Umelec


Teréz Csombor
3

Teréz Csombor

Narodenie: 1956. május 17. (Alattyán)

Színművésznő.

Jászberényben, a Lehel Vezér Gimnáziumban érettségizett 1974-ben. Egerbe, a tanárképző főiskolára jelentkezett, kevés pont híján ugyan, de nem vették fel. 1975-től a szolnoki Szigligeti Színházban játszott. 1981-ben diplomázott a Színművészeti Főiskola operett-musical szakán. Ezután a győri Kisfaludy Színházban játszott 1987-ig, majd két évig nem volt szerződése.…

 Viac

Aktuálne programy


Három nővér

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház

„Eljön az idő, mikor mindenki megtudja, hogy miért mindez, miért a sok szenvedés, nem lesz már titok, de addig…

Ne most, drágám!

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház

Az elegáns londoni szőrmeszalonban Gilbert, a felfuvalkodott társtulajdonos, felesége távollétében, a hódítás reményében nercbundát készül ajándékozni Janienek, az egzotikus…

Színművésznő.

Jászberényben, a Lehel Vezér Gimnáziumban érettségizett 1974-ben. Egerbe, a tanárképző főiskolára jelentkezett, kevés pont híján ugyan, de nem vették fel. 1975-től a szolnoki Szigligeti Színházban játszott. 1981-ben diplomázott a Színművészeti Főiskola operett-musical szakán. Ezután a győri Kisfaludy Színházban játszott 1987-ig, majd két évig nem volt szerződése.
1989-ben került a kecskeméti Katona József Színházhoz. Az évezredforduló után néhány évig a ceglédi Patkós Irma Művészeti Iskolában tanított. 2006 óta ismét Kecskeméten játszik. Főként operettprimadonna és szubrett szerepekben láthatta a közönség. de prózai darabokban is sikeres. Férje Orth Mihály, fia Orth Péter. Mindketten színészek.

Díjai és kitüntetései:
Váradi-díj
Arany Rózsa Díj
Miniszteri dicséret
Az évad színésznője (több alkalommal)
MASZK-díj (2016)
Katona József-díj (2017)
Aase-díj (2018)
Magyar Ezüst Érdemkereszt (2021)
Bács-Kiskun megyei Príma Díj (2021)

