Umelec


Veronika Király-Lugosi

Veronika Király-Lugosi

hegedűművész

Lugosi Veronika már 10 éves korában felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneakadémia Kivételes Tehetségek Osztályába. 2003-ban szerezte hegedűművész diplomáját Kovács Dénes professzor tanítványaként.
2000-ben felvételt nyert a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarába, 2001-ben elnyerte a Magyar Köztársasági Ösztöndíjat. Ugyanebben az évben a Zeneakadémia felkérésére képviselte Magyarországot…

 Viac

Aktuálne programy


Nenašiel sa žiaden aktuálny program.

hegedűművész

Lugosi Veronika már 10 éves korában felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneakadémia Kivételes Tehetségek Osztályába. 2003-ban szerezte hegedűművész diplomáját Kovács Dénes professzor tanítványaként.
2000-ben felvételt nyert a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarába, 2001-ben elnyerte a Magyar Köztársasági Ösztöndíjat. Ugyanebben az évben a Zeneakadémia felkérésére képviselte Magyarországot a IX. Kiotói Nemzetközi Zenei Fesztiválon, ahol előadásáról CD-felvétel is készült.
Olyan híres művészek irányítása mellett fejleszthette tudását, mint Isac Stern, Pauk György, Dora Schwarzberg, Igor Ozim, Michael Frischenschlager. 2010-ben a Lausanne-i Zeneakadémia meghívására, a Jasha Heifetz-tanítvány Pierre Amoyale mesterkurzusán vehetett részt.
Számos nemzetközi verseny díjazottja, mint ifjú szólista többek között meghívást kapott Belgiumba, Németországba, Kanadába, Japánba, Londonba, Svájcba. Rendszeres fellépője a „Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának Szólistái” című sorozatnak a Magyar Rádió Márványtermében. Legutóbb Rómában adott szólóestet, a Grand Prize Virtuoso és a Golden Classical Music Awards nemzetközi zenei verseny díjazottjaként pedig a Salzburg-i Mozarteumban és a New York-i Carnegie Hallban léphetett fel.

II. KÁRPÁT-MEDENCEI KOMOLYZENEI FESZTIVÁL -NYITÓHANGVERSENYE - HOMMAGE A KOVÁCS DÉNES

II. KÁRPÁT-MEDENCEI KOMOLYZENEI FESZTIVÁL -NYITÓHANGVERSENYE - HOMMAGE A KOVÁCS DÉNES

Általános
  • Hegedű

Ponuky


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Odoberajte náš newsletter

Budeme Vás informovať o tých najdôležitejších podujatiach

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.