Szukaj: koncert

tytułów: 70

Wyświetl wydarzenia

2021-ben Halász Judit nyitja a gyerekkoncertek sorozatát a Városmajori Szabadtéri Színpadon. A különleges hangulatú CSIRIBIRI című koncertje meglepetés kicsiknek és nagyoknak, és felejthetetlen élményt nyújt a gyerekek mellett a felnőttek számára is, akik legszebb gyerekkori emlékeket megidéző nosztalgikus utazáson vehetnek részt.

A Budapest Klezmer Band 1990 óta szórakoztatja közönségét lendületes és humorral átszőtt színpadi fellépéseivel. A 30 éves évfordulót egy igazán különleges, dramatizált előadással szeretnénk megünnepelni. A koncerten elhangoznak az együttes legismertebb művei, Fegya legsikeresebb szerzeményei.

Fenyő Miklós 24. nyárbúcsúztató koncertje 2021-ben a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A produkció szervezője és producere: Margitszigeti Színház Nonprofit Kft.

A zenekar ars poetikájának legfontosabb alappillérei a tanítás, a hagyomány megőrzésé és a közösségi lét formálása, megmutatva a nagyközösség számára, hogy milyen fontos és jó dolog együtt énekelni, táncolni. Mindezt egy olyan hatalmas hagyaték megismerése közben, mely saját hagyományunk, a Kárpát-medence kultúrája.

Öt évtizedes fennállását ünnepli az Apostol együttes. A jeles jubileumot egy nagykoncert keretében, a közönséggel együtt ünneplik meg 2021. október 24-én a Papp László Budapest Sportarénában, ahol különleges hangszereléssel, ritkán hallott dalokkal és persze a nagy slágerekkel készülnek.

Különleges programmal lép színpadra Korcsolán Orsolya hegedűművész és Bonnyai Apolka zongoraművész a Zsidó Művészeti Napok hangversenyén. Goldmark Károly a 19-20. század fordulójának talán legmeghatározóbb, és a bécsi Operaház legjátszottabb zeneszerzője volt.

Az zenekar kezdetben felnőtteknek zenélt, de egy véletlen felkérés kapcsán olyan sikeres gyerekkoncertet adtak, hogy azon nyomban több másik felkérés is érkezett és rövid időn belül azon kapták magukat, hogy már csak szinte gyerekkoncertjeik vannak. (Ezért mondják, hogy a gyerekek választották őket.)

Barokk koncert: Vivaldi, Punto, Bach Kup bilet
od -20%

Vannak szerzők, akiknek nincs szükségük sorsfordító élményekre ahhoz, hogy nagyszerű műveket írjanak. Néha elég, ha a komponista kifogyhatatlan fantáziával áll hozzá a kor legtipikusabb műfajához. Máskor hangszerjátékosként saját maga válik az ihlet forrásává; esetleg felsőbb utasításra improvizál, és közben megalkotja élete egyik fő művét. Vivaldi etalont jelentő szonátái, a kürtös Punto virtuóz, érzéki darabja és Bach nagyszabású kánonsorozata korhű hangszereken szólal meg a BFZ muzsikusainak izgalmas formációiban.

Geszti Péter 2021-ben visszatér csapatával a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra. A produkció szervezője és producere: Margitszigeti Színház Nonprofit Kft. 2021. augusztus 25. szerda 20:00 (esőnap: augusztus 26.)

Az eredetileg egyetlen lemezre összeállt alkalmi csapat 2007 óta sikerrel koncertezik színházakban, fesztiválokon és rendezvényeken egyaránt. Filmslágereket, kuplékat, táncdalokat és egyéb híres dalokat dolgoznak fel mívesen hangszerelt cigányzene kíséretében, újrahangolva sokak által ismert dallamokat, vagy akár rég elfeledett kincsekre bukkanva.

A Budapest Bár koncertekben az a jó, hogy mindig más élményt nyújtanak. Így volt ez a 2019-es Zsidó Művészeti Napokon és így lesz 2020-ban is!

A koncert első része Vivaldi és a játékos allúziók jegyében áll, Baráti Kristóf játéka pedig mindezeket felejthetetlen élménnyé avatja. Az est második felében a kvartett-irodalom egyik csúcsa, Schubert A halál és a lányka címen ismert vonósnégyese szólal meg, mely Gustav Mahler nevezetes átdolgozása óta a vonószenekarok legnemesebb erőpróbájának számít.

