Podujatie


A Nemzeti Ifjúsági Zenekar koncertje a Zeneakadémián
5

A Nemzeti Ifjúsági Zenekar koncertje a Zeneakadémián

A Szent István Király Zeneiskola Szimfonikus Zenekarát Záborszky József 1968-ban alapította azzal a céllal, hogy az akkori I. István Gimnázium Szimfonikus Zenekarának biztosítva legyen a zenei utánpótlása. E zenekar tagjai viszonylag széles korosztályból kerültek ki, e közösség 14 éves kortól akár 28 éves korig foglalkoztatta, foglalkoztatja a zenélni tanuló fiatalokat.  Viac

There are no current performances on jegy.hu

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date on this page: utorok, 04. november 2025, 19:30

A különböző fellépések közül kiemelkedett a 2010 szeptemberében lévő négy napos lipcsei vendégszereplés. Ezt követően az együttes időnként meghívást kapott rangos ifjúsági zenekarok koncertjeire társzenekarként, így volt közös koncert a MÜPÁ-ban a Milwaukee Ifjúsági Szimfonikus Zenekarral, a Vigadóban a Hong Kongi Ifjúsági Zenekarral, és a Gewandhausban a lipcsei J. S. Bach Ifjúsági Zenekarral.

A 90-es évek közepétől Záborszky József munkáját fokozatosan átvette Horváth Gábor karmester, az iskola tanára. Irányításával két évtizeden keresztül minden nyáron 7-10 napos zenei tábor volt Tihanyban, ahol minden nap térzenét adott az együttes a külföldi turistáknak és a helyi lakosoknak egyaránt. E táborok alkalmával zeneileg és emberileg egyaránt egységessé, homogénné vált az együttes, a nyári együttlétek zenei és pedagógiai hatása máig érezhető. 

A repertoár rendkívül széleskörű, a leghíresebb nyitányokat, szimfóniákat, szviteket és versenyműveket felöleli. A zenekar küldetésként tekint a zenei hagyományok, tradíciók ápolására. Az együttes állandó fellépési lehetőséget biztosít tehetséges ifjú szólistáknak és fiatal karmestereknek egyaránt, fontosnak tartja a tehetséggondozást és a közönségnevelést.

A zenekar részt vesz az EOFed által szervezett nagy fesztiválokon, így jutott el 2022-ben a bulgáriai Plovdivba, majd 2024 augusztusában pedig első magyar zenekarként vett részt a Eurochestries által szervezett Charente-Maritime-ben megrendezésre kerülő nagy franciaországi zenei fesztiválon.

Az együttes 2024-2026-ig három évre megkapta a Nemzeti Ifjúsági Zenekar kitűntető címet. A mostani koncert célja, hogy a zenekar megmérettessen a budapesti zenei élet egyik legikonikusabb koncerthelyszínén, a Liszt Ferenc Zeneakadémián, ahol egy világsztár, Kaneko Miyuji közreműködésével ad egy gyönyörű orosz romantikus programból álló hangversenyt.

Műsor:

M. Muszorgszkij: Éj a kopár hegyen

P. Csajkovszkij: b-moll zongoraverseny

   --- 0 ---

A. Borogyin: 2. szimfónia                                           

Szólista: Kaneko Miyuji-zongora

Közreműködik: a Nemzeti Ifjúsági Zenekar címmel kitüntetett 

                          Szent István Király Zeneiskola Szimfonikus Zenekara

Vezényel: Horváth Gábor és Vucskics Ádám

Naša ponuka


A várakozás izgalmát idézve, angyalokkal keringőt járva csillagok fényességében, játszva elmerülni a karácsonyi csodavilágban. A Magyar Állami Népi Együttes Csodaváró betlehemese időnként bohókás, máskor lélekmelengető pillanatokon keresztül számlál vissza Jézus születésének éjszakájáig.

A Kalamazoo egyenesen a Broadway-ről érkezik, a vígjátékban Hernádi Judit és Kern András sziporkázó játékát élvezhetik Sebestyén Aba rendezésében.

ének, gitár, billentyűs hangszerek Ichiko Aoba

Follow us!


Tipy


Szegedi Szabadtéri Játékok 2026 Szép

Szegedi Szabadtéri Játékok, Dóm tér

A Szegedi Szabadtéri Játékok 2026-ban hőstettekkel, lehengerlő látvánnyal, páratlan muzsikával várja nézőit. A Hősök hajnala történelmi táncmű, A 3 testőr…

Ad

A Hooligans 30 éves jubileumi koncertje, „A VÉR NEM VÁLT VÍZZÉ” 2026. február 14-én a Papp László Budapest Sportarénában kerül…

Accessibility menu
Increase font size
100%

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Odoberajte náš newsletter

Budeme Vás informovať o tých najdôležitejších podujatiach

Gift card

Ajándékozzon élményt!

Válogasson karácsonyi ajándékutalványainkból!

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.