Artist


György Lakatos
2

György Lakatos

Fagottművész.

17 évesen kezdett foglalkozni a fagottal és 1986-ban diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, ifj. Hara László, Hara László, Janota Gábor és Fülemile Tibor növendékeként.

1983-tól játszik a Magyar Állami Operaház zenekarában, 1985-től a zenekar első fagottosa, 1988-tól szintén első fagottosa a Budapesti Filharmóniai…

 Continue

Current programs


No program is currently running.

Fagottművész.

17 évesen kezdett foglalkozni a fagottal és 1986-ban diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, ifj. Hara László, Hara László, Janota Gábor és Fülemile Tibor növendékeként.

1983-tól játszik a Magyar Állami Operaház zenekarában, 1985-től a zenekar első fagottosa, 1988-tól szintén első fagottosa a Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának. Sikerrel szerepelt az 1984-es müncheni és az 1986-os prágai fagottversenyen.
Az Aquincum Fúvósötössel az 1984-es anconai (Olaszország) kamarazenei versenyen I. díjat, az 1985-ös colmari (Franciaország) fúvósötös versenyen a zsűri különdíját nyerte el. 1988-ban a Magyar Rádió Fagottversenyén I. díjat nyert. 1996-ban Liszt-díjjal tüntették ki. 1997-ben Párizsban volt Eötvös-ösztöndíjas.

Európa szinte minden országában koncertezett, versenyzett vagy tanított, de turnézott Amerikában és Izraelben is. Pályája kezdetétől nagy figyelemmel és kiemelten foglalkozik a modern és kortárs kompozíciókkal, azok előadásának kérdéseivel, mai magyar zeneszerzők műveinek játszásával, új művek bemutatásával.
 

Anima Musicae - FÜR ANIMA!

Anima Musicae - FÜR ANIMA!

Általános 2
  • fagott
Az EAR Együttes hangversenye

Az EAR Együttes hangversenye

Filharmónia Budapest Nonprofit Kft.
  • fagott
Concerto 8 és fél III.

Concerto 8 és fél III.

Concerto Budapest
  • Conductor
Halloween (koncert gyerekeknek, Zsibongó bérlet 1. előadása)

Halloween (koncert gyerekeknek, Zsibongó bérlet 1. előadása)

Concerto Budapest
  • Művészeti vezető
KAPOSFEST Dave Maric, Dohnányi Ernő, G.F. Haendel

KAPOSFEST Dave Maric, Dohnányi Ernő, G.F. Haendel

C&M Hungary Kft.
  • fagott
KAPOSFEST Ludwig van Beethoven, Robert Schumann, Johann Sebastian Bach, Nicolai Roslavets

KAPOSFEST Ludwig van Beethoven, Robert Schumann, Johann Sebastian Bach, Nicolai Roslavets

C&M Hungary Kft.
  • fagott
KAPOSFEST Meglepetés Kreisler-művek Szergej Prokofjev, Johannes Brahms

KAPOSFEST Meglepetés Kreisler-művek Szergej Prokofjev, Johannes Brahms

C&M Hungary Kft.
  • fagott
Karácsonyi Zenebona

Karácsonyi Zenebona

Concerto Budapest
  • Other
ÖRÖKZÖLDEK Csajkovszkij: Diótörő-szvit családi matinékoncert

ÖRÖKZÖLDEK Csajkovszkij: Diótörő-szvit családi matinékoncert

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Műsorvezető (fagottművész)
Prokofjev-maraton: Budapesti Vonósok

Prokofjev-maraton: Budapesti Vonósok

Budapesti Fesztiválzenekar
  • Moderátor
Richard Strauss-maraton: A MÁV Szimfonikus Zenekar családi koncertje

Richard Strauss-maraton: A MÁV Szimfonikus Zenekar családi koncertje

Müpa
  • Moderátor / Moderator
Richard Strauss-maraton: A MÁV Szimfonikus Zenekar családi koncertje

Richard Strauss-maraton: A MÁV Szimfonikus Zenekar családi koncertje

Budapesti Fesztiválzenekar
  • Moderátor / Moderator
Sugár Miklós szerzői est

Sugár Miklós szerzői est

EHA
  • A hangversenyt vezeti és fagotton közreműködik
Vivaldi Árvaházi Koncertjei 10. - Dallamok

Vivaldi Árvaházi Koncertjei 10. - Dallamok

Budapest Music Center
  • Fagott / Bassoon
Vivaldi árvaházi koncertjei 10. – Dallamok

Vivaldi árvaházi koncertjei 10. – Dallamok

Budapest Music Center
  • Fagott / Bassoon
Vivaldi Árvaházi Koncertjei 8.

Vivaldi Árvaházi Koncertjei 8.

Budapest Music Center
  • Fagottművész / Bassoon Artist

Recommendations


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Subscribe to newsletter

Get informed about the best programs!

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.