Künstler


Dézsy Szabó  Gábor

Dézsy Szabó Gábor

geboren: 1959. június 10.

Színművész.

1983-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola operett-musical szakán.
A főiskola után a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött, majd a Miskolci Nemzeti Színházba, amelynek tagja volt 17 évig.

Minden műfajban kipróbálhatta magát. Az operett-előadásokban főleg táncos-komikus szerepeket játszott. Többek között a Mária főhadnagyban,…

 weiter

Aktuelle Programme


A mosoly országa

Budapesti Operettszínház

Az előadás a műfajtól megszokott módon nincs híján humornak, játékosságnak, A mosoly országa a kibékíthetetlen világnézeti ellentétek, kulturális és…

Hegedűs a háztetőn

Budapesti Operettszínház

„Hegedűs a háztetőn… valahol mind azok vagyunk. Megpróbálunk egy letisztult dallamot kicsalni, miközben egyensúlyozunk, hogy ne szegjük nyakunkat. Nem…

Szegény Dzsoni és Árnika

Budapesti Operettszínház

A történetből megtudhatjuk, hogy hol lakik a jóságos Hétfejű Tündér, érdemes-e jónak lenni, és egymásra találhatnak-e azok, akiket maga…

Nine - Kilenc

Budapesti Operettszínház

A musical zenéje sokféle műfajból merít, igazán színes, magával ragadó hangzásvilágot teremtve, több igazi sláger is felcsendül a darabban.

Mária főhadnagy

Budapesti Operettszínház

Huszka Jenő történelmi ihletésű nagyoperettjét a fordulatos sorsú asszony, Lebstück Mária igaz története ihlette, aki az 1848-ban bécsi forradalom…

Monte Cristo grófja

Budapesti Operettszínház

A Monte Cristo grófja egy igazi, nagy ívű, romantikus musical Dumas regénye alapján. Szerelem, intrika, bosszú, szenvedély Szomor György…

Az Orfeum mágusa

Budapesti Operettszínház

Az Orfeum mágusa A Budapesti Operettszínház 100. jubileumi évének díszelőadása − ez a vadonatúj nagyoperett − mágikus időutazásra hívja…

Színművész.

1983-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola operett-musical szakán.
A főiskola után a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött, majd a Miskolci Nemzeti Színházba, amelynek tagja volt 17 évig.

Minden műfajban kipróbálhatta magát. Az operett-előadásokban főleg táncos-komikus szerepeket játszott. Többek között a Mária főhadnagyban, a Sybillben, a Luxemburg grófjában, a Bál a Savoyban című operettben, a Csárdáskirálynőben, A mosoly országában, a Leányvásárban.

Musicalfeladatokat is kapott, így eljátszotta a La Mancha lovagja címszerepét (ezért kapta Déryné-díját), a Kabaréban a Konferansziét, a Mária evangéliumában Jézust, a West Side Storyban Riffet, az Elisabeth-ben Luchenit és a Kis éji zenében Fredericket. Játszott prózát is, Shakespeare-t, Csehovot, Feydeau-t, Schillert, Neil Simont.

2001 őszén szerződött a Budapesti Operettszínházba.

Fontosabb színpadi szerepei:
Marica grófnő (Kudelka),
Mária főhadnagy (Krantz doktor),
Lili bárónő (Becsey),
Dr. Bőregér (Frosch),
Menyasszonytánc (Bárány),
Mozart! (Arco gróf),
Rudolf (Willigut),
A víg özvegy (Kromov),
Abigél (Suba, a pedellus),
Szentivánéji álom (Ösztövér).

Filmjei és televíziós szereplései:
Hungarian Dracula (rendező: Böszörményi Géza),
Te rongyos élet (rendező: Bacsó Péter),
Szökés (rendező: Gyarmathy Lívia),
Anarchisták (rendező: Tóth Tamás),
Jóban-Rosszban.

A Bajadér

A Bajadér

Budapesti Operettszínház
  • Parker, angol ezredes
A Csárdáskirálynő

A Csárdáskirálynő

Budapesti Operettszínház
  • Rohnsdorf ezredes
A régi nyár

A régi nyár

Móricz Zsigmond Színház
  • Schlézinger, zongoratulajdonos
A víg özvegy

A víg özvegy

Budapesti Operettszínház
  • Kromov
A víg özvegy

A víg özvegy

Budapesti Operettszínház
  • Bogdanovics
Abigél

Abigél

Budapesti Operettszínház
  • Suba, a Pedellus
Abigél

Abigél

Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
  • Suba, a Pedellus
Abigél

Abigél

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Suba, a Pedellus
Abigél

Abigél

NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
  • Suba, a Pedellus
ABIGÉL

ABIGÉL

Thália Színház
  • Suba, a Pedellus
Abigél - musical

Abigél - musical

Budapesti Operettszínház
  • Suba, a Pedellus
Abigél - musical

Abigél - musical

Budapesti Operettszínház
  • Suba, a Pedellus
Borban a vigasz! – Lovagrendi Operett Gála

Borban a vigasz! – Lovagrendi Operett Gála

Budapesti Operettszínház
  • Schauspieler/Schauspielerin
CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ

CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Leopold Mária Lippert Weilersheim herceg
Csárdáskirálynő

Csárdáskirálynő

Budapesti Operettszínház
  • Rohnsdorf ezredes
Csárdáskirálynő

Csárdáskirálynő

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rohnsdorf ezredes
Csárdáskirálynő

Csárdáskirálynő

Budapesti Operettszínház
  • Rohnsdorf ezredes
Csárdáskirálynő

Csárdáskirálynő

Budapesti Operettszínház
  • Leopold Mária, Lippert Weilersheim hercege
Dorian Gray

