Künstler


Herczeg Ferenc

Herczeg Ferenc

geboren: † 1863–1954

Író, színműíró, újságíró.

Az MTA tagja és másodelnöke, 1904-től 1919-ig a Petőfi Társaság elnöke. Álneve: Katang. A Horthy-korszak legnépszerűbb írója, az Új Idők című irodalmi hetilap főszerkesztője és a Magyar Revíziós Liga elnöke.

A Nemzeti Színház 1893. március 10-én mutatta be A dolovai nábob leánya…

 weiter

Aktuelle Programme


Derzeit kein laufendes Programm!

Író, színműíró, újságíró.

Az MTA tagja és másodelnöke, 1904-től 1919-ig a Petőfi Társaság elnöke. Álneve: Katang. A Horthy-korszak legnépszerűbb írója, az Új Idők című irodalmi hetilap főszerkesztője és a Magyar Revíziós Liga elnöke.

A Nemzeti Színház 1893. március 10-én mutatta be A dolovai nábob leánya című első drámáját, mely az év során huszonötször került előadásra. 1896. december 16-tól az Új Idők című irodalmi hetilap alapító szerkesztője volt.

A rendszer írófejedelme volt. Népszerűségét emelte lapja, a nagy példányszámú Új Idők (1894–1949), melynek szerkesztője volt és egyben a beérkezett olvasói levelekre is személyesen válaszolt.

1893. február 1-jén lett a Kisfaludy Társaság rendes tagja, 1899. május 15-én pedig a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjai sorába választotta.

André Chénier

André Chénier

Szegedi Nemzeti Színház
  • Abbé
Csárdáskirálynő

Csárdáskirálynő

Szegedi Nemzeti Színház
  • Nagykövet
Kék róka - Újszínház

Kék róka - Újszínház

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Schriftsteller
Leánder és Lenszirom

Leánder és Lenszirom

Magyar Állami Operaház
  • 1. horkoláb
Pillangókisasszony

Pillangókisasszony

Szegedi Nemzeti Színház
  • Egy tiszt
Pomádé király

Pomádé király

Szegedi Nemzeti Színház
  • Dani
Rigoletto

Rigoletto

Szegedi Nemzeti Színház
  • Borsa
Silentio Transeo - VIII. Keresztény Színházi Fesztivál

Silentio Transeo - VIII. Keresztény Színházi Fesztivál

Új Színház
  • Schriftsteller

Sonderangebote


Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!