Person


Attila György
2

Attila György

1984-ben született Budapesten. Zenei tanulmányait 8 évesen, hegedűn kezdte, majd 17 évesen basszusgitárral kezdett el foglalkozni. Elvégezte a Kőbányai Zenei Stúdiót Lattmann Béla és Hárs Viktor növendékeként, 20 éves korától pedig nagybőgőzik is. A Weiner konzervatórium után a Zeneakadémián folytatta tanulmányait. Nagybőgő tanárai voltak: Enreiter István, Kubina Péter, Csuhaj-Barna…

 Fortsæt

Nuværende programmer


Der er p.t. ingen forestillinger

1984-ben született Budapesten. Zenei tanulmányait 8 évesen, hegedűn kezdte, majd 17 évesen basszusgitárral kezdett el foglalkozni. Elvégezte a Kőbányai Zenei Stúdiót Lattmann Béla és Hárs Viktor növendékeként, 20 éves korától pedig nagybőgőzik is. A Weiner konzervatórium után a Zeneakadémián folytatta tanulmányait. Nagybőgő tanárai voltak: Enreiter István, Kubina Péter, Csuhaj-Barna Tibor. Megfordult sok hazai formációban, főleg jazz, funky, gospel stílusokban, illetve részt vett nemzetközi turnékon pl. Németországban, Olaszországban, Svájcban. 2005 óta tanítással is foglalkozik.

Zenekarai:
Csemer Boglárka Quartet, Unisex, Golgota Gospel Band, Chameleon Big Band…

Csemer Boglárka

Csemer Boglárka

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • bőgő, basszusgitár

Anbefalinger


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.