Színházi munkáiból:
Elżbieta Chowaniec: Gardénia (Nő I.) - 2019/2020
Schwajda György: Ballada a 301-es parcella bolondjáról (a bolond Anyja) - 2019/2020
Mohácsi János - Mohácsi István - Szigligeti Ede: Liliomfi (Kamilla kisasszony) - 2019/2020
Németh Virág - G. A. Rossini - Wolfgang Amadeus Mozart - Donizetti: Túl az Óperencián (Jutka) - 2018/2019
Bertolt Brecht: Baal (Sawettka szubrett , Emilie Mäch) - 2018/2019
Carlo Goldoni: Nyaralás (Sabina, Giacinta nénikéje) - 2018/2019
Juhász Levente - Galambos Attila - Szente Vajk: A beszélő köntös (Az éleseszű Imecs Györgyné) - 2018/2019
Simon Gray: A játék vége (Daisy) - 2017/2018
Bródy János - Szörényi Levente: Kőműves Kelemen (Anna anyja) - 2017/2018
Bertolt Brecht: A jóember Szecsuánból (Jang asszony , Jang Szun anyja, Második isten ) - 2017/2018
Németh Virág - Donizetti: A manóvizsga (Topánka néni) - 2016/2017
Ray Cooney: Család ellen nincs orvosság (Főnővér) - 2016/2017
Kacsóh Pongrác - Bakonyi Károly - Heltai Jenő: János vitéz (Mostoha) - 2016/2017
Cseke Péter - Kocsis L. Mihály: Újvilág passió (Angyal kar vezető) - 2015/2016
L. Frank Baum: Óz (ÉNy-i Boszorkány) - 2015/2016
Fazekas István: A megvádolt (Rózsa) - 2015/2016
Tennessee Williams: Macska a forró bádogtetőn (Pollit Ida) - 2015/2016
Galambos Attila - Szente Vajk - Bolba Tamás: Csoportterápia (Trixi) - 2014/2015
Szilágyi László - Zerkovitz Béla: Csókos asszony (Hunyadi Evermódné, többszörös özvegy) - 2014/2015
Molnár Ferenc: Liliom (Hollunderné) - 2014/2015
Arisztophanész: Lüszisztraté (Lampitó) - 2013/2014
Dobay András - Muszty Bea: MacVedel a kalózkísértet (Piroska Nagymamája) - 2013/2014
Réczei Tamás: Szabadság kórus (Betegtárs, Fegyőr nő, Id Szperávia, Tarzícia nővér) - 2013/2014
Alfred Grünwald - Julius Brammer - Kálmán Imre: Marica grófnő (Bozsena hercegnő) - 2013/2014
Vadnay László - Vitéz Miklós: Meseautó (Kerekes Anna, Szűcs titkárnője) - 2012/2013
Bródy János - Müller Péter - Tolcsvay László: Doctor Herz (Mutter) - 2012/2013
Nemes Nagy Ágnes - Novák János: Bors néni (Bors néni) - 2012/2013
Németh Virág: Lesz vigasz (Szereplő) - 2012/2013
Cseke Péter - Kocsis L. Mihály: Újvilág passió (Angyal kar vezető) - 2012/2013
Réczei Tamás: Amazonok (érzelmes zakatolás) (Szereplő) - 2011/2012
Békés Pál: A kétbalkezes varázsló (Irma néni, nyugdíjas boszorkány ) - 2011/2012
Lehár Ferenc: A víg özvegy (Olga, Kromov felesége) - 2011/2012
Carlo Goldoni: Hebehurgya hölgyek (Silvestra, Luca idős húga) - 2010/2011
Vajda Katalin: Anconai szerelmesek (Dorina, Tomao házvezetőnője ) - 2010/2011
Alain Boublil - Claude-Michel Schönberg: A nyomorultak (Thenardierné, Hajvásárló, Házvezetőnő, Párizsi öregedő szajha, 3.Munkásnő, Munkásnő, Szajha, Kocsmás, Brigitte) - 2010/2011
„Szívemben bomba van” (Szereplő) - 2009/2010
Rideg Sándor: Indul a bakterház (Csámpás Rozi) - 2009/2010
Huszka Jenő - Martos Ferenc: Lili bárónő (Illésházy Agatha grófnő) - 2009/2010
Neil Simon: Furcsa pár (női változat) (Florence Unger) - 2009/2010
Jerry Herman - Michael Stewart: Hello, Dolly! (Ernestina Money) - 2008/2009
Presser Gábor - Sztevanovity Dusán - Horváth Péter: A padlás (Mamóka) - 2008/2009
Kálmán Imre - Julius Brammer - Alfred Grünwald: A montmartre-i ibolya (Ninon) - 2007/2008
Molière: Mizantróp ( Az új embergyűlölő ) (Arsinoé) - 2007/2008
Spiró György: Prah (Nő) - 2007/2008
Georges Feydeau: „Osztrigás Mici” (Petyponné , Gabrielle, felesége) - 2006/2007
Martos Ferenc - Huszka Jenő: Bob herceg (I. udvarhölgy) - 2006/2007
Bereményi Géza - Horváth Károly: Laura (Fáskertiné, Laura anyja) - 2006/2007

2017. Humor Hétvége Család ellen nincs orvosság

2017. Humor Hétvége Család ellen nincs orvosság

Thália Színház
  • Főnővér
A jegesmedve szerelMese

A jegesmedve szerelMese

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Medve Mama
A jegesmedve szerelmese

A jegesmedve szerelmese

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Medve Mama
A kétbalkezes varázsló

A kétbalkezes varázsló

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Irma néni, nyugdíjas boszorkány
A manóvizsga

A manóvizsga

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Topánka néni
A manóvizsga

A manóvizsga

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Topánka néni
A megvádolt

A megvádolt

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rózsa
A mi kis városunk

A mi kis városunk

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Mrs Soames
A mi kis városunk

A mi kis városunk

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Mrs Soames
A nyomorultak

A nyomorultak

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Brigitte /Házvezetőnő/3.Munkásnő/Hajvásárló/ Párizsi öregedő szajha/Kocsmás
A Nyomorultak - Szilveszter

A Nyomorultak - Szilveszter

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Hajvásárló
A víg özvegy

A víg özvegy

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Olga, a felesége
Amazonok

Amazonok

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Herec/čka
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Dorina, Tomao házvezetőnője
Ballada a 301-es parcella bolondjáról

Ballada a 301-es parcella bolondjáról

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • a bolond Anyja
Bors néni

Bors néni

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Bors néni
Cirkuszhercegnő

Cirkuszhercegnő

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Karolin
CSALÁD ELLEN NINCS ORVOSSÁG

CSALÁD ELLEN NINCS ORVOSSÁG

Békéscsabai Jókai Színház
  • Főnővér
CSALÁD ELLEN NINCS ORVOSSÁG - Kecskeméti Katona József Színház

