művész


Lehoczky Zsuzsa

Lehoczky Zsuzsa

Született: 1936. július 18. (Szeged)

Színművésznő.

1949–1956 között a Szegedi Nemzeti Színházban táncosnő volt. 1956–57-ben a kaposvári Csiky Gergely Színházban játszott. 1957–1962 között ismét a Szegedi Nemzeti Színház tagja lett. 1962 óta a Budapesti Operettszínház művésze. Ének- és tánckészsége, sajátos humora kiválóan érvényesült szubrettszerepekben. Musicalekben és operettekben egyaránt szerepet kapott. 11 évesen…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Színművésznő.

1949–1956 között a Szegedi Nemzeti Színházban táncosnő volt. 1956–57-ben a kaposvári Csiky Gergely Színházban játszott. 1957–1962 között ismét a Szegedi Nemzeti Színház tagja lett. 1962 óta a Budapesti Operettszínház művésze. Ének- és tánckészsége, sajátos humora kiválóan érvényesült szubrettszerepekben. Musicalekben és operettekben egyaránt szerepet kapott. 11 évesen (1947) már a Szegedi Nemzeti Színházban játszott, ahol William Shakespeare: Szentivánéji álom című vígjátékában Mustármagot alakította. Emlékezetes alakítást nyújtott Kálmán Imre: Csárdáskirálynő című művében, ahol Cecíliát alakította. Olyan nagy színészekkel játszott együtt, mint például Honthy Hanna, Feleki Kamill, Latabár Kálmán és Rátonyi Róbert.

Díjak, elismerések:
Jászai Mari-díj (1966, 1974)
Érdemes művész (1981)
Kiváló művész (1989)
Déryné-díj (1993)
A Budapesti Operettszínház örökös tagja (1994)
A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1995)
Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (2003)
Kossuth-díj (2004)
Kálmán Imre-emlékplakett (2018)

