Figura Terézia

Figura Terézia

1975. május 19-én született, Újvidéken. Gyermekkora óta érdekli a színészet. Hatévesen az Újvidéki Rádió Nemecsek gyermekszínjátszó csoportjának tagja. Azóta több mint 200 hangjátékban szerepelt. Dolgozott újságíróként és tíz évig volt az Újvidéki Rádió Ifjúsági műsorának szerkesztője. A középiskola befejezése után a Bölcsészettudományi Kar Magyar Tanszékén folytatta tanulmányait, majd felvételt…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

1975. május 19-én született, Újvidéken. Gyermekkora óta érdekli a színészet. Hatévesen az Újvidéki Rádió Nemecsek gyermekszínjátszó csoportjának tagja. Azóta több mint 200 hangjátékban szerepelt. Dolgozott újságíróként és tíz évig volt az Újvidéki Rádió Ifjúsági műsorának szerkesztője. A középiskola befejezése után a Bölcsészettudományi Kar Magyar Tanszékén folytatta tanulmányait, majd felvételt nyert az Újvidéki Színművészeti Akadémiára és ezután párhuzamosan folytatta mindkét főiskolát.

1998-tól az Újvidéki Színház társulatának tagja. A Színes Szilánkok Diákszínpad keretein belül több csoporttal is dolgozik.

Szerepelt a Komák című tévéfilmben.


Fontosabb szerepei

Peggy (Martin Čičvak: Profik háza)

Carol Melkett (Peter Shaffer: Komédia a sötétben)

Fiatal színésznő (Pirandello: Hat szerplő szerzőt keres)

A.A. Milne: Micimackó – vizsgaelőadás

Kleopatra Maksimova (Nyikolaj Erdman: Az öngyilkos)

Dionne (Dermot-Rado-Ragni: Hair)

Szép Amália (Végel László: Judit)

Geneva (Horace McCoy: A lovakat lelövik, ugye?)

Brigitta asszony (Kleist: Az eltört korsó)

Rose (Brian Friel: Pogánytánc)

Mme Lavoisier (Hamvai Kornél: Hóhérok hava)

Kovačićné (Werner Schwab: Népirtás)

Északi boszorkány (Frank L. Baum - Zalán Tibor: Óz, a nagy varázsló)

Díjak:

A 2010/2011-es évad legjobb női epizódszereplője a közönség szavazatai alapján

Bánk bán

Bánk bán

Pécsi Országos Színházi Találkozó
Petur bán, bihari főispán. Békétlenkedő magyar
Csárdáskirálynő

Csárdáskirálynő

József Attila Színház
Vokurka-sisters
Fanny és Alexander

Fanny és Alexander

József Attila Színház
Henrietta Vergérus, a húga
Frank L. Baum - Zalán Tibor: Óz, a nagy varázsló

Frank L. Baum - Zalán Tibor: Óz, a nagy varázsló

Jászai Mari Színház, Népház
Északi boszorkány
Gilles Leroy: Alabama Song

Gilles Leroy: Alabama Song

Jászai Mari Színház, Népház
Színész
Ingmar Bergman: Fanny és Alexander

Ingmar Bergman: Fanny és Alexander

Jászai Mari Színház, Népház
Henrietta Vergérus, húga
Madách I. - Gyarmati K. - Kokan M. : Az ember tragédiája

Madách I. - Gyarmati K. - Kokan M. : Az ember tragédiája

Jászai Mari Színház, Népház
Kar
Peter Weiss: Marat the Sade

Peter Weiss: Marat the Sade

Nemzeti Színház
Rozi

Ajánlataink


Ajándékozzon jegy.hu
utalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Interticket
Kultúra Kártya

A Kultúra Kártya szolgáltatásaival a jelenleg alkalmazott legnagyobb kedvezményeket vehetik igénybe a munkáltatók és munkavállalók

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

x

A felhasználói élmény növelése érdekében oldalunk cookie-kat használ. Oldalunk használatával ön beleegyezik a cookie-k használatába. RendbenTovábbi információ