A magyar rock’ roll, a Hungária és Fenyő Miklós legismertebb dalai.

DÉS koncert A produkció szervezője és producere: Margitszigeti Színház Nonprofit Kft. - Fotó: Broadway 2021. július 04. vasárnap 20:00 (esőnap: július 05.)

Dés László 2020-ban új műsorral, a régi nagy slágerekkel és vadonatúj dalokkal kezd újra koncertezni, a koncertek címe az egyik legnagyobb slágere, a Legyen úgy!

Stanley Jordan igazi kaméleon: nyitottság, képzelőerő, sokoldalúság jellemzi. A különleges, nyolcujjas „tapping” technikájáról ismert gitáros pályája. Klasszikus művek merész feldolgozásai, popslágerek kapcsán tett felfedezések, vagy éppen a jazz határait feszegető, ultramodern improvizációk révén újra és újra lenyűgözi közönségét.

Palya Bea évek óta visszatérő fellépője a Városmajori Szabadtéri Színpadnak! 2021 nyarán az énekes-dalszerző új, Élet című lemezével – a fájdalmasabb hangvételű Hazatalálok album után – tér vissza, amelyben az életörömöt és életigenlést köszönti.

A Liza, a Rókatündér filmzenéje, a My Rocky Mountain, a The Trouble Soup, a Mount Fuji – azaz minden, Tövisházi Ambrus dalszerző-producer életművéhez köthető ,,kacat – western – extrém – pop sláger”, a megújult felállású Erik Sumo Band előadásában. A zenekar egy vadonatúj, mégbrutálisabban ,,Erixumós” albummal érkezik a Városmajori Szabadtéri Színpadra!

Különleges hangzás és egyedülálló élmény! Rendhagyó koncert várja a nézőket június utolsó hétvégéjén a Városmajori Szabadtéri Színpadon: a nyolcvanas évek elején alakult, korszakonként más és más felállásban zenélő Európa Kiadó együtteshez – néhány dal erejéig – a formabontó produkcióiról elhíresült Soharóza kórus csatlakozik.

Igazi örömzene vígszínházi színészektől! Ez a A GRUND - vígszínházi fiúzenekar!

2020. november 24-én “Átváltozás – Dalok˛& Sorsok” címmel lemezbemutató koncertre készül Guessous Mesi a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpontban.

Vidámságban, szórakozásban és önfeledt táncban lehet része minden kisgyereknek és felnőttnek, aki az Apacuka zenekar koncertjére ellátogat!

Honeybeast koncert Kup bilet
-20%

Hazánk egyik legnépszerűbb zenekara új nagylemez ismét feszegeti a határokat, hogy fellélegezhessünk szorításuk alól. Személyiségünk végső határa, pedig nem más, mint saját egónk. Az együttes új albumának címe és új klipjének témája ez, de a koncerten természetesen a régi közönségkedvenceket is meghallgathatod majd.

A zenekar – a kényszerű szünetben – elkészítette pályája talán legérettebb albumát, az EGO-t s a leállás után ugyan néhány kisebb, akusztikus koncertet már adott, de most, szeptember 19-én, a megkapó környezetben felépített Mézesvölgyi Nyár szabadtéri színház színpadán mutatja meg idén először, hogy fanyar humorú popzenéje lehet egyszerre felkavaró és katartikus, szelíd és simogató, egyszerre üdítő és kikapcsoló s tart görbe tükröt akár a Legnagyobb hős egójának is.

30 millió eladott album, 160 arany-, és platina-díj 33 országban. Nem rossz teljesítmény egy olyan csapattól, akik a megalakulásuk után azért aggódtak, hogy a nagyközönség nem feltétlenül igényli majd az egyedi zenei stílusukat…

A 15. jubileumi évét ünneplő Irie Maffia végre újra Debrecenben! A hamarosan megjelenő új album dalai mellett a már jól ismert slágerek is elhangzanak szeptember 11-én a Víztoronykertben. A férőhely limitált!

Beyond the event
Jegy.hu Blog

Interesting facts, reviews and interviews to get ready for the experience!

Zapisz się na newsletter

Otrzymuj powiadomienia o najnowszych wydarzeniach!

Drodzy Kupujący,

Like most websites Jegy.hu uses cookies to operate. I understand that InterTicket is collecting personal data in order to recommend special, personally tailored offers best suited for me. By clicking on “I accept”, I confirm that I have read and understood the data management rules in the Privacy Policy.

I accept