Program


BEMUTATÓ JELENBEN A MÚLT

BEMUTATÓ JELENBEN A MÚLT

Jelenben a múlt
Budapest Táncszínház

Nincs aktuális előadás

Egy múltbeli eseményre kerestél. Kérjük, válogass aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2017. február 27. hétfő, 19:00

Róluk beszélve

 

Róluk beszélve, a táncosokról. Milyen élmények hatnak rájuk, mint önálló egyének. És ezekből melyek azok, amelyeket meg is osztanak másokkal.

 

Az egyén és a közösség, illetve a közösség tagjai tehát szükségszerűen valamilyen kapcsolatban állnak egymással. Ennek a viszonynak az alapja az egyének együttműködése. Az egyén alkalmazkodik a közösséghez és együttműködik annak tagjaival. Másrészt saját érdekeinek, céljainak, akaratának megfelelően tud döntéseket hozni és cselekedni. Az egyénnek önmagához, a fizikai és szellemi külvilághoz és más emberekhez való viszonya jelenik meg. Kiteljesedés ez az önmegnyilvánításban, alkotásban, önnön hatóképességünk megtapasztalásában.

 

A táncosok felfedezése, mint emberi individuumok. Egyénenként, lelkekként tekintünk rájuk a múlt, a jelen és a jövő kivetülései, emlékek fényében.

 

A mozgásban levő táncosok pontról pontra “hódítják meg” a teret, mintha belerajzolnák s egyszerre több helyen is láttatni akarnák magukat. Egy lendületes táncot láthatunk, a mesterkéltség attitűdje nélkül, s a munka, amit végeztünk a felfedezés élményét adja majd.

 

Mindannyian csodálatos és kihívásokkal teli kommunikáció részeseivé válhatunk.

 

A valódi élet találkozás az én és egy másik között, és a másikon keresztül válunk valamennyien énné. Azokon a találkozásokon keresztül, ahol megnyílunk egymás előtt.”
(Buber, Martin,1957”Guilt and Guilt Feelings (Bűntudat és bűnösség-érzés) Psychiatry,vol.20,no.2 pp114

Entre dos Aguas

 

Az Entre dos Aguas egy lendületes és rendkívül eredeti flamenco/kortárs táncelőadás.

 

Mélyen áttanulmányozott ritmus, gesztikuláció és a különböző tánckultúrák elemei, szellemisége olvad össze ebben a darabban.

 

A gitárjátékkal aláfestett előadásban feszültséggel és fájdalommal teli képek követik egymást. Különböző jelenetek mutatják be az Andalúziai folklór kezdeteit. Ezután a karakterek összehasonlítására fókuszál a darab, erős és büszke kapcsolatokra, melyek a „Tablao” jelenetben érik el a feszültség csúcspontját, ahol a nő, mint csábító jelenik meg, akinek van választása, és a férfiak csoportja, melyet fogva tart, és amely ki van szolgáltatva a nő játékainak.

 

Folyamatos mozgások jelennek meg belső felfüggesztett elemekkel tarkítva, ahonnan a testek új röppályák meghatározása nélkül indulnak el.

 

A test-, és térvonalak mindig pontosak és meghatározottak. A nehézség a feszültség létrehozásában, és a mozdulatok gyorsaságában rejlik.

 

Koreográfia: Robert North

 

Időtartam: 25 perc

Ajánlatunk


Rádiós, a fiatal tudós a számítógépe tökéletesítésén dolgozik a padláson. Ide érkezik meg négy bolyongó szellem – Kölyök, Meglökő, Herceg és Lámpás – az igazi hősök, akiket kihagytak a mesékből. Itt szeretnének találkozni a Révésszel, aki elviszi őket egy távoli csillagra, az „örökre szépek” bolygójára, ahol végre otthonra lelhetnek..

Kövessen minket!


További ajánlataink


Varnus Xaver karácsonyi orgonakoncertje a Zeneakadémián

Zeneakadémia, Nagyterem

Varnus Xaver őszi turnéján egy lenyűgöző tehetségű ifjú hegedűvirtuózzal, a Hollandiában született Bácsy-Schwartz Zoltánnal osztja meg a pódiumot.

KONCZ ZSUZSA 2024 Szép

Papp László Budapest Sportaréna

Koncz Zsuzsa a magyar popzene állócsillaga, 2024. április 13-án tizennegyedszer lép a Papp László Budapest Sportaréna színpadára. A koncert címe…

Hirdetési információ

Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesülj hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!