Künstler


Nemzeti Énekkar

Nemzeti Énekkar

 

Nemzeti Énekkar

 

A Nemzeti Énekkar 1985-ben alakult Állami Énekkar néven, Pászti Miklós zeneszerző-karnagy vezetésével. Az együttes történetének első nagy korszaka 1990-ben kezdődött, amikor az alapító-karnagy halálát követően Antal Mátyás vette át a karigazgatói teendőket, ő 2016. március 31-ig töltötte be…

 weiter
Webseite: https://www.filharmonikusok.hu/institutions/nemzeti-enekkar-karigazgato-somos-csaba/

Aktuelle Programme


Derzeit kein laufendes Programm!

 

Nemzeti Énekkar

 

A Nemzeti Énekkar 1985-ben alakult Állami Énekkar néven, Pászti Miklós zeneszerző-karnagy vezetésével. Az együttes történetének első nagy korszaka 1990-ben kezdődött, amikor az alapító-karnagy halálát követően Antal Mátyás vette át a karigazgatói teendőket, ő 2016. március 31-ig töltötte be ezt a tisztséget. A bő negyedszázad alatt az Énekkar Magyarország vezető hivatásos kórusává vált, amelynek profilja a zenekar-kíséretes kompozíciók, oratóriumok, valamint a capella művek előadása. Repertoárja ennek megfelelően rendkívül gazdag, a kora barokk Schütz alkotásaitól Bach, a bécsi klasszikusok és a 19. század zeneszerzőinek kompozícióin keresztül a 20. század és a kortárs zenéig minden irányba nyitott, műfaji határok nélkül. Az együttes művészeti vezetője 2016. január 1-től Somos Csaba. A hazai koncertek mellett nemzetközi felkéréseknek is rendszeresen eleget tesznek; szerepeltek Európa számos országában, Izraelben és Japánban, valamint rendszeresen koncerteznek a magyarok által is lakott határon túli településeken. A Nemzeti Énekkar repertoárján hangsúlyosan jelen levő 19. századi oratóriumok mellett az együttes kiemelt fontosságot tulajdonít a kortárs művek előadásának, számos ősbemutató, illetve magyarországi bemutató fűződik a nevéhez, illetve több kortárs szerző alkotását énekelte lemezre. A kórus visszatérő közreműködője a Nemzeti Filharmonikusok martonvásári nyári Beethoven-sorozatának, kiemelkedő szereplője a zenekar családi matiné koncertsorozatának, valamint a Bartók Új Sorozatnak és a Wagner-napoknak.

5. Somos Csaba és Nemzeti Énekkar

5. Somos Csaba és Nemzeti Énekkar

Savaria Szimfonikus Zenekar
  • Közreműködik
6 - Adés - Beethoven - Óbudai Danubia Zenekar

6 - Adés - Beethoven - Óbudai Danubia Zenekar

Danubia Zenekar
  • Weiteres
A magyar klasszikus zene napja 70 éve született Kocsis Zoltán

A magyar klasszikus zene napja 70 éve született Kocsis Zoltán

Nemzeti Filharmonikusok
  • közreműködik / featuring
AZ ÉDEN ÉS A PÉRI Pászti bérlet 2.

AZ ÉDEN ÉS A PÉRI Pászti bérlet 2.

Nemzeti Filharmonikusok
  • Közreműködik / Featuring
FARSANGINDÍTÓ HANGVERSENY Operettszerzők a hangversenypódiumon

FARSANGINDÍTÓ HANGVERSENY Operettszerzők a hangversenypódiumon

Nemzeti Filharmonikusok
  • Weiteres
Gyász és vigasz Giuseppe Verdi: Requiem Kocsis bérlet / 1

Gyász és vigasz Giuseppe Verdi: Requiem Kocsis bérlet / 1

Nemzeti Filharmonikusok
  • Weiteres
HAYDN: A TEREMTÉS Pászti/2

HAYDN: A TEREMTÉS Pászti/2

Nemzeti Filharmonikusok
  • Weiteres
II. Haydneum Egyházzenei Fesztivál - Nemzeti Énekkar, Budapesti Vonósok

II. Haydneum Egyházzenei Fesztivál - Nemzeti Énekkar, Budapesti Vonósok

Haydneum – Magyar Régizenei Központ Alapítvány
  • Közreműködik
Kobayashi Ken-Ichiro és a Győri Filharmonikus Zenekar

Kobayashi Ken-Ichiro és a Győri Filharmonikus Zenekar

Müpa
  • Közreműködik
Les deux Stabats Kocsis/3

Les deux Stabats Kocsis/3

Nemzeti Filharmonikusok
  • Közreműködik / Featuring
MACMILLAN: KARÁCSONYI ORATÓRIUM

MACMILLAN: KARÁCSONYI ORATÓRIUM

Nemzeti Filharmonikusok
  • Weiteres
Magyar Kincsek Ünnepe 3. Bartók / Veress / Kodály - Concerto Budapest 23/24 V1

Magyar Kincsek Ünnepe 3. Bartók / Veress / Kodály - Concerto Budapest 23/24 V1

Concerto Budapest
  • Weiteres
Puccini: Manon Lescaut Opera/3

Puccini: Manon Lescaut Opera/3 "Előhang" 18 órától

Nemzeti Filharmonikusok
  • Közreműködik / Featuring
PUCCINI: TURANDOT Opera/3

PUCCINI: TURANDOT Opera/3

Nemzeti Filharmonikusok
  • Weiteres
Rachmaninov: Vesperás Pászti/2

Rachmaninov: Vesperás Pászti/2

Nemzeti Filharmonikusok
  • Közreműködik / Featuring
RENDSZER - Kodály-sorozat - Óbudai Danubia Zenekar

RENDSZER - Kodály-sorozat - Óbudai Danubia Zenekar

Danubia Zenekar
  • Weiteres
Richard Strauss-maraton: Zalai Antal, Farkas Gábor és a Nemzeti Énekkar

Richard Strauss-maraton: Zalai Antal, Farkas Gábor és a Nemzeti Énekkar

Müpa
  • Weiteres
Richard Strauss-maraton: Zalai Antal, Farkas Gábor és a Nemzeti Énekkar

Richard Strauss-maraton: Zalai Antal, Farkas Gábor és a Nemzeti Énekkar

Budapesti Fesztiválzenekar
  • Weiteres
Selmeczi 70 – jubileumi hangverseny

Selmeczi 70 – jubileumi hangverseny

Általános
  • Közreműködik
SZENT SEBESTYÉN VÉRTANÚSÁGA Pászti/3

SZENT SEBESTYÉN VÉRTANÚSÁGA Pászti/3

Nemzeti Filharmonikusok
  • Weiteres
Szerelem/Zsoltár/Búcsú - Danubia Zenekar

Szerelem/Zsoltár/Búcsú - Danubia Zenekar

Danubia Zenekar
  • Weiteres
SZÜLETÉSNAPOSOK Ferencsik bérlet 1.

SZÜLETÉSNAPOSOK Ferencsik bérlet 1.

Nemzeti Filharmonikusok
  • Közreműködik / Featuring
THOMAS: PSYCHÉ Opera/2

THOMAS: PSYCHÉ Opera/2

Nemzeti Filharmonikusok
  • Weiteres

Sonderangebote


Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!