Program


Bölcs Kavics: VIDEÓJÁTÉK-GYAKORLATOK

Bölcs Kavics: VIDEÓJÁTÉK-GYAKORLATOK

Tavasszal robotokat építettünk és programoztunk, most pedig kreatív kódolásba fogunk. Ezúttal videójátékot készítünk Izzó Úr kalandjaiból, a Trafó Bekapcsol-kampányának Szabó Zsófi tervezte figurájának főszereplésével.

Végy egy képzőművészt, egy iparművészt és egy fizikust, adj hozzá külföldi tanulmányokat, egy jó adag tanítási tapasztalatot, bőven szórd meg lelkesedéssel, kíváncsisággal és meg is kapod a Bölcs Kavics workshopjainak receptjét! A Kitchen Budapest 2015-ös Talent programjának kreatív oktatással foglalkozó csapata kísérletezéssel és közös alkotással teszi élménnyé a körülöttünk lévő világ megismerését és megértését. Foglalkozásaik résztvevőit az utóbbi pár évben megjelent technikai újítások - arduino, MakeyMakey, okostelefonok - kreatív használatára ösztönzik a tudomány közérthetővé tétele, az interaktivitás és az újrahasznosítás jegyében.

A workshopon belekóstolhatunk a Scratch-programozás alapjaiba, saját karaktereket és játékpályát rajzolhatunk. Egyszóval belevághatunk videójáték-készítő karrierünk megalapozásába. Első lépésként a smART!-kirakat képernyőjén…

Kurzusvezetők: TILLMANN Hanna, FATÉR Anna, FILLÉR Máté
Kreatív koncepció: Let it Be! art agency

Részvételi díj: 1500 HUF, mely tartalmaz minden anyagköltséget
A workshop regisztrációhoz kötött. Korhatár: 12+
Férőhelyek száma: 20 fő (10 tervezőpáros) A kurzuson való részvétel feltétele páronként egy saját laptop (Windows / OSX). Kódolási előismeret nem kötelező!
Jelentkezési határidő: november 2. Regisztráció: andrea@trafo.hu

Ajánló


Lindsey Stirling: Brave Enough

Papp László Budapest Sportaréna

A hegedű csodálatos hercegnője visszatér! Lindsey Stirling - a XXI. század egyik leginnovatívabb…

Diótörő és Egérkirály - Családi musical

Papp László Budapest Sportaréna

Hoffmann varázslatos meséje alapján Szomor György, Szurdi Miklós és Valla Attila írtak musicalt,…

Ügyes kis hazugságok Szerző: JOE DIPIETRO

Ajándékozzon jegy.hu
utalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Interticket
Kultúra Kártya

A Kultúra Kártya szolgáltatásaival a jelenleg alkalmazott legnagyobb kedvezményeket vehetik igénybe a munkáltatók és munkavállalók

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

x

A felhasználói élmény növelése érdekében oldalunk cookie-kat használ. Oldalunk használatával ön beleegyezik a cookie-k használatába. RendbenTovábbi információ