Színházi szerepei:
William Shakespeare: Szentivánéji álom....Mustármag
Mozart: Figaro házassága....táncos
Bizet: Carmen....Táncos
Ifj. Johann Strauss: A denevér....Táncos
Kacsóh Pongrác: János vitéz....udvari dáma
Lehár-Rékai: Luxemburg grófja....Carolie; Juliette; Madame Fleury
Katajev: Bolond vasárnap....Sura
Török Tamás: Dél keresztje....szobalány
Niccodemi: Tacskó....Tacskó
Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül....Birike
Heltai-Liszt-Boduvai-Benkóczy-Gershwin: A nagy nő....Lenke; primadonna
Armont-Vandenberghe: Fiúk, lányok, kutyák....Estelle
Schönthan: A szabin nők elrablása....Róza
Vaszy Viktor: Dankó Pista....Juli
Viski András: Juvenália (Tihanyi visszhang)....Sári
Kálmán Imre: Montmartre-i ibolya....Ninon
Jakobi–Martos: Sybill....Sarah; Charlotte
Scserbacsov: Dohányon vett kapitány....Glikerija
Kállai István: Majd a papa....Gabi
Hervé: Nebáncsvirág....Denise de Flavigny
Kálmán Imre: Marica grófnő....Liza; Bozena
Dunajevszkij: Szabad szél...Diabolo Pepita
Farkas Ferenc: Csínom Palkó....Kati
Tabi László: Különleges világnap....Kati
Hajdu Júlia: Füredi komédiások....Málika
Arbuzov: Irkutszki történet....Zinka
Miljutyin: Nyugtalan boldogság....Tánja
Békeffi-Kellér: Szombat délután....Kati
Madách Imre: Az ember tragédiája....
Kálmán Imre: Cirkuszhercegnő....Mabel
Földes Imre: Viktória....Riquette
Szűcs György: Elveszem a feleségem....Bende Piroska
Bertolt Brecht: Koldusopera....Lucy
Chitz Klára: Muzsikus Péter új kalandja....Fuzsitus Pál
Lehár Ferenc: A mosoly országa....Mi
Bágya András: Három napig szeretlek....Kati
Tarbay Ede: Játék a színházban....Gigi
Cole Porter: Csókolj meg, Katám!....Lois Lane
Heltai Jenő: Tündérlaki lányok....Sári
Fényes Szabolcs: Csintalan csillagok....Ági
Calderón de la Barca: A zalameai bíró....Chispa
Csiky Gergely: Nagymama....Márta; Szerafin
Ábrahám Pál: Bál a Savoyban....Daisy Parker; La Tangolita
Baróti-Garai: Hotel Amerika....Sári
Loewe: My Fair Lady....Eliza Doolittle
Hervé: Lili....Lili; Antoine
Fauquez: Toronyóra lánccal....Bóbita
Oscar Wilde: Bunbury....Cardew Cecily
Szinetár-Szenes: Knock out....Mabel
Selmeczi Elek: Sanzon, este hétkor....
Kálmán Imre: Csárdáskirálynő....Stázi; Cecília
Fall: Pompadour....Belotte
Shakespeare: Lóvátett lovagok....a francia királylány
Békeffi István: Mit vesztett el, kisasszony?....Klári
Rejtő Jenő: Tulipán....Márika
Mikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete Tóth Marival....Tóth Mari
Szirmai Albert: Mágnás Miska....Marcsa; Zsorzsi nagymama
Martos Ferenc: Gül Baba....Leila
Gyulai Gaál Ferenc: Rongybaba....Éva
MacDermot: Veronai fiúk....Júlia
Lehár Ferenc: Cigányszerelem....Paulette; Berta
Maleckij–Slawinski–Osiecka: Ő meg ő....Nő
Simai Kristóf: A szerelemféltők Gyapai Márton, avagy: Feleségféltő gyáva lélek....Magda
Fényes Szabolcs: Florentin kalap....Clara
Lehár-Jacobi-Kálmán-Szirmai-Fényes-Ábrahám: Gálaest
Jacobi Viktor–Martos: Leányvásár....Bessy
Schubert-Berté: Három a kislány....Grisi
Tabi László: Halálos szerelem....Mária
Kander-Ebb: Zorba....özvegy
Herman: Őrült nők ketrece....Marie Dindon; Barchet asszony
Eisemann Mihály: Zsákbamacska....Reinerné
Sondheim: Nyakfelmetsző....Mrs. Lovett
Offenbach-Strauss-Kálmán-Lehár: Térj vissza hozzánk (tévéműsor, 1983)
Moldova György: Az ifjú Gárda avagy Ugyan már, Ibolyka!....Barkó Júlia
Kander: Nercbanda....Ida Dodd
Eisemann–Szilágyi–Halász–Kristóf: Handa banda....Izabella
Németh Zoltán: A vöröslámpás ház....Mutter
Priestley: Váratlan vendég....Sybil
Szakcsi Lakatos Béla: Dobostorta....Fehérváry Jozefin
Szigligeti Ede: Liliomfi....
Simon: A Napsugár fiúk....ápolónő
Radó Denise: Galambos Erzsi - az első 70 évem....
Coward: Forgószínpad....Cora Clarke
Kander-Ebb: Kabaré....Schneider kisasszony
Barillet-Grédy: A kaktusz virága....Madame Chouchou
Huszka Jenő: Lili bárónő....Illésházy Agatha grófnő
Jávori Ferenc: Menyasszonytánc....Majzikné
Offenbach: Párizsi élet....Quimper Karadek grófnő
Lehár Ferenc: A víg özvegy....Meglepetés sztár
Parti Nagy Lajos: Ibusár....Anyuska; Leopold főhercegné
Verebes István: Remix....Conchita Cortes
Molnár Ferenc: A doktor úr....Marosiné
Fényes Szabolcs: Szerdán tavasz lesz....Katinka
Elfújta a szél - Pittypat néni 
Isten pénze - Mrs. Dilber 
János vitéz - Mostoha 
Lili bárónő - Illésházy Agatha grófnő 
Mágnás Miska - Zsorzsi nagymama 
Menyasszonytánc - Majzikné

Játékfilmek:
Nyáron egyszerű (1963)
Fotó Háber (1963)
Szerencsés flótás (1965)
Nyári játék (1967)

Tévéfilmek:
A cigánybáró (1968)
Elméletileg kifogástalan házasság (1969)
Tyúkfürösztés (1971)
Különös vadászat (1973)
Mozgó fényképek (1974)
Őfelsége Bözsi (1974)
Boccaccio (1977)
Ő meg én (1979)
Patika (1994–1995)
Hello, doki! (1996)
Barátok közt (2000)
A tigriscsíkos kutya (2001)
Pasik! (2002)
Hóesés a Vízivárosban (2004)
Szuromberek királyfi (2007)

