Keresés: mog cs labor

Egy-két bútor, pár kis szobor, néhány nipp. Mintha a nagyszüleink nappalijában lennénk. Közben ott van az egykori szerelmespár megkésett randevúja. 23 év után, rengeteg kérdéssel. Mennyiben eldöntött az életünk? Szerepet játszhat-e benne személyes akaratunk? Melyik a súlyosabb döntés: menni, és új életet kezdeni, vagy itthon maradni?

Kerti kiállítással egybekötött nyáresti pódiumbeszélgetés a női önmegvalósításról, kiteljesedésről a művészet által.

A Törvényen belülben benne van az egész elmúlt rendszer és minden, ami hat ma is: kiskapuk, kompromisszumok, titkos szeretők, elhallgatások, elhazudott életek és mindezzel szemben Éva, aki nem hajlandó a megalkuvásra. Hiszen „Miféle hűség az, amire falakkal kell vigyázni?”

Nyulassy Attila és a társulat: Nézz le! színház egy fiktív országban

A Szociopoly egy interaktív színházi társasjáték, a Mentőcsónak Egység és a „GYERE” Gyerekesély Egyesület közös produkciója. Az eredeti társasjátékot társadalomkutatók találták ki 2010-ben. A Szputnyik társulata 2013-ban, egy nemzetközi koprodukcióban készült előadás próbái során találkozott a játékkal, amit akkor a társulat egymás közt játszott Bass László vezetésével. Fábián Gábortól származik az ötlet, hogy a társasjáték színházi eszközök segítségével interaktív játékká váljon.

„Hiszem, hogy a (mindenkori) rendszer működésének, és főleg a rendszerben élő egyén lélektanának szétszálazásán keresztül reflektáltabban tudunk magunkról, tetteink miértjeiről és a szükséges következő lépéseinkről gondolkodni.” (Kovács D. Dániel, rendező)

Az előadás alapjául szolgáló 1982-es, Gothár Péter rendezte film ’63-ben játszódik Budapesten. A kettő között eltelt húsz év alatt mintha nem változott volna semmi. Mintha azóta sem változott volna semmi.

MOHÁCSI ISTVÁN - BOTOS ÉVA - IVANICS TAMÁS - ANDRUSKO MARCELLA: Játszóház nem játék egy részben | Az Átrium - Mentőcsónak Egység és a Terminál Workhouse közös bemutatója

Szücs Zoltán: Megálló találkozás egy szubjektív időben – a Mentőcsónak előadása

A zenekar "hordozható" tengerparti koncertjén Bori színes bábjaival kelti életre a vidám, táncos mesedalokat. Csíkos ruhás Pizsamátor-kalózókkal indulunk világkörüli útra, a kikötőből felsétálunk a Kukutyini várba, a Hosszúfejű királyfi lakodalmába.

Az Aurevoir. frontszekciója különleges koncerttel várja a hallgatókat: rég, sőt soha nem játszott dalok kerülnek majd elő a fiókból, és ezt az időutazást újabb szerzeményeikkel és kedvenc feldolgozásaikkal egészítik ki a fiúk. A Debreceni Ünnepi Játékok keretében Agócs Mártonhoz és Fejér Mihályhoz meglepetésvendégek is csatlakoznak!

2022-ben Nemes Nagy Ágnes Kossuth-díjas költő születésének századik évfordulójának tiszteletére Pátkai Rozina Minka összeállította a Versek és elektronika című estjét.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!


Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok