Kovács  Zsuzsanna

Kovács Zsuzsanna

Született: április 19.

Születési hely: Pécs

A Szegedi Balettiskolában végzett zongora és ének szakon. 1960-ban a debreceni Csokonai Színház tánckarához szerződött, majd két év múlva a Szegedi Nemzeti Színház balettkarának lett tagja. 1963 és 1968 között Szegeden színész. 1968 óta a Budapesti Operettszínház tagja.

Az operettirodalom szinte valamennyi…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Születési hely: Pécs

A Szegedi Balettiskolában végzett zongora és ének szakon. 1960-ban a debreceni Csokonai Színház tánckarához szerződött, majd két év múlva a Szegedi Nemzeti Színház balettkarának lett tagja. 1963 és 1968 között Szegeden színész. 1968 óta a Budapesti Operettszínház tagja.

Az operettirodalom szinte valamennyi szubrett-szerepét megkapta, emellett számos musical-ben is láthatta a közönség. A színészet mellett egyre több rendezői feladatot vállal a Ruttkai Éva Színház társulatában és vidéki színházaknál, de az Operettszínházban továbbra is folyamatosan játszik.

Kiváló ének- és tánckészsége jól érvényesül musicalekben, személyiségével megragadja a közönséget mai tárgyú zenés játékokban. Rendezői munkáival is sikereket arat.

Első férje az Illés együttes énekese, Szörényi Levente volt. Gyermekük, Örs, apja nyomdokait követve szintén zenével foglalkozik, jazz-dobos lett. Válása után Böröndi Tamás színművésszel kötött házasságot, amely szintén válással végződött.

Fontosabb szerepei: My Fair Lady (Eliza), Csárdáskirálynő (Stázi, Cecília), Marica grófnő (Liza, Bozsena), Mágnás Miska (Marcsa), Chicago (Roxie), Ének az esőben (Lina), Hegedűs a háztetőn (Hodel), A muzsika hangja (Elza), Menyasszonytánc (Blanka).

A falu rossza

A falu rossza

Csiky G. Színház Közhasznú Nonprofit Kft.
Gonoszné
A Pityu bácsi fia

A Pityu bácsi fia

Csiky G. Színház Közhasznú Nonprofit Kft.
Marika, Jani felesége
Abigél

Abigél

NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
Mimó néni, Róza néni
Liliom

Liliom

Csiky G. Színház Közhasznú Nonprofit Kft.
Színész
Menyasszonytánc

Menyasszonytánc

Budapesti Operettszínház
Blanka
Pájinkás János

Pájinkás János

Csiky G. Színház Közhasznú Nonprofit Kft.
Vénasszony
Szép Heléna

Szép Heléna

Csiky G. Színház Közhasznú Nonprofit Kft.
Bakkhisz
X Abigél

X Abigél

Operett Színház
Mimó néni, Róza néni

Ajánlataink


Ajándékozzon jegy.hu
utalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Interticket
Kultúra Kártya

A Kultúra Kártya szolgáltatásaival a jelenleg alkalmazott legnagyobb kedvezményeket vehetik igénybe a munkáltatók és munkavállalók

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

x

A felhasználói élmény növelése érdekében oldalunk cookie-kat használ. Oldalunk használatával ön beleegyezik a cookie-k használatába. RendbenTovábbi információ