Künstler


Györgyfi  József

Györgyfi József

geboren: † 1939–2024

Színművész.

Érettségi után besorozták katonának, majd 1968–1972-ig művészi munkát végzett a Honvéd Művészegyüttesben. 1972-től a kecskeméti Katona József Színház bonvivánjaként jelentős szerepeket játszhatott. 1974–77-ig a debreceni Csokonai Színház tagja volt, itt énekelt először operában, a Lakméban. 1977-ben szerződött a győri Kisfaludy Színházhoz. A Győri Nemzeti Színház tagjaként…

 weiter

Aktuelle Programme


Derzeit kein laufendes Programm!

Színművész.

Érettségi után besorozták katonának, majd 1968–1972-ig művészi munkát végzett a Honvéd Művészegyüttesben. 1972-től a kecskeméti Katona József Színház bonvivánjaként jelentős szerepeket játszhatott. 1974–77-ig a debreceni Csokonai Színház tagja volt, itt énekelt először operában, a Lakméban. 1977-ben szerződött a győri Kisfaludy Színházhoz. A Győri Nemzeti Színház tagjaként számos operában játszhatott és prózai szerepekben is láthatta a győri publikum. Munkásságával kiérdemelte Győri Művészetéért járó díjat, valamint a Győr Nemzeti Színház Örökös tagjának is megválasztották.

A Győri Nemzeti Színház saját halottjának tekinti.

A Pál utcai fiúk

A Pál utcai fiúk

Győri Nemzeti Színház
  • Janó, éjjeliőr
A Pál utcai fiúk

A Pál utcai fiúk

Győri Nemzeti Színház
  • Janó, éjjeliőr
Al Addin - élő tv felvétel -

Al Addin - élő tv felvétel -

Thália Színház
  • Robinson ezredes
Édes Anna

Édes Anna

Győri Nemzeti Színház
  • Ficsor, házmester
Háry János

Háry János

Győri Nemzeti Színház
  • Magyar silbak
Koldus és királylány

Koldus és királylány

Győri Nemzeti Színház
  • Kenti néni, a cudar nagymama

Sonderangebote


Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!