Először egy bluesfesztiválra verődtek össze, de azonnal felfedezték egymásban a hasonló ízlésű és gondolkodású alkotót, s úgy határoztak, együtt maradnak. Zenekarukat demokratikusan szervezték meg: mindenki egyenrangú, nincs vezetője az együttesnek, annak ellenére, hogy viszonylag nagy a korkülönbség a legidősebb és a legfiatalabb tag között. Egyedül a fesztiválon játszottak örökzöldeket, azóta kizárólag saját számok szerepelnek repertoárjukban.
Az AdHd tagjai nagy súlyt helyeztek a saját hangzás kimunkálására, amely leginkább a retróérzéseket sem nélkülöző jazz-rock kategóriába sorolható. A gyakran melankolikus témák alkalmasint szabad jazzbe vezetnek át, s a szerzemények jellemzően kiszámíthatatlan ívet írnak le. Míg a melódiák némelykor „ECM-stílust” ígérnek, az elektromos gitár kezelése és a gyakran visszhangosított basszusgitár-effektek inkább bizonyos régi brit jazz-rock hangulatot idéznek.
Az együttes eddig öt számozott albummal büszkélkedhet, ezeket saját lemezkiadójuknál jelentették meg. Amikor nem a stúdióban dolgoznak, hosszú turnékon vesznek részt. Újabb felvételeiken egyre inkább érezni, hogy a számok a családias együttlétek és az állandó közös zenélés termékei. Az AdHd elnevezés talán a közreműködők nagyfokú aktivitására utal. Eredetileg egy rendellenesség neve: figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (Attention Deficit Hyperactivity Disorder). Az AdHd zenéje azonban teljesen egészséges.