Umelec


Johanna Németh-Nagy

Johanna Németh-Nagy

Énekkari művész.

Az éneklés szeretete már egész kiskora óta meghatározó pontja az életének. Édesanyja elmondása szerint hamarabb kezdtem el dalolni, mint beszélni. Nem volt kérdés, hogy az éneklést szeretné hivatásul választani. Zenei alapismereteit a szentesi Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskolában szerezte meg, ahol tíz évig zongorázott, négy…

 Viac

Aktuálne programy


Nenašiel sa žiaden aktuálny program.

Énekkari művész.

Az éneklés szeretete már egész kiskora óta meghatározó pontja az életének. Édesanyja elmondása szerint hamarabb kezdtem el dalolni, mint beszélni. Nem volt kérdés, hogy az éneklést szeretné hivatásul választani. Zenei alapismereteit a szentesi Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskolában szerezte meg, ahol tíz évig zongorázott, négy évig pedig énekelni tanult. A gimnázium elvégzése után a Pécsi Tudományegyetemen előbb az operaének-művész, majd a magánének-művésztanár diplomát is szerzett.

Több operában is volt szerencséje közreműködni, többek között a Pécsi Nemzeti Színház és a Győri Nemzeti Színház falai között, valamint elismert kórusok tagjaként és szólistájaként külföldi turnékon, versenyeken léphetett színpadra.

Hálás minden olyan pillanatért, amikor a zene által magából adhat valamit a közönségnek. Ha egy mondatban összefoglalhatná mi a hitvallássa, akkor John Lennon szavai jutnának az eszébe: „Isten azért teremtette a zenét, hogy szavak nélkül tudjunk imádkozni!” A zenének hála ismerte meg férjét is, akivel olyan szerencsés helyzetben vannak, hogy nap mint nap egy színpadon állhatnak a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház pódiumán.

Szerepei a Kecskeméti Katona József Színházban:
Erkel Ferenc: BÁNK BÁN (Melinda) - 2021/2022
Cseke Péter - Kocsis L. Mihály: ÚJVILÁG PASSIÓ (Bethaniai Márta, Sirató asszony) - 2021/2022

Elisabeth

Elisabeth

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Nevelőnő
Hattyú / A telefon

Hattyú / A telefon

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Lucy
Kőszívű - A Baradlay-legenda - (A nagy olvasópróba)

Kőszívű - A Baradlay-legenda - (A nagy olvasópróba)

Szarvasi Vízi Színház
  • Erzsébet királyné
Újvilág Passió

Újvilág Passió

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Bethaniai Márta

Ponuky


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Odoberajte náš newsletter

Budeme Vás informovať o tých najdôležitejších podujatiach

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.