CSALÁD ELLEN NINCS ORVOSSÁG - Kecskeméti Katona József Színház

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Főnővér
Csókos asszony

Csókos asszony

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Hunyadi Evermódné, többszörös özvegy
Csoportterápia

Csoportterápia

Móricz Zsigmond Színház
  • Trixi
Csoportterápia

Csoportterápia

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Trixi
Csoportterápia

Csoportterápia

Szarvasi Vízi Színház
  • Trixi
Csoportterápia

Csoportterápia

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Trixi
Csoportterápia

Csoportterápia

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Trixi
Csoportterápia

Csoportterápia

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Trixi
CSOPORTTERÁPIA - Kecskeméti Katona József Színház

CSOPORTTERÁPIA - Kecskeméti Katona József Színház

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Trixi
Doctor Herz

Doctor Herz

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Mutter
Egy csók és más semmi

Egy csók és más semmi

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Schön Tóni
Egy csók és más semmi

Egy csók és más semmi

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Schön Tóni
Gardénia

Gardénia

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Nő I.
Gardénia

Gardénia

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Nő I.
Hebehurgya hölgyek

Hebehurgya hölgyek

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Silvestra, Luca idős húga
Hebehurgya hölgyek-Nagyszínház

Hebehurgya hölgyek-Nagyszínház

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Silvestra, Luca idős húga
Indul a bakterház

Indul a bakterház

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Csámpás Rozi
János vitéz

János vitéz

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Mostoha
János vitéz

János vitéz

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Mostoha
JÁNOS VITÉZ - daljáték-kámedi két részben -  A kecskeméti Katona József Színház előadása

JÁNOS VITÉZ - daljáték-kámedi két részben - A kecskeméti Katona József Színház előadása

Kölcsey Központ
  • Mostoha
Légy jó mindhalálig

Légy jó mindhalálig

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Török néni
Lesz vigasz?

Lesz vigasz?

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Herec/čka
Lesz vigasz?

Lesz vigasz?

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Herec/čka
Lili bárónő

Lili bárónő

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Illésházy Agatha grófnő
Lüszisztraté

Lüszisztraté

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Macska a forró bádogtetőn

Macska a forró bádogtetőn

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Pollit Ida
Macska a forró bádogtetőn

Macska a forró bádogtetőn

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • A mama (Ida)
MacVedel, a kalózkísértet

MacVedel, a kalózkísértet

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Piroska nagymamája
Marica grófnő

Marica grófnő

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Bozsena hercegnő
Meseautó

Meseautó

Szarvasi Vízi Színház
  • Kerekes Anna, Szűcs titkárnője
Meseautó 2012/13

Meseautó 2012/13

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Kerekes Anna, Szűcs titkárnője
Meseautó-előszilveszteri előadás

Meseautó-előszilveszteri előadás

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Kerekes Anna, Szűcs titkárnője
Meseautó____

Meseautó____

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Kerekes Anna, Szűcs titkárnője
MOST Fesztivál - Tennessee Williams: Macska a forró bádogtetőn

MOST Fesztivál - Tennessee Williams: Macska a forró bádogtetőn

Jászai Mari Színház, Népház
  • Pollit Ida
Óz

Óz

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Nyugati boszorkány
Sorsjáték

Sorsjáték

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Silvestra, Luca idős húga
Szabadság kórus

Szabadság kórus

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Tarzícia nővér, Id Szperávia, Pincér, Betegtárs, Fegyőr nő
Szívemben bomba van

Szívemben bomba van

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Herec/čka
UDVARSZÍNHÁZ - Hebehurgya hölgyek

UDVARSZÍNHÁZ - Hebehurgya hölgyek

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Silvestra, idős húga
Udvarszínház - Meseautó

Udvarszínház - Meseautó

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Kerekes Anna, Szűcs titkárnője
UDVARSZÍNHÁZ-Csoportterápia

UDVARSZÍNHÁZ-Csoportterápia

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Trixi
UDVARSZÍNHÁZ-Szívemben bomba van

UDVARSZÍNHÁZ-Szívemben bomba van

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Herec/čka
Újvilág Passió

Újvilág Passió

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Angyalok karának vezetője
Újvilág passió

Újvilág passió

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Angyal kar vezető
VITÉZ MIKLÓS-VADNAI LÁSZLÓ: MESEAUTÓ

VITÉZ MIKLÓS-VADNAI LÁSZLÓ: MESEAUTÓ

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Kerekes Anna, Szűcs titkárnője
Vitéz-Vadnai: Meseautó

Vitéz-Vadnai: Meseautó

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Kerekes Anna, Szűcs titkárnője

Ponuky


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Odoberajte náš newsletter

Budeme Vás informovať o tých najdôležitejších podujatiach

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.