Artyści


Gergely Lakatos

Gergely Lakatos

Énekes (bariton).

Debrecenben született a skorpió jegyében. A Debreceni Egyetemen szerezte programtervező diplomáját 2004-ben, majd informatikai cégeknél vállalt munkát. Ebben az időben kezdett el kacérkodni régi vágyai megvalósításának gondolatával: mindig is szeretett volna zenével és színházzal foglalkozni. Először munka mellett kezdett el énekórákat venni, majd kisegített a…

 Więcej

Aktualne tytuły


Żaden tytuł nie jest aktualnie grany.

Énekes (bariton).

Debrecenben született a skorpió jegyében. A Debreceni Egyetemen szerezte programtervező diplomáját 2004-ben, majd informatikai cégeknél vállalt munkát. Ebben az időben kezdett el kacérkodni régi vágyai megvalósításának gondolatával: mindig is szeretett volna zenével és színházzal foglalkozni. Először munka mellett kezdett el énekórákat venni, majd kisegített a városi színházban. Pár év leforgása alatt fenekestül felfordult az élete: felvételt nyert a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának magánének szakára és főállású kórusénekes lett. Magánénekesi diplomámat 2011-ben vette át. Most énekesként keresi az útját: az opera és a jazz világa érdekli a legjobban.
Szabadidejében szeret sokat sportolni: a fitness és jégkorong régóta részei az életének. A társasági események és az „éjszakai élet” fontosak számomra: szeret barátokkal, színházi kollégákkal, zenésztársakkal jókat beszélgetni, főzőcskézni, lazulni…

A tüzes angyal

A tüzes angyal

Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft.
  • Szolgáló
A tüzes angyal

A tüzes angyal

Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft.
  • Szolgáló
Egy kis édes félhomályban - a Debrecen Swing Singers estje

Egy kis édes félhomályban - a Debrecen Swing Singers estje

Kölcsey Központ
  • bariton

Polecamy


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Zapisz się na newsletter

Otrzymuj powiadomienia o najnowszych wydarzeniach!

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.