Artyści


Attila Vidnyánszky
3

Attila Vidnyánszky

Ur.: 1964. március 8., Beregszász

Rendező.

Első diplomáját bölcsészként szerezte 1985-ben az Ungvári Állami Egyetemen majd két évig irodalmat és történelmet tanított. 1992-ben a kijevi Film-és Színművészeti Főiskolán szerezte második diplomáját. A beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház alapító művészeti vezetője volt. Saját színházán kívül dolgozott még a kijevi Nemzeti Akadémiai Színházban…

 Więcej

Aktualne tytuły


Żaden tytuł nie jest aktualnie grany.

Rendező.

Első diplomáját bölcsészként szerezte 1985-ben az Ungvári Állami Egyetemen majd két évig irodalmat és történelmet tanított. 1992-ben a kijevi Film-és Színművészeti Főiskolán szerezte második diplomáját. A beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház alapító művészeti vezetője volt. Saját színházán kívül dolgozott még a kijevi Nemzeti Akadémiai Színházban (Leszja Ukrajinka Színház), Szlovákiában és a volt Jugoszlávia színházaiban, valamint 1999 óta Magyarországon is tevékenykedik. 2004-ben a Magyar Állami Operaház főrendezőjévé nevezték ki. Két évvel később a debreceni Csokonai Nemzeti Színház művészeti vezetője, majd igazgatója lett. Számos szakmai díjat nyert, köztük a Mejerhold-díjat a Három nővér rendezésért. 2013-tól a Nemzeti Színház főigazgatója.
Több mint 80 előadást rendezett 20 színházban, többek között a Kijevi Orosz Nemzeti Színházban (Leszja Ukrainka Színház), a budapesti Nemzeti Színházban, a Pesti Magyar Színházban, az Új Színházban, a Magyar Állami Operaházban, illetve a debreceni Csokonai Színházban, valamint Szlovákiában, Szerbiában, Horvátországban. Előadásai jelentős európai fesztiválokon szerepeltek és nyertek díjakat.
1990 és 1997 között színészmesterséget oktatott a kijevi Állami Karpenko-Karij Színház- és Filmművészeti Egyetem. 2011-től a Kaposvári Egyetem címzetes egyetemi tanára, 2012-2013 között a Kaposvári Egyetem Színházi Intézetének igazgatója. 2013-tól az egyetem művészeti rektorhelyettese, 2016-tól pedig egyetemi tanár.
Szakmai és társadalmi megbízatások:
2005 óta tagja a Magyar Művészeti Akadémiának. 2008-ban részt vett a Magyar Teátrumi Társaság megalapításában, a szervezetnek azóta elnöke. 2010 és 2013 között az EMMI minisztere mellett működő Színházművészeti Bizottság elnökeként is tevékenykedett.

Díjai:

2019 - Magyar Örökség Díj
2019 - Gedeon József Amfiteátrum díj
2018 - Pro Urbe Budapest díj
2018 - Beregszász díszpolgára
2017 - Puskin-érem (Moszkva)
2016 - Hevesi Sándor-díj
2015 - 15. Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál - a legjobb rendezés díja A szarvassá változott fiú című játékfilmért
2015 -  A XV. Pécsi Országos Színházi Találkozó "legjobb rendezés" és "legjobb előadás" díja az Isten ostora című előadásért
2015 - "Kimagasló színházi teljesítményért" - A Macedón Nemzeti Színház díja
2015 - Madách-díj
2014 - Sík Ferenc – nívódíj
2013 - Pro Urbe-díj, Debrecen
2011 -  Pécsi Országos Színházi Találkozó: a Mesés férfiak szárnyakkal című előadás a „Különleges látványvilágáért, a színházi eszközök komplex használatáért” kapott elismerést
2011 - Kossuth-díj
2009 - Meyerhold-díj – Moszkva
2007 - Magyar Művészetért díj
2006 - Nádasdy Kálmán-díj az operaművészet terén kifejtett munkásságáért
2005 - Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt
2004 - Kritikusok díja – Coltés: „Roberto Zucco” c. darabjának rendezéséért
2004 - Gundel-díj – Janáĉek „Jenufa” című operájának rendezéséért
2003 - a Kultúra Lovagja
2002 - Jászai Mari-díj
2002 - Ukrajna Érdemes Művésze

Jelenlegi munkái a Nemzeti Színházban:

TIZENHÁROM ALMAFA (2020) - Rendező
ROCCO ÉS FIVÉREI (2019) - Rendező
Sára asszony (2019) - Rendező
Hé, Magyar Joe! (2018) - Rendező
Az ember tragédiája (2018) - Rendező
Egri csillagok (2018) - rendezte
Bánk bán (2017) - Rendező
Csíksomlyói passió (2017) - Rendező
A Gulag virágai (2016) - Rendező
Csongor és Tünde (2016) - Rendező
Psyché (2015) - Rendező
Körhinta (2015) - Rendező
Isten ostora (2014) - Rendező
Tóték (2014) - Rendező
Fekete ég - Molnár Ferenc: A fehér felhő (2014) - Rendező
A föltámadás szomorúsága (2014) - Rendező
János vitéz (2014) - Rendező
Három nővér (2013) - Rendező
Tudod, hogy nincs bocsánat (2013) - Rendező
Mesés férfiak szárnyakkal (2013) - Rendező
Egyfelvonásos komédiák (2013) - Rendező
Liliomfi (2013) - Rendező
Vitéz lélek (2013) - Rendező
János vitéz misszió - Rendező
Bánk-misszió - Rendező

Korábbi munkái a Nemzeti Színházban:

A szarvassá változott fiú (Harmadik olvasat) (2016) - Rendező (2016-2018)
Tóth Ilonka (2016) - Rendező (2016-2019)
Szindbád (2015) - Rendező (2015-2019)
Don Quijote (2015) - Rendező (2015-2016)
Zoltán újratemetve (2014) - Rendező (2014-2018)
Johanna a máglyán (2013) - Rendező (2013-2015)
Karnyóné (2013) - Rendező (2013-2014)
A szarvassá változott fiú (2013) - Rendező (2013-2016)
Mária (2013) - Rendező (2013-2014)
Ballada a két sebzett hattyúról (2013) - Rendező (2013-2019)
Bolha a fülbe (2013) - Rendező (2013-2014)
Bánk bán (2002) - Rendező (2002-2004)
Farkashajsza - Rendező (2017-2018)
BŰN ÉS BŰNHŐDÉS - Rendező (2017)

Színpadi rendezései:

Samuel Beckett: Godot-ra várva (Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház, 1994)
Giovanni Boccaccio: Sólyompecsenye (Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház)
Borbély Szilárd: Halotti Pompa (Zsámbéki Színházi Bázis - Csokonai Színház)
Bulgakov: Álszentek összeesküvése (Új Színház)
Csehov: A három nővér (Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház)
Csehov: Egyfelvonásos komédiák (Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház)
Csehov: Leánykérés (Magyar Színház)
Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya (Kisvárdai Várszínház)
Csokonai Vitéz Mihály: Karnyóné (Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház)
Marin Držić: Ribillió Rómában (Dundo Maroje) (Csokonai Színház)
Thomas Stearns Eliot: Gyilkosság a székesegyházban
Faludy György - József Attila: Ballada a senki fiáról (Új Színház)
Georges Feydeau: Bolha a fülbe (Új Színház)
Földes László (Hobo): Csattanuga Csucsu (Csokonai Színház)
Földes László (Hobo): Csavargók tízparancsolata (Csokonai Színház)
Földes László (Hobo): Vadászat (Esztergomi Nyári Játékok, felújítva: Csokonai Színház, Debrecen, 2008)
Gogol: Az orr (Magyar Színház)
Janáček: Jenůfa (Magyar Állami Operaház)
Illés Lajos-Utassy József: Betlehem csillaga (Erkel Színház, 2000 )
József Attila: Tudod, hogy nincs bocsánat (Új Színház)
Juhász Ferenc: Szarvassá változott fiú - kiáltás a titkok kapujából (Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház)
Kaszás Attila emlékest (Nemzeti Színház)
Katona József: Bánk bán (Csokonai Színház, Debrecen, 2008)
Bernard-Marie Koltès: Roberto Zucco (Új Színház)
Line Knutzon: Közeleg az idő (Új Színház)
Choderlos de Laclos: Veszedelmes viszonyok (Magyar Színház)
Madách Imre: Az ember tragédiája (Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház)
Móricz Zsigmond: Úri muri (Csokonai Színház)
Örkény István: Tóték (Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház)
Polcz Alaine: Asszony a fronton
Alexandr Germanovics Preis - Sosztakovics: Kisvárosi Lady Macbeth (Magyar Állami Operaház)
Puccini: Turandot (Csokonai Színház)
Edmond Rostand: A sasfiók (Csokonai Színház)
Shakespeare: Ahogy tetszik (Gyulai Várszínház, 2009)
Shakespeare: Téli rege (Magyar Színház)
Igor Stravinsky: A róka (Magyar Állami Operaház)
Szigligeti Ede: Liliomfi (Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház)
Szőcs Géza: Liberté '56 (Csokonai Színház)
Tamási Áron: Énekes madár (Komáromi Jókai Színház)
Verdi: A végzet hatalma (Magyar Állami Operaház)
François Villon - Földes László (Hobo) - Vidnyánszky Attila: Az akasztottak balladája (Új Színház)
Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok (Magyar Állami Operaház)
Kodály Zoltán: Háry János (Csokonai Színház)
Edward Albee: Peter és Jerry (Csokonai Színház)
Jantyik-Vidnyánszky:Világvége szerelem-Kortárs keserédes a PG csoport dalaiból (Csokonai Színház)
Zsukovszkij-Szénási-Lénárd: Mesés férfiak szárnyakkal; Gagarin (Csokonai Színház)

