Programm


Ali&Alpo (FI)

Ali&Alpo (FI)

Tradicionális arab zene és finn kortárstánc találkozása egy szavak nélküli párbeszédben.

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: 2019. April 25. Donnerstag, 20:30

Az Ali & Alpo című előadás – mely Ali Alawad iraki úd lant virtuóz és Alpo Aaltokoski koreográfus és táncművész közös produkciója – eredeti célja az volt, hogy a zene és a tánc közti párbeszédet kiterjessze egy „közös létezésre,” és végsősoron egy dialógusra két idegen kultúra között; az előadás számba akarta venni az arab és a nyugati világ művészetének és kultúrájának hasonlóságait és különbségeit. De a dolgok más fordulatot vettek: Alawad menedékjog iránti kérelmének visszautasítása nagyban kihatott a produkció megvalósulásának folyamatára és annak végleges formájára. Hogy a kitoloncolást elkerülje, Alawad elmenekült Finnországból 2017 márciusában – két héttel a premier előtt. Mindazonáltal, az előadás Alawad kívánságai alapján került színpadra, hiszen videóvetítés segítségével ő is részt vett a produkcióban. A darab megható módon veti fel az egyre jobban korlátozó menekültügyi politika emberekre gyakorolt hatásának kérdését.

Koreográfia és tánc: Alpo Aaltokoski
Zene: Ali Alawad
Fénytechnika és tervezés: Kari Gratseff
Hangtechnika és tervezés: Johanna Storm
Jelmeztervező: Marja Uusitalo
Videofelvétel: Thomas Freundlicht
Videó forgatókönyve: Alpo Aaltokoski
Vágó: Joe Davidow
Fotó: Alejandro Lorenzo, Tanja Ahola
Produkció: Kai Artes/Alpo Aaltokoski Company and Culture Centre Caisa

Unser Angebot


zenés családi roadmovie 10-től 100 éves korig

Egy francia kisvárostól pár kilométerre, egy magányosan álló hegyvidéki házban játszódik a történet. A család a külföldön tanuló Susanne, a legidősebb lány hazatérését várja. A békés idillt hatalmas sikoly töri meg. Marcelt, a ház urát holtan találják szobájában, késsel a hátában...

A világon először a Madách Színház kapta meg a jogot, hogy non-replica változatban állítsa színpadra a Mamma Mia! musicalt. A bemutató 2014 augusztusában a Szegedi Szabadtéri Játékokon, szeptemberben pedig a Madách Színházban volt.

Follow us!


Angebote


Vígszínház jegyelővét!

Vígszínház, Pesti Színház, Házi Színpad

Elindult a jegyértékesítés a Vígszínház 2024. júniusi előadásaira!

Pintér Béla és Társulata: Marshal Fifty-Six Szép

UP Újpesti Rendezvénytér

Az előadás arról szól, milyen hazugságban élni, hazugságban leélni egy életet, és milyen, ha ezt a hatalmi elit különféle rétegeinek…

A Vízkereszt viharos tengerrel, hajótöréssel, gyásszal kezdődik, és három házassággal ér véget. A kettő között viharos szerelmek ütköznek, egy részük…

Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!