Artyści


Zoltán Kamondi

Zoltán Kamondi

Ur.: † 1960–2016

Filmrendező, forgatókönyvíró, producer.

Egyetemi tanulmányait az ELTE matematika szakán kezdte, majd a bölcsészkar filozófia szakán folytatta. Filmrendezői diplomáját 1988-ban szerezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Rövidfilmjei számos díjat nyertek fesztiválokon. 1986 és 1988 között a Balázs Béla Stúdió vezetőségének tagja volt. 1989-ben, a román forradalom alatt haditudósítóként…

 Więcej

Aktualne tytuły


Żaden tytuł nie jest aktualnie grany.

Filmrendező, forgatókönyvíró, producer.

Egyetemi tanulmányait az ELTE matematika szakán kezdte, majd a bölcsészkar filozófia szakán folytatta. Filmrendezői diplomáját 1988-ban szerezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Rövidfilmjei számos díjat nyertek fesztiválokon. 1986 és 1988 között a Balázs Béla Stúdió vezetőségének tagja volt. 1989-ben, a román forradalom alatt haditudósítóként dolgozott a japán és a francia televízió megbízásából, valamint tudósítója volt a Szabad Európa Rádiónak. Ez idő alatt Makk Károllyal is dolgozott, mint forgatókönyvíró és társrendező.

Díjai:
2003 – Balázs Béla-díj
Kiki és a hímek / 1986 – Nyugat-Berlini Rövidfilmfesztivál – A legjobb rendezés
Halálutak és angyalok / 1996 – 27. Magyar Játékfilmszemle – A legjobb rendezés díja, Kisjátékfilm kategória
Magyar tarka / 1995 – Mediawave Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál – I. díj, dokumentumfilm kategória
Arany nyugágy / 1996 – 27. Magyar Játékfilmszemle – A legjobb rendezés díja, Kisjátékfilm kategória
Alkimista és a szűz / 1999 – 10. Manchesteri Nemzetközi Filmfesztivál – Független Film kategória, Legjobb játékfilm
Kísértések / 2002 – 33. Magyar Filmszemle – Legjobb rendezés
Dolina / 2008 – Tiburon Nemzetközi Filmfesztivál, USA – Golden Reel Award, Legjobb rendező díja
1 / 2009 – 40. Magyar Filmszemle, Budapest – Legjobb Producer

Az öldöklés istene

Az öldöklés istene

Vígszínház
  • Reżyser
Az öldöklés istene

Az öldöklés istene

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Reżyser
Kárászy Szilvia hangversenye

Kárászy Szilvia hangversenye

Müpa
  • Reżyser
Lángoló kerékpár

Lángoló kerékpár

Bárka Színház Nonprofit Kft.
  • Reżyser
Mindent anyámról

Mindent anyámról

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Reżyser
Rómeó és Júlia

Rómeó és Júlia

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Kép
UDVARSZÍNHÁZ - A gyönyörben nincs középút

UDVARSZÍNHÁZ - A gyönyörben nincs középút

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Konzultáns

Polecamy


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Zapisz się na newsletter

Otrzymuj powiadomienia o najnowszych wydarzeniach!

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.