Filmjei:

Csokonai Vitéz Mihály: Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak (szín., magyar színházi felv.) (TV-film) rendező
Szigligeti Ede: Liliomfi (TV-film) rendező
Line Knutzon: Közeleg az idő (komédia) (TV-film) rendező
Díjkiosztó Gála (2009) (TV-műsor) rendező
Mezzo Operaverseny és Fesztivál (2009) (TV-film) rendező
T. S. Eliot: Gyilkosság a székesegyházban (szín., magyar színházi felv., 2009) (TV-film) rendező
A medve (magyar tévéjáték, 2007) (TV-film) rendező, dramaturg
Liberté '56 (szín., magyar zenés dráma, 2007) rendező - Liberté '56 DVD
Hobo - Kötéltánc (szín., magyar koncertfilm, 2006) (TV-film) rendező
Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya (szín., magyar színházi felv., 2001) (TV-film) rendező
Dmitrij Sosztakovics: Kisvárosi Lady Macbeth rendező
Madách Imre: Az ember tragédiája (szín., magyar színházi közv.) (TV-film) rendező
Juhász Ferenc: A szarvassá változott fiú (2011-ben készül)

A fehér felhő-Kaposvár

A fehér felhő-Kaposvár

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Reżyser
A helység kalapácsa

A helység kalapácsa

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Reżyser
A szarvassá változott fiú

A szarvassá változott fiú

Bárka Színház Nonprofit Kft.
  • Reżyser
A szarvassá változott fiú Kiáltozás a titkok kapujából

A szarvassá változott fiú Kiáltozás a titkok kapujából

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Juhász Ferenc verséből a forgatókönyvet írta és a filmet rendezte
Ady Endre: A föltámadás szomorúsága

Ady Endre: A föltámadás szomorúsága

Nemzeti Színház
  • Reżyser
Ahogy tetszik

Ahogy tetszik

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Vili, parasztlegény
Anton P. Csehov - Egyfelvonásos komédiák

Anton P. Csehov - Egyfelvonásos komédiák

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Reżyser
Anton Pavlovics Csehov:Egyfelvonásos komédiák

Anton Pavlovics Csehov:Egyfelvonásos komédiák

Gyulai Várszínház
  • Színpadra alkalmazta és rendezte
AZ EMBER TRAGÉDIÁJA

AZ EMBER TRAGÉDIÁJA

Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
  • Reżyser
Az ördög három aranyhajszála

Az ördög három aranyhajszála

Csiky Gergely Színház
  • A színház főrendezője
Bakáts Feszt / Egyfelvonásos komédiák a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház előadásában

Bakáts Feszt / Egyfelvonásos komédiák a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház előadásában

Általános
  • Színpadra alkalmazta és rendezte
Bakáts Feszt, Ballada a két sebzett hattyúról, Szűcs Nelli, Földes László Hobó

Bakáts Feszt, Ballada a két sebzett hattyúról, Szűcs Nelli, Földes László Hobó

Tünde Tickets Kft.
  • Reżyser
Ballada a két sebzett hattyúról

Ballada a két sebzett hattyúról

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • Inne
Ballada a két sebzett hattyúról

Ballada a két sebzett hattyúról

Nemzeti Színház
  • Reżyser
Ballada a senki fiáról

Ballada a senki fiáról

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Scenografia
Bánk bán

Bánk bán

Magyar Állami Operaház
  • Reżyser
Bánk Bán

Bánk Bán

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Reżyser
Bánk Bán

Bánk Bán

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Reżyser
Bánk Bán

Bánk Bán

Győri Nemzeti Színház
  • Reżyser
Bánk bán

Bánk bán

Magyar Állami Operaház
  • Reżyser
Bánk-misszió

Bánk-misszió

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Reżyser
Bolha a fülbe

Bolha a fülbe

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Reżyser
Bolha a fülbe

Bolha a fülbe

Nemzeti Színház
  • Reżyser
Borisz Godunov

Borisz Godunov

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Reżyser
Buborékok

Buborékok

Csiky Gergely Színház
  • Reżyser
Buborékok

Buborékok

Csiky Gergely Színház
  • Reżyser
Buborékok

Buborékok

Móricz Zsigmond Színház
  • Reżyser
Chioggiai csetepaté

Chioggiai csetepaté

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • A színház főrendezője
Csárdáskirálynő

Csárdáskirálynő

Budapesti Operettszínház
  • Reżyser
CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ

CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Reżyser
Csehov komédiák - A Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház vendégjátéka

Csehov komédiák - A Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház vendégjátéka

Vojnovich-Huszár Villa
  • Reżyser
CSEHOV: EGYFELVONÁSOS KOMÉDIÁK - Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház

CSEHOV: EGYFELVONÁSOS KOMÉDIÁK - Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Reżyser
Dekameron

Dekameron

Szarvasi Vízi Színház
  • Reżyser
Dekameron (Sólyompecsenye)

Dekameron (Sólyompecsenye)

József Attila Színház
  • Színpadra alkalmazta
Déryné ifjasszony

Déryné ifjasszony

Gyulai Várszínház
  • Reżyser
Döbrentei Sarolta: Sára asszony

Döbrentei Sarolta: Sára asszony

Gyulai Várszínház
  • Reżyser
Don Quijote

Don Quijote

Nemzeti Színház
  • Reżyser
Egyfelvonásos komédiák

Egyfelvonásos komédiák

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • Reżyser
Egyfelvonásos komédiák

Egyfelvonásos komédiák

Nemzeti Színház
  • Reżyser
Egyfelvonásos komédiák

Egyfelvonásos komédiák

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Reżyser
EKMK:  HOBO- József Attila Est

EKMK: HOBO- József Attila Est

Egri Kulturális és Művészeti Központ
  • Reżyser
Erkel Ferenc: BÁNK BÁN opera

Erkel Ferenc: BÁNK BÁN opera

Margitszigeti Színház
  • Reżyser
Fekete ég

Fekete ég

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Reżyser
Fekete ég - Molnár Ferenc:A fehér felhő

Fekete ég - Molnár Ferenc:A fehér felhő

Nemzeti Színház
  • Reżyser
Földes László Hobo: Ballada a két sebzett hattyúról

Földes László Hobo: Ballada a két sebzett hattyúról

Pécsi Harmadik Színház
  • Reżyser
Gyilkosság a székesegyházban/ KerFeszt

Gyilkosság a székesegyházban/ KerFeszt

Új Színház
  • Reżyser
Három nővér

Három nővér

Nemzeti Színház
  • Reżyser
Háry János

Háry János

Magyar Állami Operaház
  • Reżyser
Háry János

Háry János

Magyar Állami Operaház
  • Reżyser
HÉ, MAGYAR JOE! - Földes László Hobo - Nemzeti Színház

HÉ, MAGYAR JOE! - Földes László Hobo - Nemzeti Színház

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Reżyser
Herczeg Ferenc: Déryné ifjasszony

Herczeg Ferenc: Déryné ifjasszony

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Reżyser
HOBO - Farkashajsza

HOBO - Farkashajsza

Reök Palota
  • Reżyser
HOBO - Tudod, hogy nincs bocsánat

HOBO - Tudod, hogy nincs bocsánat

Kossuth Művelődési Központ - Cegléd
  • Reżyser
Hobo-Pilinszky: Látja Isten, hogy...

Hobo-Pilinszky: Látja Isten, hogy...

Bárka Színház Nonprofit Kft.
  • Reżyser
Hobo: Halj meg és nagy leszel

Hobo: Halj meg és nagy leszel

Általános
  • Reżyser
Iseumi Szabadtéri Játékok Puccini: Turandot

Iseumi Szabadtéri Játékok Puccini: Turandot

Savaria Szimfonikus Zenekar
  • Reżyser
Isten ostora

Isten ostora

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Reżyser
Isten ostora

Isten ostora

Nemzeti Színház
  • Reżyser
Janácek: Jenufa

Janácek: Jenufa

Magyar Állami Operaház
  • Reżyser
János vitéz

János vitéz

Nemzeti Színház
  • Reżyser
János Vitéz Junior

János Vitéz Junior

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Osztályvezető rendező
Johanna a máglyán

Johanna a máglyán

Nemzeti Színház
  • Reżyser
Karnyóné

Karnyóné

Nemzeti Színház
  • Reżyser
Körhinta

Körhinta

Nemzeti Színház
  • Reżyser
Körhinta

Körhinta

Szarvasi Vízi Színház
  • Reżyser
KOSSUTH-DÍJASOK - Gundel Takács Gábor pódiumműsora

KOSSUTH-DÍJASOK - Gundel Takács Gábor pódiumműsora

MOMkult
  • Inne
Látja Isten, hogy állok a napon HOBO Pilinszky-estje

Látja Isten, hogy állok a napon HOBO Pilinszky-estje

Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
  • Reżyser
LILA ÁKÁC - szerelmes história

LILA ÁKÁC - szerelmes história

Ivancsics Nonprofit Kft.
  • A színház főrendezője
LILA ÁKÁC - szerelmes história

LILA ÁKÁC - szerelmes história

Ivancsics Nonprofit Kft.
  • A színház főrendezője
Liliomfi

Liliomfi

Nemzeti Színház
  • Asystent reżysera
Liliomfi

Liliomfi

Szarvasi Vízi Színház
  • Reżyser
Liliomfi

Liliomfi

Nemzeti Színház
  • Reżyser
Liliomfi

Liliomfi

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Reżyser
LILIOMFI - vígjáték

LILIOMFI - vígjáték

Ivancsics Nonprofit Kft.
  • Reżyser
Madách Imre: Az ember tragédiája

Madách Imre: Az ember tragédiája

Gyulai Várszínház
  • Reżyser
Mária

Mária

Nemzeti Színház
  • Reżyser
Mesés férfiak szárnyakkal

Mesés férfiak szárnyakkal

Nemzeti Színház
  • Reżyser
Mesés férfiak szárnyakkal

Mesés férfiak szárnyakkal

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Reżyser
MITEM - Isten ostora

MITEM - Isten ostora

Nemzeti Színház
  • Inne
MITEM - Körhinta

MITEM - Körhinta

Nemzeti Színház
  • Inne
MITEM - Mesés férfiak szárnyakkal

MITEM - Mesés férfiak szárnyakkal

Nemzeti Színház
  • Reżyser
Oleg Bogajev: Orosz népi posta

Oleg Bogajev: Orosz népi posta

Ferencvárosi Pinceszínház
  • Művészeti konzultáns
Örkény István: TÓTÉK

Örkény István: TÓTÉK

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Reżyser
Orosz népi posta

Orosz népi posta

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • Konzultáns
Peter és Jerry/Állatkerti történet

