Umelec


Júlia Horányi
2

Júlia Horányi

Narodenie: 1985. március 26. (Budapest)

Énekesnő, díszlet-látvány és jelmeztervező.

Juli 3 éves korában már dalocskákat költött, melyeket elénekelgetett. 7 éves korában szülei elvitték a Weiner Leó Zeneiskolába, ahová rögtön felvételt nyert, így elkezdett zongorázni tanulni, valamint szolfézst és éneklést. Mellette beíratták a Budapesti Énekes Iskolába, ahol Bubnó Tamás vezetésével a gyermekkórus tagjaként…

 Viac

Aktuálne programy


Molnár Ferenc: A farkas

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza

Bármi köttetett is az égben, előbb-utóbb próbára teheti egy lángra gyúló szív. Pláne ha az a szív az egykor…

Énekesnő, díszlet-látvány és jelmeztervező.

Juli 3 éves korában már dalocskákat költött, melyeket elénekelgetett. 7 éves korában szülei elvitték a Weiner Leó Zeneiskolába, ahová rögtön felvételt nyert, így elkezdett zongorázni tanulni, valamint szolfézst és éneklést. Mellette beíratták a Budapesti Énekes Iskolába, ahol Bubnó Tamás vezetésével a gyermekkórus tagjaként énekelt. Itt ismerte meg jelenlegi zenekarának oszlopos tagját, a gitáros-énekes Bubnó Lőrincet. Zenei képzése 14 éves koráig tartott, ekkor a gimnázium megkezdésével félbemaradtak a zeneiskolai tanulmányok.

A Pesti Barnabás Gimnázium irodalom-dráma tagozatának diákjaként Juli rendszeresen lépett fel az iskolai vizsgákon, ahol énekelt és színészmesterséget gyakorolt. A gimnázium mellett magánénekórákon folytatta hangjának és énektechnikájának fejlesztését. Az érettségi után beiratkozott a Dekoratőr Iskolába, mert nagyon jó kézügyességgel és rajztudással rendelkezett. Innentől fogva, néhány éven keresztül háttérbe szorult a zenélés és helyét átvették a képzőművészeti tanulmányok. A Dekoratőr Iskolában ugyan alkalomszerűen énekelt a Fáradt Olaj zenekarban, ahol a zenekari tagok az iskola tanárai voltak, az énekesnők pedig a diákok közül választódtak ki. Juli itt ismerte meg Katona Zsombori Évát “ÍV”-et, akivel később lánytriót alapítottak Plüsss néven.

A Dekoratőr Iskola után Kaposvárra költözött, ahol elvégezte az ottani egyetem Látványtervező szakát, díszlet-jelmeztervezőkén diplomázott 2009-ben. A szakmában el is kezdett dolgozni, többek között a Maladype Színháznak tervezett jelmezeket, dolgozott együtt a Szegedi Kortárs Balett vezetőjével, Juronics Tamással, valamint a Miskolci Nemzeti Színházban Szőcs Artúr rendezővel. Egy alkalommal a Vígszínházban is tervezett és a Pesti Színház egyik előadásának jelmezeit.

2012-ben elnyerte a Poszt-on a Látványtér kiállítás közönség szavazati alapján az “Év Jelmeztervezője” díjat is.

*Boldogság... dokumentarista koncertszínház Cserháti Zsuzsa emlékére

*Boldogság... dokumentarista koncertszínház Cserháti Zsuzsa emlékére

Átrium
  • Herec/čka
A hattyúk tava

A hattyúk tava

Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.
  • Kostýmy
A hetvenkedő katona

A hetvenkedő katona

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Dramaturg
A hideg gyermek

A hideg gyermek

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Kostýmy
A kis herceg

A kis herceg

Általános 2
  • Látvány, zene
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

Király Színház
  • Látványtervező
Anconai szerelmesek

Anconai szerelmesek

Király Színház
  • Látványtervező
Ármány és szerelem

Ármány és szerelem

Budaörsi Latinovits Színház
  • Kostýmy
Barokk Randevú - Swing me Amadeus

Barokk Randevú - Swing me Amadeus

Gödöllői Királyi Kastély
  • Előadó
BEMUTATÓ Ha megismerem a lelkedet, megfestem a szemedet…

BEMUTATÓ Ha megismerem a lelkedet, megfestem a szemedet…

Nemzeti Táncszínház
  • Scéna
Boldogság...

Boldogság...

