Artist


Kristóf Kovács
2

Kristóf Kovács

Birth: 1958

Dramaturg.

Budapesten született, itt járt iskolába, míg tanulmányai – középiskolás fokon – derékba nem törtek. Gimnáziumbóli kiakolbólítását követően mint figuráns, rovarirtó, öltözőőr, illetve ládajavító próbál szerencsét, jobbára sikertelenül.

1978 – 79: a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola (magyarul: konzervatórium) zeneszerzés tanszakára jár.
1979-ben felvételt…

 Continue

Current programs


Egerek és emberek

Budaörsi Latinovits Színház

A főhősök ketten vannak, mint Ábel és Káintól Stan és Panig oly sokan ebben a kétarcú világban: a kicsi…

Vacsora öt személyre

Budaörsi Latinovits Színház

Észtországban járunk, illetve az Észt Szovjet Szocialista Köztársaságban, a hetvenes évek végtelen közepén, olajbányászatból élő kisvárosban, lakótelepi tisztaszobában. Fiatal…

Bűn és bűnhődés

Budaörsi Latinovits Színház

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij regénye alapján Műfaj: Tantermi előadás

Dramaturg.

Budapesten született, itt járt iskolába, míg tanulmányai – középiskolás fokon – derékba nem törtek. Gimnáziumbóli kiakolbólítását követően mint figuráns, rovarirtó, öltözőőr, illetve ládajavító próbál szerencsét, jobbára sikertelenül.

1978 – 79: a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola (magyarul: konzervatórium) zeneszerzés tanszakára jár.
1979-ben felvételt nyer a Színház- és Filmművészeti Főiskola (ma: Egyetem) dramaturg szakára, de a III. évfolyam közepén meglepetésszerűen emigrál. Svédországban települ le.
1983-ban felvételt nyer a stockholmi Dramatiska Institutet (az ottani Színművészeti) színházrendező szakára. 1987-ben végez, diplomamunkája Beckett: Godot-ra várva című darabja a stockholmi Városi színházban.
1987 és 1990 között Németországban él, 1990 őszén, ma már felidézhetetlen okokból, visszaköltözik Magyarországra.
1992 és 95 között a Miskolci Nemzeti Színházban rendező-dramaturg
Ezzel párhuzamosan a Magyar Narancs című hetilap alapító gárdájának tagja, 1998-ig munkatársa.
2001 és 2004 között a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház dramaturgja.
Három darabját mutatták be, a Víziszony című színházi szappanoperát 2002 tavaszán Nyíregyházán, a Csontzene című tragédia dell’artét 2002 nyarán Zsámbékon, a Kék veréb (képzelt anekdoták Edith Piaf és Marlene Dietrich életéből) címűt 2002 őszén Nyíregyházán.

Enn Vetemaa: VACSORA ÖT SZEMÉLYRE (dramaturg) - 2018/2019
Lázár Ervin: A NÉGYSZÖGLETŰ KEREK ERDŐ (dramaturg) - 2018/2019
I. L. Caragiale: KARNEBÁL (dramaturg) - 2018/2019
Cziglényi Boglárka: FÉNY PRESSZÓ (dramaturg) - 2017/2018
John Steinbeck: EGEREK ÉS EMBEREK (dramaturg) - 2017/2018
Anton Pavlovics Csehov: VÁNYA BÁCSI (dramaturg) - 2017/2018
Görgey Gábor: KOMÁMASSZONY, HOL A STUKKER? (dramaturg) - 2017/2018
Samuel Beckett: GODOT-RA VÁRVA (rendező, rendező) - 2016/2017
Monoblock: HELLÓ, NÁCI (dramaturg, fordító) - 2016/2017
Karel Čapek: A FEHÉR KÓR (dramaturg) - 2016/2017
Thomas Middleton - William Rowley: MASKARÁK (dramaturg) - 2016/2017
Erich Kästner: A KÉT LOTTI (dramaturg) - 2016/2017
William Shakespeare: RÓMEÓ ÉS JÚLIA (Főzenész) (dramaturg) - 2015/2016
August Strindberg: JULIE KISASSZONY (átdolgozó, átdolgozó) - 2015/2016
Holger Schober: APA ANYA FIÚ LÁNY (fordító) - 2014/2015
Hubay Miklós: ŐK TUDJÁK, MI A SZERELEM (dramaturg) - 2014/2015
Harold Pinter: HAZATÉRÉS (dramaturg) - 2014/2015
Friedrich Schiller: ÁRMÁNY ÉS SZERELEM (dramaturg) - 2014/2015
Tom Lycos - Stefo Nantsou: KAMPÓKEMP (fordító) - 2013/2014
Jan Sobrie - Geert Vandyck: EMLÉKEZZ RÁM! (fordító) - 2013/2014
Illyés Gyula: TESTVÉREK (dramaturg) - 2013/2014
Kovács Kristóf: AZ UTOLSÓ ROMA - EGY UTOLSÓ CIGÁNY (író, író) - 2010/2011
Anton Pavlovics Csehov: SIRÁLY (dramaturg, dramaturg) - 2007/2008
Kai Hensel: KLAMM HÁBORÚJA (dramaturg, fordító) - 2007/2008
Jónás Tamás: LÉLEKVESZTŐ (dramaturg) - 2007/2008
William Shakespeare: LEAR (dramaturg) - 2006/2007
D.J.-AVAGY AZ ISTENTAGADÓ BÜNTETÉSE (dramaturg) - 2006/2007
D.J.-AVAGY AZ ISTENTAGADÓ BÜNTETÉSE (dramaturg) - 2004/2005
Agatha Christie: TÍZ KICSI NÉGER (dramaturg) - 2004/2005
Georg Büchner: PULCINELLA KÖZLEGÉNY (dramaturg) - 2002/2003
Kovács Kristóf: CSONTZENE (író) - 2001/2002
Szigeti József: A VÉN BAKANCSOS ÉS FIA A HUSZÁR (Harmadik atyafi) (dramaturg) - 2000/2001
Katona Imre - Ruszt József: PASSIÓ MAGYAR VERSEKBEN (Szereplő) (játékmester) - 1990/1991

