Program


A Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar HANGVERSENYBÉRLETE 2016 – 2017 / CONTI, BACH

A Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar HANGVERSENYBÉRLETE 2016 – 2017 / CONTI, BACH

Francesco Bartolomeo Conti (1681–1732) neve ma a hivatásos zenészek többsége számára is idegenül cseng, pedig kora egyik legfontosabb zeneszerzője volt, aki színpadi és egyházi műveivel egyaránt kiemelkedőt alkotott.

Nincs aktuális előadás

Egy múltbeli eseményre kerestél. Kérjük, válogass aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2017. január 23. hétfő, 19:30

Kortársai szakmai nagyrabecsülésének árulkodó jele, hogy ma esti koncertünkön magyarországi bemutatóként, illetve újkori világbemutatóként megszólaló két műve (Languet anima mea című offertóriuma, illetve „Missa mirabilium Dei” című g-moll miséje) – többek között – Johann Sebastian Bach, illetve Jan Dismas Zelenka kézírásában maradt fenn. Conti a szünet előtt megszólaló miséje rendkívüli jelentőségű, teljesen eredeti kompozíció – büszkék vagyunk rá, hogy az 1800-as évek vége óta (ameddig a bécsi egyházzenei repertoár élő részét képezte) tudomásunk szerint a világon első alkalommal adhatjuk elő. Scholz Anna közreadásával készült saját kiadásunk elsődlegesen Zelenka drezdai kéziratos forrásán alapszik (melynek alapján e kompozíciót egyes zenetudósok sokáig Zelenka-műnek is tartották). Hangversenyünk második felében Johann Sebastian Bach híres basszus-szólókantátája („Ich will den Kreuzstab gerne tragen”) és g-moll lutheránus miséje hangzik el – bízunk benne hogy közönségünk (hozzánk hasonlóan) Bach kitüntető, igazán rangos társaságában is nagyon figyelemreméltónak találja majd Conti művészetét. Vashegyi György

Műsor:

Conti:Languet anima mea – magyarországi bemutató
Conti:g-moll mise (Missa mirabilium Dei) – újkori bemutató
J. S. Bach:„Ich will den Kreuzstab gerne tragen” – kantáta, BWV 56
J. S. Bach:g-moll mise, BWV 235
Közreműködik:Kalafszky Adriána (szoprán);Bárány Péter (kontraalt);Megyesi Zoltán (tenor);Thomas Dolié (basszus)Purcell KórusOrfeo Zenekar (korabeli hangszereken)Koncertmester: Simon Standage
 
Vezényel: Vashegyi György

Ajánlatunk


Gaetano Donizetti AZ EZRED LÁNYA Vígopera két felvonásban, prózai jelenetekkel, francia és magyar nyelven, magyar, angol és francia felirattal

Vannak nagy, mindenki által ismert klasszikus zenei mérföldkövek, amelyek egész kultúránkat meghatározzák. A Klasszik Rádió és a Danubia Zenekar közös, hagyományos tavaszi koncertjén ezúttal a legek, a legendák kapnak főszerepet.

Kövess minket!


További ajánlataink


Napfonat koncert Szép

Várkert Bazár, Öntőház udvar

Az idei első koncertet a Várkert Bazár szabadtéri színpadán egy különleges energikus, ütős hangszerekkel kiteljesedő női a cappella együttes, a…

ATTRACTION Szép

Papp László Budapest Sportaréna

Az Attraction Látványszínház, a Britain's Got Talent 2013-as győztes csapata, először ad egészestés show-t Magyarországon!

Molnár Ferenc vígjátéka egy furcsa szerelmi négyszög története ironikus, szívfacsaró mese.

Hirdetési információ

Ebben a rovatban a rendszer által válogatott népszerű programokat ajánlunk. Közöttük fizetett hirdetések is lehetnek.

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesülj hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!