Általános 2
  • Iné
Boldogság… – Vacsoraszínházi előadás Cserháti Zsuzsa életéről

Boldogság… – Vacsoraszínházi előadás Cserháti Zsuzsa életéről

Orfeum Club
  • Látvány
Diótörő

Diótörő

Kisfaludy Színház
  • Kostýmy
Diótörő - Szegedi Kortárs Balett

Diótörő - Szegedi Kortárs Balett

Holiday and More
  • Díszlet, jelmez
Diótörő - Szegedi Kortárs Balett

Diótörő - Szegedi Kortárs Balett

Nemzeti Táncszínház
  • Díszlet, jelmez
Diótörő - Szegedi Kortárs Balett

Diótörő - Szegedi Kortárs Balett

Nemzeti Táncszínház
  • Jelmez és díszletervező
Diótörő • Szegedi Kortárs Balett

Diótörő • Szegedi Kortárs Balett

Nemzeti Táncszínház
  • Díszlet, jelmez
Diótörő-Szegedi Kortárs Balett

Diótörő-Szegedi Kortárs Balett

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Kostýmy
Függöny fel!

Függöny fel!

Móricz Zsigmond Színház
  • Kostýmy
Homburg herceg

Homburg herceg

6szín
  • Zene
Homburg herceg

Homburg herceg

Dramatic Art
  • Zene
Horányi Juli és Oláh Dezső duó

Horányi Juli és Oláh Dezső duó

K11 Művészeti és Kulturális Központ
  • Énekesnő, dalszerző.
Király Színház: Anconai szerelmesek

Király Színház: Anconai szerelmesek

Általános
  • Látványtervező
Király Színház: Anconai szerelmesek

Király Színház: Anconai szerelmesek

Általános
  • Látványtervező
Király Színház: Anconai szerelmesek

Király Színház: Anconai szerelmesek

Általános
  • Látványtervező
Lear

Lear

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Kostýmy
LEAR Shakespeare-Duda Éva Társulat-Szőcs Artur

LEAR Shakespeare-Duda Éva Társulat-Szőcs Artur

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Kostýmy
LEAR Shakespeare-Duda Éva Társulat-Szőcs Artur-BEMUTATÓ

LEAR Shakespeare-Duda Éva Társulat-Szőcs Artur-BEMUTATÓ

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Kostýmy
Mary és Max

Mary és Max

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Kostýmy
Mary és Max - Találkozások tehetségprogram

Mary és Max - Találkozások tehetségprogram

Bethlen Téri Színház
  • Kostýmy
Mary és Max - Valcz® napok

Mary és Max - Valcz® napok

Bethlen Téri Színház
  • Kostýmy
Moliere: Scapin furfangjai

Moliere: Scapin furfangjai

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Zene
Moliére: Scapin furfangjai

Moliére: Scapin furfangjai

6szín
  • Zene
MOST Fesztivál: Mary és Max

MOST Fesztivál: Mary és Max

Jászai Mari Színház, Népház
  • Kostýmy
Ne-Vess meg minket! SZILVESZTER!

Ne-Vess meg minket! SZILVESZTER!

Vidám Színpad
  • Énekesnő
Nők

Nők

Karinthy Színház
  • Kostýmy
Nők

Nők

Karinthy Színház
  • Kostýmy
Nyári vacsoraszínház - Boldogság… Nyári vacsoraszínházi előadás Cserháti Zsuzsa életéről

Nyári vacsoraszínház - Boldogság… Nyári vacsoraszínházi előadás Cserháti Zsuzsa életéről

Orfeum Club
  • Látvány
PénteK13 – Horányi Juli – Dénes Viktor: Boldogság…

PénteK13 – Horányi Juli – Dénes Viktor: Boldogság…

Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
  • Énekes
Recirquel: Kristály (a Millenárison) - Téli újcirkusz-mese

Recirquel: Kristály (a Millenárison) - Téli újcirkusz-mese

Müpa
  • Hókirálynő / Snow Queen
Robin Hood

Robin Hood

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Kostýmy
Robin Hood

Robin Hood

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Kostýmy
Rosmersholm

Rosmersholm

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Kostýmy
SEB

SEB

RS9 Színház
  • Díszlet, Jelmez
SIX

SIX

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Aragóniai Katalin
Szegedi Kortárs Balett: Diótörő

Szegedi Kortárs Balett: Diótörő

Szegedi Nemzeti Színház
  • Díszlet, jelmez
Trianon 100 Emlékműsor - Szále László: Fekete zongora

Trianon 100 Emlékműsor - Szále László: Fekete zongora

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Tervező
YOULI Horányi Juli műsora, Pannónia Jazz

YOULI Horányi Juli műsora, Pannónia Jazz

Madách Imre Nonprofit Kft.
  • Énekesnő

Ponuky


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Odoberajte náš newsletter

Budeme Vás informovať o tých najdôležitejších podujatiach

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.