Program


Borongoló: Szőke Nikoletta és a Gipsy Queen Live

Borongoló: Szőke Nikoletta és a Gipsy Queen Live

Szőke Nikoletta montreux-i versenygyőztes, Junior Prima díjas előadó, az ország egyik legnépszerűbb jazzénekesnője.  több...

A hazai koncerttermek és fesztiválok mellett lépett már fel nagy sikerrel New York-ban, Tokióban, Brüsszelben, Koppenhágában, Londonban és Berlinben is, énekelt többek között Michel Legrandnal, Bobby McFerrinnel. Eddig hét szólólemeze jelent meg, a Moonglow címmel kiadott legutóbbinak a Grammy-díjas Helik Hadar volt a producere. 2017 tavaszán jelent meg első saját magyar nyelvű szerzeménye, „Az út hadd vigyen“ címmel, azóta folyamatosan születnek új dalai. Legutóbb A Dal 2021 műsorában láthattuk, ahol az első válogatót megnyerte „Új esély“ című saját szerzeményével, és egészen az elődöntőig jutott.
Könnyed műsorukkal szeretnék azokat is megszólítani, akik a jazzben kevésbé járatosak, a saját dalok mellett elhangzik például a „Szeretni bolondulásig“ vagy a „Csak egy tánc volt“ és más ismert jazz örökzöldek is. Zenekarának tagjai mindannyian a magyar könnyűzenei élet kiválóságai.

A zenekar tagjai:
Szőke Nikoletta - ének
Farkas Zsolt - zongora
Barcza Horváth József - nagybőgő, basszusgitár
Balog László - dobok

Nagyobb társaságoknak asztalfoglalási lehetőség a 23/890-366 telefonszám 40-es melléken.

Kövessen minket!


További ajánlataink


A Budafoki Dohnányi Zenekar immár hagyományos karácsonyi koncert-showján szimfonikus zenekar, énekkar és szólisták kíséretében csendülnek fel a legnépszerűbb nemzetközi karácsonyi…

Élőkép Színház: Angster re-generációk

Bethlen Téri Színház Online

A pécsi orgonaépítő dinasztia sorsa – dokumentumszínház élőképekben.
Saját családtörténetét formálta színdarabbá Bérczi Zsófia, az Élőkép Színház vezetője, ifj.…

Poirot nyomozó kényelmes hazaútra vágyik a legendás, káprázatos Orient Expresszen. Csakhogy az előkelő útitársak között akad valaki, aki nagyon gyanús.…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok