Person


Tamás Száraz
2

Tamás Száraz

Színművész.

Tanulmányai: Hamburg School of Entertainment

Zeneiskolai zongora- és trombitaképzés után autodidakta módon kezdett el énekelni. Két év elteltével az akkor nagy sikernek ígérkező Picasso Branch csapatába hirdetett maghallgatáson sikeresen szerepelt, így 3 évig a csapat tagjaként énekelt 1999-2002-ig. A csapatból való távozása után egy…

 Fortsæt

Nuværende programmer


Der er p.t. ingen forestillinger

Színművész.

Tanulmányai: Hamburg School of Entertainment

Zeneiskolai zongora- és trombitaképzés után autodidakta módon kezdett el énekelni. Két év elteltével az akkor nagy sikernek ígérkező Picasso Branch csapatába hirdetett maghallgatáson sikeresen szerepelt, így 3 évig a csapat tagjaként énekelt 1999-2002-ig. A csapatból való távozása után egy színiiskolában kezdett el tanulni, ami mellett musicalekből és slágerekből összeállított műsorokkal országszerte láthatta a közönség fellépni.

2004 nyarán külföldi musical-előadásokra meghirdetett meghallgatásokon több ajánlatot is kapott, így novembertől a Fire of Dance turnéprodukcióval bejárta Ázsiát és Európát, majd pihenő nélkül kezdte el a próbákat a Hamburgi Seelive Tivoli színháznál, ahol különböző show-műsorokban főszólistaként kapott szerepet. Ezután itthon közreműködött a Nyíregyházán megrendezett Sláger Expresszen fellépőként és mint koreográfus-asszisztens, majd a szintén nyíregyházi rendezésű nagyszabású musical gálán a Made in Broadway-n.

2006. szeptemberében egy újabb szólista-felkérést kapott az AIDA-tól, Németország legnagyobb luxushajó-társaságától. Hazaérkezése után a Budapesti Operettszínház meghallgatásán való szereplése után 3 főszerepet is kapott. Jelenleg Rómeó, Luigi Lucheni és Mark szerepét játssza a Rómeó és Júlia, Elisabeth ill. Oltári Srácok című darabokban.

Elisabeth

Elisabeth

Budapesti Operettszínház
  • Luigi Lucheni
FABÁB

FABÁB

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Pinokkió
Jézus Krisztus Szupersztár

Jézus Krisztus Szupersztár

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Júdás
JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR

JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Júdás
JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR 100.

JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR 100.

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Júdás
Lévay-Kunze: ELISABETH

Lévay-Kunze: ELISABETH

Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
  • Luigi Lucheni, Elisabeth gyilkosa
Oltári srácok

Oltári srácok

Budapesti Operettszínház
  • Mark
OLTÁRI SRÁCOK

OLTÁRI SRÁCOK

Thália Színház
  • Mark
Rivaldafény Produkció bemutatja: Rivaldafény Brooklynban (musical/tánc)

Rivaldafény Produkció bemutatja: Rivaldafény Brooklynban (musical/tánc)

Bakelit Multi Art Center
  • Skuespiller
Show Formációs Táncegyüttes Évadzáró Gálaműsor

Show Formációs Táncegyüttes Évadzáró Gálaműsor

Jászai Mari Színház, Népház
  • Anden
SZÁRAZ TAMÁS ÉS TÓTH ATTILA KONCERTJE

SZÁRAZ TAMÁS ÉS TÓTH ATTILA KONCERTJE

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Skuespiller
West Side Story

West Side Story

NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
  • Riff

Anbefalinger


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.