Dorian Gray

Budapesti Operettszínház
  • Mr. Isaacs
Egy éj Velencében

Egy éj Velencében

Budapesti Operettszínház
  • Barbaruccio, velencei szenátor
Egy éj Velencében

Egy éj Velencében

Budapesti Operettszínház
  • Barbaruccio, velencei szenátor
Elisabeth

Elisabeth

Budapesti Operettszínház
  • Max, bajor herceg, Elisabeth apja, Károlyi István gróf
Friedrich Schiller: Ármány és szerelem (Beavató színházi előadás 1 részben)

Friedrich Schiller: Ármány és szerelem (Beavató színházi előadás 1 részben)

Általános
  • WURM, a miniszterelnök magántitkára
Gianni Schicchi - Mario és a varázsló

Gianni Schicchi - Mario és a varázsló

Budapesti Operettszínház
  • Római úr
Jekyll és Hyde

Jekyll és Hyde

Budapesti Operettszínház
  • Lord Glossop tábornok
Kálmán: Chicagói hercegnő A Budapesti Operettszínház előadása / BTF

Kálmán: Chicagói hercegnő A Budapesti Operettszínház előadása / BTF

Müpa
  • Mr. Benjámin Lloyd, amerikai milliárdos
Lady Budapest

Lady Budapest

Budapesti Operettszínház
  • Csepege
Lévay–Kunze: Rebecca (A Manderley-ház asszonya) - musical

Lévay–Kunze: Rebecca (A Manderley-ház asszonya) - musical

Budapesti Tavaszi Fesztivál
  • Julyan ezredes
Lili bárónő

Lili bárónő

Móricz Zsigmond Színház
  • Becsey, tiszttartó
Mária főhadnagy

Mária főhadnagy

Budapesti Operettszínház
  • Krantz doktor
Mario és a varázsló - Gershwin-est

Mario és a varázsló - Gershwin-est

Budapesti Operettszínház
  • Római úr
Menyasszonytánc

Menyasszonytánc

Budapesti Operettszínház
  • Bárány
Menyasszonytánc

Menyasszonytánc

Budapesti Operettszínház
  • Bárány
Mozart!

Mozart!

Budapesti Operettszínház
  • Arco gróf
Rebecca - A Manderley-ház asszonya - musical

Rebecca - A Manderley-ház asszonya - musical

Budapesti Operettszínház
  • Julyan ezredes
Rebecca - A Manderley-ház asszonya - musical

Rebecca - A Manderley-ház asszonya - musical

Budapesti Operettszínház
  • Julyan ezredes
Rudolf

Rudolf

Budapesti Operettszínház
  • Willigut, Taaffe ügynöke
Schiller:Ármány és szerelem

Schiller:Ármány és szerelem

Általános
  • WURM, a miniszterelnök magántitkára
Sybill

Sybill

Budapesti Operettszínház
  • Borcsakov
Szentivánéji álom

Szentivánéji álom

Budapesti Operettszínház
  • Ösztövér
Szentivánéji álom - musical

Szentivánéji álom - musical

Budapesti Operettszínház
  • Ösztövér
Szentivánéji álom - musical

Szentivánéji álom - musical

Budapesti Operettszínház
  • Ösztövér
Szép nyári nap

Szép nyári nap

Budapesti Operettszínház
  • Kovács, Panni néni elvált férje
Szép nyári nap - musical

Szép nyári nap - musical

Budapesti Operettszínház
  • Kovács, Panni néni elvált férje
X Abigél

X Abigél

Budapesti Operettszínház
  • Suba, a Pedellus
X Borban a vigasz...!

X Borban a vigasz...!

Budapesti Operettszínház
  • Schauspieler/Schauspielerin
X Elisabeth

X Elisabeth

Budapesti Operettszínház
  • Max, bajor herceg és Károlyi István gróf
X Marica grófnő

X Marica grófnő

Budapesti Operettszínház
  • Kudelka
X Marica grófnő ( orosz nyelvű előadás magyar felirattal )

X Marica grófnő ( orosz nyelvű előadás magyar felirattal )

Budapesti Operettszínház
  • Kudelka
X Szentivánéji álom

X Szentivánéji álom

Budapesti Operettszínház
  • Ösztövér
XA Bajadér

XA Bajadér

Budapesti Operettszínház
  • Parker, angol ezredes
XCirkuszhercegnő

XCirkuszhercegnő

Budapesti Operettszínház
  • Pinelli
XCsínom Palkó

XCsínom Palkó

Budapesti Operettszínház
  • Daru / Zoli
xMozart!

xMozart!

Budapesti Operettszínház
  • Karl Joseph Arco gróf
zzA kék madár

zzA kék madár

Budapesti Operettszínház
  • Idős Tytyl, Tyl apó
zzA régi nyár

zzA régi nyár

Budapesti Operettszínház
  • Báró Jankovits János / Schlézinger, zongoratulajdonos
zzCAROUSEL – Liliom

zzCAROUSEL – Liliom

Budapesti Operettszínház
  • David Bascombe
zzChicagói hercegnő

zzChicagói hercegnő

Budapesti Operettszínház
  • Mr. Benjámin Lloyd
zzÉnek az esőben

zzÉnek az esőben

Budapesti Operettszínház
  • Beszédtanár
zzIsten pénze

zzIsten pénze

Budapesti Operettszínház
  • Joe bácsi/Iskolamester
zzLili bárónő

zzLili bárónő

Budapesti Operettszínház
  • Minden szerepben
zzMenyasszonytánc

zzMenyasszonytánc

Budapesti Operettszínház
  • Bárány
zzRebecca

zzRebecca

Budapesti Operettszínház
  • Julyan ezredes

Sonderangebote


Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!