Künstler


Dihen Viktória

Dihen Viktória

geboren: 1977. augusztus 21. (Debrecen)

Dihen Viktória (Debrecen, 1977. augusztus 21.) a Debreceni Ady Endre Gimnázium drámatagozatán érettségizett. Színi tanulmányait a Békés Megyei Jókai Színház által működtetett Fiatal Színházművészetért Alapítványi Színiiskolában folytatta, ahol 1999-ben végzett Jancsik Ferenc, Felkai Eszter, Gáspár Tibor, Karczag Ferenc, Bartus Gyula.tanítványaként, s melynek eredményeként a MASZK által szerzett minősítést. A…

 weiter

Aktuelle Programme


Derzeit kein laufendes Programm!

Dihen Viktória (Debrecen, 1977. augusztus 21.) a Debreceni Ady Endre Gimnázium drámatagozatán érettségizett. Színi tanulmányait a Békés Megyei Jókai Színház által működtetett Fiatal Színházművészetért Alapítványi Színiiskolában folytatta, ahol 1999-ben végzett Jancsik Ferenc, Felkai Eszter, Gáspár Tibor, Karczag Ferenc, Bartus Gyula.tanítványaként, s melynek eredményeként a MASZK által szerzett minősítést. A négy év alatt folyamatosan játszott zenés és prózai szerepeket, illetve operettekben volt közreműködő. 1999 őszétől a Nemzeti Színház, 2000-től a Pesti Magyar Színház társulatának tagja.
Vendégművészként énekelt és táncolt a Moulin Rouge porodukcióiban, s rendszeresen játszik a Musical Színház előadásaiban is.

Fontosabb alakításai:
A Békéscsabai Jókai Színházban:
LÁNY (Szabó Magda: Az a szép fényes nap)
MARIA (Lorca: Yerma)
LÁNY (Karinthy Ferenc: Gellérthegyi álmok)
LEA NŐVÉR (Goggin: Apácák)
továbbá közreműködött a színház zenés produkcióiban, többek között a Cigányszerelem, a Marica grófnő, a Cirkuszhercegnő című operettekben.
A Musical Színházban:
EVA TESTVÉRE (Lloyd-Webber-Tim Rice: Evita)
APOSTOLFELESÉG (Lloyd Webber-Tim Rice: Jézus Krisztus Szupersztár)
A Magyar Színházban:
NELLY (Synge: A nyugati világ bajnoka)
ANETT (Szabó Magda: Régimódi történet)
VIOLET (Tenessee Williams: Az ifjúság édes madara)
Schwartz-Green-Tebelak: Godspell
FRASQUITA (Merimée-Maszlobojscsikov: Carmen)
DORCAS (Shakespeare: Téli rege)
CÉLIA (Huszka–Martos: Bob herceg)
VENDÉGLŐSNÉ (Rejtő Jenő: A néma revolverek városa)
SZOMSZÉDASSZONY (Szigligeti Ede: Liliomfi)
továbbá fontos közreműködője volt a színház alábbi zenés produkcióinak:
Lerner-Loewe: My Fair Lady
Leigh-Wassermann: La Mancha lovagja
Szörényi-Bródy: István, a király
Szikora Róbert-Valla Attila: Macskafogó

Jelenlegi szerepei a Magyar Színházban:
CÉLIA (Huszka–Martos: Bob herceg)
SZOMSZÉDASSZONY (Szigligeti Ede: Liliomfi)

Bánk Bán- beavató

Bánk Bán- beavató

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Súgó
Holdbeli csónakos

Holdbeli csónakos

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Súgó
Liliomfi

Liliomfi

Magyar Színház
  • Szomszédasszony
Primavera '17 Erkel: Bánk bán

Primavera '17 Erkel: Bánk bán

Magyar Állami Operaház
  • Súgó

Sonderangebote


Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!