Peter és Jerry/Állatkerti történet

Thália Színház
  • Reżyser
Peter és Jerry/Állatkerti történet

Peter és Jerry/Állatkerti történet

Gárdonyi Géza Színház
  • Reżyser
Petőfi Sándor: A helység kalapácsa

Petőfi Sándor: A helység kalapácsa

Gyulai Várszínház
  • Reżyser
Petőfi Sándor: A helység kalapácsa

Petőfi Sándor: A helység kalapácsa

Általános
  • Reżyser
Szarvassá változott fiú

Szarvassá változott fiú

Nemzeti Színház
  • Reżyser
Szigligeti Ede: Liliomfi

Szigligeti Ede: Liliomfi

Pécsi Harmadik Színház
  • Reżyser
Szigligeti Ede: Liliomfi (vígjáték)

Szigligeti Ede: Liliomfi (vígjáték)

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Reżyser
Tamási Áron: Vitéz lélek

Tamási Áron: Vitéz lélek

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Reżyser
Tóték

Tóték

Nemzeti Színház
  • Reżyser
Tóték

Tóték

Szarvasi Vízi Színház
  • Reżyser
Tóték

Tóték

Nemzeti Színház
  • Reżyser
Tóték

Tóték

Vörösmarty Színház
  • Reżyser
Tóték

Tóték

Móricz Zsigmond Színház
  • Reżyser
Tóték  Kárpátaljai Megyei Magyar Színház

Tóték Kárpátaljai Megyei Magyar Színház

Thália Színház
  • Reżyser
Tóték-Beregszász

Tóték-Beregszász

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Reżyser
Tóték-Beregszász

Tóték-Beregszász

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Reżyser
Tóth Ilonka - a budapesti Nemzeti Színház vendégjátéka

Tóth Ilonka - a budapesti Nemzeti Színház vendégjátéka

Győri Nemzeti Színház
  • Reżyser
Tudod, hogy nincs bocsánat

Tudod, hogy nincs bocsánat

Nemzeti Színház
  • Reżyser
Tudod, hogy nincs bocsánat

Tudod, hogy nincs bocsánat

Szegedi Tavaszi Fesztivál
  • Reżyser
TUDOD, HOGY NINCS BOCSÁNAT - Földes László Hobo József Attila estje - Nemzeti Színház

TUDOD, HOGY NINCS BOCSÁNAT - Földes László Hobo József Attila estje - Nemzeti Színház

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Reżyser
Tudod, hogy nincs bocsánat-Földes László Hobo

Tudod, hogy nincs bocsánat-Földes László Hobo

Thália Színház
  • Reżyser
ÜVEGCIPŐ - vígjáték

ÜVEGCIPŐ - vígjáték

Ivancsics Nonprofit Kft.
  • A színház főrendezője
Versünnep

Versünnep

Veszprémi Petőfi Színház
  • Aktor
Világvége szerelem

Világvége szerelem

Clubcsomag
  • Reżyser
Világvége szerelem

Világvége szerelem

Szarvasi Vízi Színház
  • Reżyser
Világvége szerelem

Világvége szerelem

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Reżyser
Vitéz lélek

Vitéz lélek

Nemzeti Színház
  • Reżyser
Vitéz lélek

Vitéz lélek

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Reżyser
Vitéz lélek - a budapesti Nemzeti Színház vendégjátéka

Vitéz lélek - a budapesti Nemzeti Színház vendégjátéka

Győri Nemzeti Színház
  • Reżyser
Vörösmarty Mihály:Tekéntetes úr

Vörösmarty Mihály:Tekéntetes úr

József Attila Színház
  • A színház főrendezője
W. Shakespeare: Ahogy tetszik című prózai színpadi előadás

W. Shakespeare: Ahogy tetszik című prózai színpadi előadás

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Reżyser
Weöres Sándor: Psyché

Weöres Sándor: Psyché

Gyulai Várszínház
  • Reżyser
William Shakespeare: Rómeó és Júlia - Rómeó misszió

William Shakespeare: Rómeó és Júlia - Rómeó misszió

Gyulai Várszínház
  • Reżyser
Zelei Miklós: Zoltán újratemetve

Zelei Miklós: Zoltán újratemetve

Gyulai Várszínház
  • Reżyser
Zoltán újratemetve

Zoltán újratemetve

Nemzeti Színház
  • Reżyser

Polecamy


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Zapisz się na newsletter

Otrzymuj powiadomienia o najnowszych wydarzeniach!

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.