A fehér kór

A fehér kór

Budaörsi Latinovits Színház
  • Dramaturg
A két Lotti

A két Lotti

Budaörsi Latinovits Színház
  • Dramaturg
A két Lotti - ifjúsági előadás

A két Lotti - ifjúsági előadás

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Dramaturg
A két Lotti-Budaörsi Latinovits Színház

A két Lotti-Budaörsi Latinovits Színház

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Dramaturg
Ármány és szerelem

Ármány és szerelem

Budaörsi Latinovits Színház
  • Dramaturg
Az utolsó roma

Az utolsó roma

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Author
Godot-ra várva

Godot-ra várva

Budaörsi Latinovits Színház
  • Director
Godot-ra várva -Nyilvános Főpróba

Godot-ra várva -Nyilvános Főpróba

Budaörsi Latinovits Színház
  • Director
Harold Pinter: HAZATÉRÉS

Harold Pinter: HAZATÉRÉS

Trio Kulturális Bt.
  • Dramaturg
Hazatérés

Hazatérés

Budaörsi Latinovits Színház
  • Dramaturg
Hazatérés (bérletes)

Hazatérés (bérletes)

Budaörsi Latinovits Színház
  • Dramaturg
Helló, náci!

Helló, náci!

Csiky Gergely Színház
  • Fordító, dramaturg
Julie kisasszony

Julie kisasszony

Trio Kulturális Bt.
  • Átdolgozta
Julie kisasszony

Julie kisasszony

Budaörsi Latinovits Színház
  • Átdolgozta
Kávécsarnok / Május

Kávécsarnok / Május

Budaörsi Latinovits Színház
  • Director
Kávécsarnok/Május - Nyilvános főpróba

Kávécsarnok/Május - Nyilvános főpróba

Budaörsi Latinovits Színház
  • Director
Klamm háborúja

Klamm háborúja

Kolibri Színház
  • Fordító, dramaturg
Komámasszony, hol a stukker?

Komámasszony, hol a stukker?

Budaörsi Latinovits Színház
  • Dramaturg
Komámasszony, hol a stukker? - Főpróba

Komámasszony, hol a stukker? - Főpróba

Budaörsi Latinovits Színház
  • Dramaturg
Maskarák

Maskarák

Budaörsi Latinovits Színház
  • Dramaturg
MOST Fesztivál - Harold Pinter: Hazatérés

MOST Fesztivál - Harold Pinter: Hazatérés

Jászai Mari Színház, Népház
  • Dramaturg
Ők tudják, mi a szerelem

Ők tudják, mi a szerelem

Budaörsi Latinovits Színház
  • Dramaturg
Rómeó és Júlia

Rómeó és Júlia

Budaörsi Latinovits Színház
  • Dramaturg
Samuel Beckett: Godot-ra várva

Samuel Beckett: Godot-ra várva

Bethlen Téri Színház
  • Director
Vacsora öt személyre - Nyilvános főpróba

Vacsora öt személyre - Nyilvános főpróba

Budaörsi Latinovits Színház
  • Dramaturg
XŐk tudják, mi a szerelem

XŐk tudják, mi a szerelem

Budaörsi Latinovits Színház
  • Dramaturg
XŐk tudják, mi a szerelem (bérletes)

XŐk tudják, mi a szerelem (bérletes)

Budaörsi Latinovits Színház
  • Dramaturg

Recommendations


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Subscribe to newsletter

Get informed about the best programs!

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.