A doktor úr

A doktor úr

Thália Színház
  • Színész
A víg özvegy

A víg özvegy

Budapesti Operettszínház
  • MEGLEPETÉS SZTÁR
Borban a vigasz! – Lovagrendi Operett Gála

Borban a vigasz! – Lovagrendi Operett Gála

Budapesti Operettszínház
  • Színész
Cigányszerelem

Cigányszerelem

Budapesti Operettszínház
  • Berta, nevelőnő
Cigányszerelem

Cigányszerelem

Budapesti Operettszínház
  • Berta, nevelőnő
Ez Hungarikum - A magyar operett története

Ez Hungarikum - A magyar operett története

Budapesti Operettszínház
  • Színész
Ez Operett! 2 - Peller Károly lemezbemutató

Ez Operett! 2 - Peller Károly lemezbemutató

Budapesti Operettszínház
  • Színész
Farkas Ferenc: Csínom Palkó – bemutató / BTF

Farkas Ferenc: Csínom Palkó – bemutató / BTF

Müpa
  • Viola
GALAMBOS ERZSI -Gálaest-

GALAMBOS ERZSI -Gálaest-

József Attila Színház
  • Színész
Happy Ending

Happy Ending

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Színész
Huszka Jubileumi Gála

Huszka Jubileumi Gála

Budapesti Operettszínház
  • Színész
Ibusár

Ibusár

Budapesti Operettszínház
  • Anyuska/Leopold főhercegné
Kaktusz virága

Kaktusz virága

Jegycenter Kft.
  • Madame Chouchou, a betege
Lili bárónő

Lili bárónő

Budapesti Operettszínház
  • Illésházy Agatha grófnő
Lili bárónő

Lili bárónő

Móricz Zsigmond Színház
  • Illésházy Agatha grófnő
Mágnás Miska

Mágnás Miska

Budapesti Operettszínház
  • Zsorzsi nagymama
Mágnás Miska

Mágnás Miska

Budapesti Operettszínház
  • Zsorzsi nagymama
Menyasszonytánc

Menyasszonytánc

Budapesti Operettszínház
  • Majzikné
Menyasszonytánc

Menyasszonytánc

Budapesti Operettszínház
  • Majzikné
Operett Gála

Operett Gála

Budapesti Operettszínház
  • Színész
Szerdán tavasz lesz!

Szerdán tavasz lesz!

Budapesti Operettszínház
  • Katinka
Szeretni bolondulásig - Egy FÉNYES est

Szeretni bolondulásig - Egy FÉNYES est

Budapesti Operettszínház
  • Színész
Újévi Operett Gála

Újévi Operett Gála

Budapesti Operettszínház
  • Színész
X Borban a vigasz...!

X Borban a vigasz...!

Budapesti Operettszínház
  • Színész
X Cigányszerelem

X Cigányszerelem

Budapesti Operettszínház
  • Berta, nevelőnő
X Marica grófnő

X Marica grófnő

Budapesti Operettszínház
  • Bozsena
X Marica grófnő ( orosz nyelvű előadás magyar felirattal )

X Marica grófnő ( orosz nyelvű előadás magyar felirattal )

Budapesti Operettszínház
  • Bozsena
XCirkuszhercegnő

XCirkuszhercegnő

Budapesti Operettszínház
  • Carla Schlumberger
XCsínom Palkó

XCsínom Palkó

Budapesti Operettszínház
  • Zsuzsika
zzA kék madár

zzA kék madár

Budapesti Operettszínház
  • Idő
zzElfújta a szél

zzElfújta a szél

Budapesti Operettszínház
  • Pittypat néni
zzIsten pénze

zzIsten pénze

Budapesti Operettszínház
  • Mrs. Dilber
zzLili bárónő

zzLili bárónő

Budapesti Operettszínház
  • Illésházy Agatha grófnő
zzMenyasszonytánc

zzMenyasszonytánc

Budapesti Operettszínház
  • Majzikné

Ajánlataink


Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesülj hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!