Umelec


Endre Harkányi
6

Endre Harkányi

Narodenie: március 26.

Született: Budapest, 1934. március 26.

A Színművészeti Egyetem elvégzése után 1957-ben Debrecenbe szerződött. 1960-tól a budapesti Petőfi, 1963-tól a Vígszínház, majd 1968-tól a Mikroszkóp Színpad tagja. 1977-ben a József Attila Színházhoz szerződött, 1984 óta ismét a Vígszínház társulatában játszik. Igen népszerű szinkronszínész, és mintegy 70 film-, illetve tévészerepben…

 Viac

Aktuálne programy


Nenašiel sa žiaden aktuálny program.

Született: Budapest, 1934. március 26.

A Színművészeti Egyetem elvégzése után 1957-ben Debrecenbe szerződött. 1960-tól a budapesti Petőfi, 1963-tól a Vígszínház, majd 1968-tól a Mikroszkóp Színpad tagja. 1977-ben a József Attila Színházhoz szerződött, 1984 óta ismét a Vígszínház társulatában játszik. Igen népszerű szinkronszínész, és mintegy 70 film-, illetve tévészerepben nyújtott kiemelkedő alakítást. 1962-ben Jászai Mari-díjat, 1982-ben Érdemes Művész kitüntetést kapott. 2004-ben Ajtay Andor-emlékdíjjal és a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjével ismerték el munkásságát. 2005-ben megkapta a Ruttkai-emlékgyűrűt és a Kiváló Művész kitüntetést. 2010-ben elnyerte a Kossuth-díjat. A 2010-es nyíregyházi Vidor Fesztiválon Életmű Díjjal tüntették ki. 2008 óta a Halhatatlanok Társulatának tagja.

Jelenlegi szerepei:

Hegedűs a háztetőn: Rabbi
Képzelt beteg: LE FOCH, orvos
Makrancos Kata: Vincentio, gazdag pisai polgár, Lucentio apja
Átutazók: SAVTAJ SUSZTER
Julius Caesar: Jós

Díjai

Jászai Mari-díj (1962)

Érdemes Művész (1982)

Ajtay Andor-díj (2004)

Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje (2004)

Ruttkai-gyűrű (2005)

Kiváló Művész (2005)

Halhatatlanok Társulatának tagja (2008)

Kossuth-díj (2010)

Életmű Díj - Vidor Fesztivál (2010)

Harsányi Zsolt-emlékdíj (2015)

Átutazók

Átutazók

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • SAVTAJ SUSZTER
Az álomkommandó

Az álomkommandó

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • I. Sonderes
Az ígéret földje

Az ígéret földje

Centrál Színház
  • Professzor
Egy, kettő, három - Az ibolya

Egy, kettő, három - Az ibolya

Vígszínház
  • Titkár
Egy, kettő, három - Az ibolya

Egy, kettő, három - Az ibolya

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Titkár
Ha majd egyszer mindenki visszajön...

Ha majd egyszer mindenki visszajön...

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Herec/čka
Hamupipőke

Hamupipőke

Vígszínház
  • XIII. Kétségbeesett Boldizsár, király
Hegedűs a háztetőn

Hegedűs a háztetőn

Vígszínház
  • Rabbi
Hegedűs a háztetőn

Hegedűs a háztetőn

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Rabbi
Julius Caesar

Julius Caesar

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Jós
Képzelt beteg

Képzelt beteg

Vígszínház
  • LE FOCH, orvos
Költészet Napja_

Költészet Napja_

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Herec/čka
Lulu

Lulu

Vígszínház
  • JACK
Magyar Dal napja 2014

Magyar Dal napja 2014

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Herec/čka
MAKRANCOS KATA

MAKRANCOS KATA

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Vincentio, gazdag pisai polgár, Lucentio apja
Monokli

Monokli

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Herec/čka
Össztánc

Össztánc

Vígszínház
  • Herec/čka
Sok hűhó semmiért

Sok hűhó semmiért

Vígszínház
  • Barát
Száz év magány

Száz év magány

Vígszínház
  • Melchiades
Téli utazás

Téli utazás

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Herec/čka
Tom Jones

Tom Jones

Vígszínház
  • Dowling bíró

Ponuky


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Odoberajte náš newsletter

Budeme Vás informovať o tých najdôležitejších podujatiach

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.