Keresés: előadás

A Mongol Állami Akadémiai Drámai Színház először 2011-ben bemutatott Az Ég fia című színdarabja 2024. októberében új szereposztással, megújult rendezésben tért vissza a színpadra. Ez a dráma Cognemeh Bitogtohiin drámája alapján és Naranbaatar Namnan rendezésében Modun Sánjünek, Mongólia első történeti állama, a Hunnu állam urának történetét meséli el. A darab bemutatója óta folyamatosan hatással volt a mongol állami ünnepi szertartásokra, illetve a nemzeti ruházati kultúrára és különösképp hozzájárult a mongol nézők nemzeti öntudatának felélesztéséhez.

A pásztorok minden évben összegyűlnek az Ararát-hegy melletti Küp-tó partján, hogy fuvoláikon eljátsszák az Ararát-hegy haragját. A vén szúfi, miután egy szürke ló jelenik meg Ahmet ajtaja előtt, úgy ítél, hogy a lovat, amely utasításra sem hajlandó elmenni, Isten ajándékának kell tekinteni. Mahmut Han vezér viszont nem hajlandó tiszteletben tartani a hagyományt. Visszaköveteli a lovát, bebörtönzi a vén szúfit, és porig égeti a falut, melynek lakói ellenszegültek akaratának. Közvetítőként Musa Beyt küldi a haragja elől elmenekülő falusiakhoz. Később azonban őt és Ahmetet is börtönbe veti, anélkül, hogy tudna a lánya, Gülbahar és Ahmet között kibontakozó szerelemről.

Játék és tánc Lorca alapján. Mese száz percben az andalúz szerelemről.

Lackfi János: Medveles című apa-fia története egy újszerű mégis hagyományos műfaji próbálkozás, hiszen Porkoláb Gyöngyi évek óta kedvelt Apamondta.hu című generációs podcast beszélgetés-sorozat 300 vendégének valós élményei által inspirálódva íródott.

Miért gyakorol ránk még mindig ilyen félelmetesen nagy hatást az Oreszteia? Az egyik válasz talán az lehet, hogy szükségünk van a mítoszokkal való mélyebb kapcsolatra. Az Oreszteia mítosza veszélyes: az ismeretlen és az idegen világát idézi elénk, rettegést kelt, feltárja a megzabolázhatatlant, az erőszakot és a legmélyebb, megszelídíthetetlen törvényeket.

Szép nyári nap / Foltos farmerek az út mentén / Szép nyári nap / Sokan vándorolnak úgy, mint én – hangzik fel a Neoton Vándorének című slágere a Veres1Színház új előadásában. A Szép nyári nap című musical valamikor a hetvenes években játszódik Bácsszentmárián, egy olyan építőtáborban, amelyik közel van a jugoszláv határhoz.

Az élet néha nehéz. Ráadásul, egy kicsit mindannyian neurotikusok vagyunk, többé-kevésbé hordozzuk gyermekkori traumáink lenyomatait, akár tudunk róla, akár nem. Időnként gyerekesen reagálunk dolgokra, megnehezítve saját életünket.

Agatha Christie: Az Egérfogó - krimi két részben A fiatal Ralston-házaspár panziójában vagyunk. Távol az emberektől, a világtól.

A Lányok, fiúk egyetlen ária, bravúros hangnemváltásokkal, egy stand-up tragedy: hiszik-e vagy sem, időnként nagyokat fognak nevetni és a sírás sincs kizárva. Ezért járunk színházba, nem?

Kaltas a hanti nép mitológiájában a lelkeket osztó anyaistennő, így mindenkinek, aki megszületik, ő ad lelket. Kaltas akaratából a csecsemő megkapja őse lelkét. Lélek nélkül pedig sem az ember, sem a madár nem él sokáig - két lépést tesznek, és agyaggá változnak. Minden léleknek megvan a külön útja az új élethez, a saját útja.

TABUK Mindennapi mérgeink - Dr. Zacher Gábor toxikológus előadása a KULT7-ben TABUK - új előadás-sorozat a KULT7-ben - minden hónapban Amiről nem beszélünk. Mert nem illik. Mert a társadalom szerint "szégyenletes". Vagy mert mások szerint "ciki". Szőnyeg alá söpört témák, homokba dugott tematikák, amelyekről egyet nem szabad: nem beszélni! Mi biztosan fogunk...

Előadásunkban a népi éneklés, mesemondás, bábmozgatás, és élő hangszeres zenélés együttes jelenléte alakítja az eseményeket, úgy, hogy a szentséges történetben a humor is fel-felfénylik - hiszen a néplélekben e kettő elválaszthatatlan egymástól.

Cyranonak mindene megvan a boldog élethez: éles elme, ragyogó katonai karrier, hatalmas szív. De miért gondolja mégis, hogy méltatlan Roxán szerelmére? Talán azért, mert az orra éppoly nagy, mint a szíve? Ékesszólását a jóképű Christiannak, egy fiatal katonának kölcsönzi, aki járatlan a szerelem költészetében, nem birtokolja annak magasztos nyelvezetét, rímeit, a fiú így a Cyrano által írt gyönyörű szerelmes levelekkel nyeri el Roxán szívét. De vajon meddig tartható fenn ez a bonyolult viszony?

Diana Dobreva eposzba illő világában a legendás bálna az a megmagyarázhatatlan „valami“, amellyel mi, emberek, együtt élünk: az időtől való félelem, az örökkévaló utáni vágy és az abszolútum keresése egy olyan világban, ahol az ember fölé Isten tekintete tornyosul.

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!