Umelec


Patrícia Bartus

Patrícia Bartus

A Toldy Mária Musical Stúdió elvégzése után a Pesti Magyar Színiakadémián szerzett színészi végzettséget 2005-ben Huszár László és Sipos Imre osztályában. Egy évre rá a Magyar Színházban az Andersen, avagy a mesék meséje című darab Lina kisasszonyának szerepéért kapta meg a Színész I. bizonyítványt.
Sikeres meghallgatást követően tagja…

 Viac

Aktuálne programy


Nenašiel sa žiaden aktuálny program.

A Toldy Mária Musical Stúdió elvégzése után a Pesti Magyar Színiakadémián szerzett színészi végzettséget 2005-ben Huszár László és Sipos Imre osztályában. Egy évre rá a Magyar Színházban az Andersen, avagy a mesék meséje című darab Lina kisasszonyának szerepéért kapta meg a Színész I. bizonyítványt.
Sikeres meghallgatást követően tagja lett a Cotton Club Singersnek, így egy időre háttérbe szorult a színházi munka, és az éneklés vette át a főszerepet az életében. Számos hazai és külföldi turnén énekelt ebben a formációban. 2010-ben, a Cotton Club Singers felbomlása után a csapat két másik tagjával, Fehér Gáborral és Czutor Ignáccal, valamint Gábor testvérével, Fehér Adrienn-nel megalakították a Singer Street énekegyüttest. Rendszeres fellépői a Budapest Jazz Clubnak.
A Magyar Színház mellett játszik a Szeleburdi Meseszínházban, valamint a Bergendy-együttes és Fenyő Miklós zenekarának vokalistája.

Díjai:
Graz Vokal Total Ward Swingle Award (2011) – JAZZ kategória 1. helyezés (Singer Street)
Taiwan International Contemporary A Cappella Festival (2012) – JAZZ kategória 1. helyezés; Legjobb színpadi előadás díja (Singer Street)

A Magyar Színházban jelenleg játszott szerepei:
HAB A TORTÁN ZENEKAR TAGJA (Peter Stone – Jule Styne – Bob Merrill: Sugar | VAN AKI FORRÓN SZERETI)
MARGIT NŐVÉR (R. Rodgers – O. Hammerstein II. – H. Lindsay – R. Crouse: A muzsika hangja)

További fontos szerepei:
TISSY (Nepp József – Ternovszky Béla – Szikora Róbert – Valla Attila: Macskafogó – Magyar Színház)
PÜNKÖSDI KATÓ (Zerkovitz Béla – Szilágyi László: Csókos asszony – kecskeméti Katona József Színház)
LINA KISASSZONY (Balázs Ágnes: Andersen – Magyar Színház)
Fizetek, főúr! – Sanzonok a pesti éjszakában – Magyar Színház
BOGLÁRKA (Szörényi Levente – Bródy János: István, a király – Magyar Színház)
MERCÉDESZ (Sütő András: Balkáni gerle – Magyar Színház)
KOMORNA (Molnár Ferenc: A hattyú – Magyar Színház)
ROSIE (Frank Wildhorn – Leslie Bricusse: Jekyll és Hyde – Békéscsabai Jókai Színház)
RACHEL (Illés Lajos: Betlehem csillaga – Thália Színház)
HELENÉ (Euripidész: Helené – Magyar Színház, vizsgaelőadás)
FINUM RÓZSI (Tóth Ede: Falu rossza – Magyar Színház, vizsgaelőadás)
JÚLIA (Balassi Bálint: Szép magyar komédia – Magyar Színház, vizsgaelőadás)
Illés Lajos: Magyar Ének (Cantus Hungaricus)

A muzsika hangja

A muzsika hangja

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • MARGIT NŐVÉR, a növendékek felügyelője
R.Rodgers-O.Hammerstein II.: A MUZSIKA HANGJA_AN, JT

R.Rodgers-O.Hammerstein II.: A MUZSIKA HANGJA_AN, JT

Pesti Magyar Színház.
  • MARGIT NŐVÉR, a növendékek felügyelője

Ponuky


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Odoberajte náš newsletter

Budeme Vás informovať o tých najdôležitejších podujatiach

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.