Artist


Dorina Csifó
3

Dorina Csifó

Birth: 1988. december 30. (Budapest)

Színésznő, szinkronszínész és énekesnő.

1992-ben kezdett járni Koltai Judit színitanodájába, öt évvel később kiválasztották az Annie című musicalbe. A nyomorultakban Cosette, később pedig Gavroche szerepét játszotta. A nagyközönség a Barátok köztből ismerte meg, ahol Temesvári Noémi szerepét alakította 2003 és 2008 között. A sorozat elhagyása után megalapította…

 Continue

Current programs


Humorforgácsok - Forgács Gábor már majdnem önálló szerzői műsora

Új Alkotóműhely Egyesület

A „Forgács Gábor” egy még létező személy, aki fennállásának 76 évének jelentős részében úgy képzelte, illetve képzeli, hogy képes…

Színésznő, szinkronszínész és énekesnő.

1992-ben kezdett járni Koltai Judit színitanodájába, öt évvel később kiválasztották az Annie című musicalbe. A nyomorultakban Cosette, később pedig Gavroche szerepét játszotta. A nagyközönség a Barátok köztből ismerte meg, ahol Temesvári Noémi szerepét alakította 2003 és 2008 között. A sorozat elhagyása után megalapította a CS.I.F.O. rockzenekart. A zene mellett továbbra is színészkedik és szinkronizál.

Színházi szerepei:
2018 - Keménykalap és krumpliorr  - színész (Bemutató 2018. május 5.)
2018 - Csoda Óperencián  . közreműködő (Bemutató 2018. április 28.)
2017 - Eliza mesebeli vendégei  - színész
2017 - Micimackó  - színész (Bemutató 2017. november 12.)
2006 - A kis herceg  - színész
1999 - Karácsony gyertyácskái  - színész (Bemutató 1997. december 21.)
1999 - Nyomorultak  - színész (Bemutató 1999. november 19.)
Amíg az asszony alszik  - szereplő
Annie – Tessie (bemutató: 1998. április 7., Thália Színház)
Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg – Kis herceg (bemutató: 2007. június 10., Körúti Színház, Városmajori Szabadtéri Színpad)
Karácsony gyertyácskái (bemutató: 1997. december 21., Holdvilág Kamaraszínház)
Victor Hugo: A nyomorultak – fiatal Cosette, Gavroche (bemutató: 1999. november 19., Madách Színház)
További szerepei: Mozart, Pomádé király új ruhája, Utolsó öt szín

Sorozatok:
Barátok közt - Temesvári Noémi (166 epizód, 2003–2008)
Karádysokk - Bogi (11 epizód, 2011)

Amíg az asszony alszik

Amíg az asszony alszik

Dörmögő Dömötör Színház
  • Actor/Actress
Amíg az asszony alszik

Amíg az asszony alszik

Belvárosi Színház
  • Actor/Actress
Amíg az asszony alszik - Georges Feydeau

Amíg az asszony alszik - Georges Feydeau

KMO Művelődési Központ és Könyvtár
  • Actor/Actress
Csoda Óperencián - Rolando bűvész látványos showműsora (gyermekelőadás)

Csoda Óperencián - Rolando bűvész látványos showműsora (gyermekelőadás)

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Other
Keménykalap és Krumpliorr (gyermekelőadás)

Keménykalap és Krumpliorr (gyermekelőadás)

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Other
Keménykalap és Krumpliorr (gyermekelőadás) - NYILVÁNOS FŐPRÓBA

Keménykalap és Krumpliorr (gyermekelőadás) - NYILVÁNOS FŐPRÓBA

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Other
Micimackó (gyermekelőadás)

Micimackó (gyermekelőadás)

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Other
Micimackó (gyermekelőadás) - BEMUTATÓ ELŐADÁS

Micimackó (gyermekelőadás) - BEMUTATÓ ELŐADÁS

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Other
Micimackó (gyermekelőadás) - NYILVÁNOS FŐPRÓBA

Micimackó (gyermekelőadás) - NYILVÁNOS FŐPRÓBA

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Other
Valahol Európában

Valahol Európában

Általános
  • Csóró

Recommendations


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Subscribe to newsletter

Get informed about the best programs!

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.