Person


Mónika Kócsy
3

Mónika Kócsy

Fødsel: 1984

Táncművész.

A Pécsi Balett tagja.

Pécsett nőtt fel és itt is járt szakirányú középiskolába. A színházi táncos szakképzettséget 2004-ben szerezte meg a Pécsi Művészeti Szakközépiskolában és ugyanabban az évben lett tagja a Pécsi Balett társulatának, majd elnyerte at együttes magántáncosa címet. Eddigi táncos pályáján számtalan…

 Fortsæt

Nuværende programmer


Der er p.t. ingen forestillinger

Táncművész.

A Pécsi Balett tagja.

Pécsett nőtt fel és itt is járt szakirányú középiskolába. A színházi táncos szakképzettséget 2004-ben szerezte meg a Pécsi Művészeti Szakközépiskolában és ugyanabban az évben lett tagja a Pécsi Balett társulatának, majd elnyerte at együttes magántáncosa címet. Eddigi táncos pályáján számtalan kiváló szakember segítette, így például Lovas Pál, Rónay Márta, Uhrik Dóra, Szalay Tamás, Czebe Tünde, Keveházi Gábor, Egerházi Attila, Földi Béla, Zachár Lóránd, Tihanyi Ákos, Jurányi Patrick, Kun Attila, Seregi László, Pongor Ildikó, Panja Fladerer, Raza Hammadi, Jorma Elo, Julian Moss, Cameron McMillan, Alexander Pereda, Fejes Ádám, Vincze Balázs, Bozsik Yvett, Herczog István, Lőrinc Katalin, Susanna Leinonen.

DÍJAI:
A Pécsi Balett Társulati Díja (2017)

SZEREPEI:
Rómeó és Júlia
Ismerem
Változatok egy gyermekdalra
A Notre Dame-i toronyőr
Bahnhof
Állhatatlan
Para Bango
Spartacus 2076
Bolero
Carmina Burana
Sakk-Matt
Giselle
Az iszonyat balladája
A Jó és a Rossz kertjében
Hófehérke és a hét törpe
Otello / Desdemona
Lisztmánia
Carmen /Micaela
Orfeusz és Euridiké
A hattyúk tava
A kis herceg
Faust, az elkárhozott
Száll a kakukk fészkére / Ratched nővér
Diótörő
A makrancos hölgy
A fából faragott királyfi
Diamond
Footsteps
Rómeó és Júlia / Júlia dajkája
Belső vonzás
Csipkerózsika / Királyné
Carmina Burana

A kölyök

A kölyök

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Utcanép
Bolero - Carmina Burana

Bolero - Carmina Burana

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Skuespiller
BUDAPESTI BEMUTATÓ ORFEUSZ ÉS EURIDIKÉ

BUDAPESTI BEMUTATÓ ORFEUSZ ÉS EURIDIKÉ

Nemzeti Táncszínház
  • Perszephoné
BUDAPESTI BEMUTATÓ OTELLO

BUDAPESTI BEMUTATÓ OTELLO

Nemzeti Táncszínház
  • Skuespiller
Carmen

Carmen

Gárdonyi Géza Színház
  • Micaela
Carmen- Pécsi Balett

Carmen- Pécsi Balett

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Micaela
Csongor és Tünde

Csongor és Tünde

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Rókalány
Giselle

Giselle

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Skuespiller
Giselle - A Pécsi Balett vendégjátéka

Giselle - A Pécsi Balett vendégjátéka

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Skuespiller
Hófehérke és a hét törpe

Hófehérke és a hét törpe

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Vidor
Hófehérke és a hét törpe

Hófehérke és a hét törpe

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Vidor
Hófehérke és a hét törpe

Hófehérke és a hét törpe

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Vidor
Hófehérke és a hét törpe

Hófehérke és a hét törpe

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Vidor
Hófehérke és a hét törpe

Hófehérke és a hét törpe

Nemzeti Táncszínház
  • Vidor
Nyolckor a bárkán

Nyolckor a bárkán

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Skuespiller
Otello

Otello

Nemzeti Táncszínház
  • Skuespiller
Pécsi Balett - Rómeó és Júlia Közönségtalálkozó + Vetítés

Pécsi Balett - Rómeó és Júlia Közönségtalálkozó + Vetítés

Győri Nemzeti Színház
  • Júlia dajkája
Spartacus 2076

Spartacus 2076

Nemzeti Táncszínház
  • Skuespiller
Spartacus 2076

Spartacus 2076

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Skuespiller
Tavaszi áldozat / Carmen

Tavaszi áldozat / Carmen

Győri Nemzeti Színház
  • Micaela

Anbefalinger


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.