAPEST BÁR koncert
Időtartam: 1 óra 40 perc, szünet nélkül

A Budapest Bár az utóbbi évek egyik legeredetibb és legérdekesebb zenei vállalkozásába fogott, amikor 2007-ben Farkas Róbert zenekara köré gyűjtötte a magyar rockzene kultikus alakjait. Az eredetileg egyetlen lemezre összeállt alkalmi csapat azóta is sikerrel koncertezik színházakban, fesztiválokon és rendezvényeken egyaránt. Filmslágereket, kuplékat, táncdalokat és egyéb híres dalokat dolgoznak fel mívesen hangszerelt cigányzene kíséretében, újrahangolva sokak által ismert dallamokat, vagy akár rég elfeledett kincsekre bukkanva.

A zenekar tagjai:
Farkas Róbert - zenekarvezető, hegedű, gitár
Farkas Mihály – cimbalom
Farkas Richárd – bőgő
Ökrös Károly - harmonika, zongora
Kisvári Ferenc – dob

A produkció szervezője és producere: Margitszigeti Színház Nonprofit Kft.


2021. augusztus 29. vasárnap 20:00 (esőnap: augusztus 30.)

Kövessen minket!


Ajánló


Palya Bea, Szokolay Dongó Balázs és Fegya ezúttal nem csak zenélnek, hanem talán…

,,Nálatok laknak–e állatok?” Biztosak vagyunk benne, hogy mindenkinek ismerősen hangzik ez a kérdés.…

Május 28-29-én a Színház, szerelem, és… Fonyó Barbara és Csengeri Attila, Az Operaház…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Real events

Hiányzik az élő események hangulata?

Mi 210 helyszínre 830 programra 535 000 jeggyel várjuk!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok