Keresés: KULTKIKÖTŐ

Saiid (Süveg Márk) aktív slammer, az első rendezvény óta része a hazai slam poetry életnek, kétszeres országos bajnok, európai bajnokságon 5. helyezést ért el 2012-ben. 2019 eleje óta szólókarrierjét építi, már megjelent első szóló lemeze is, a R.E.P. mixtape.

Az előadás a színészek személyes történeteiből építkezik.

TOMPOS KÁTYA - HRUTKA RÓBERT DUÓ Jegyvásárlás
-600 Ft

Nem túlzás azt állítani, hogy a két művészt nem kell bemutatni, sem külön-külön, sem pedig együtt. Párosuk olyan értéket képvisel, ami ritka színfolt a hazai zenei palettán.

Az Ed Is On zenekar 2013 óta működik aktívan, a csapat frontembere, énekese és dalszerzője, Tasnádi Bence, a budapesti Katona József Színház színművésze.

A műsor a Pesti Vigadót idéző fényűző díszletek előtt,- ahol rózsák és orchideák özöne ékesíti a színpadot-, a hagyományos operett világa elevenedik majd meg.

Az előadás érdekessége, hogy a jól ismert történetet egy kevéssé szokványos szemszögből mutatja be. Az 50 perces előadást 4 éves kortól, minden korosztálynak ajánljuk.

Van egy fabáb, egy faragatlan kis fickó, aki arról álmodik, hogy igazi gyerek lesz, s az álom egyszer csak valósággá válik.

Élőzenés, asztali bábelőadás 4-10 éves gyerekeknek a Földünkről, a Földünkért.

A műsor a Pesti Vigadót idéző fényűző díszletek előtt,- ahol rózsák és orchideák özöne ékesíti a színpadot-, a hagyományos operett világa elevenedik majd meg.

Kesztyűbábos előadás A furfangos székely menyecske meg az ördög című bukovinai mese alapján.

A klasszikus mese bábos feldolgozása sok játékkal s a gyerekek intenzív közreműködésével. Előadják: Szívós Károly és Török Ági

Kesztyűbábos előadás A furfangos székely menyecske meg az ördög - bukovinai mese alapján.

A Sándor Mátyás Jules Verne nagy sikerű könyve, melyben egy elképzelt magyar szabadságharcos életét mutatja be.

Ha megtehetnéd, eljönnél Budapest Bár koncertre? Augusztus 19-én megteheted és először láthatod a rock&roll színpadokról jól ismert dívát Péterfy Borit a Budapest Bárral!

Hogyan is lehetne jobban elmesélni egy ember életét, mint a szerelmei történetén keresztül? Erre, és saját boldog-boldogtalan pillanatainkra, éveinkre gondolunk, miközben Daru történetével ismerkedünk.

Kesztyűbábos előadás A furfangos székely menyecske meg az ördög - bukovinai mese alapján. 45 perc - 3-13 éves korig

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok