Keresés: Beethoven 250 - az sszes csell -zongora m

A Hegyvidék Galéria immáron harmadik alkalommal mutat be egy válogatást a legnagyobb hazai magánkollekció, a debreceni Antal–Lusztig-gyűjtemény anyagából. A mostani kiállítás a gyűjteményről szóló kötetek egyikéből válogat, nevezetesen az Elvont Művészek Csoportjához tartozó alkotók munkáiból mutat be egy-egy jelentős alkotást.

Az Angyalföldi Vadrózsa és Vadvirág Táncegyesület 2022.06.18-án ünnepli a RaM Színházban (korábbi RaM Colosseum) fennállásának 30. évfordulóját egy nagyszabású jubileumi előadássorozat keretein belül.

Mit tehet egy öregecske kereskedőné, ha évek óta nem hallott az ura felől? Vígan fogadhatja a kérők hadát, mint afféle vagyonos özvegy! Karnyónénak két úriember is teszi a szépet: s míg az asszony a szerencsejátékos Lipittlottyot szereti, a furfangos Tipptopp mindent megtesz, hogy vetélytársát félreállítsa. Ám hiába eped az özvegy, mindkét úr a vagyonára pályázik, amelynek megszerzéséért semmilyen eszköztől sem riadnak vissza, legyen szó megtévesztésről, Boris szobalány kegyeinek elnyeréséről, vagy éppen gyilkosságról.

A film Jancsó Miklós filmrendező saját apoteózisát mutatja be: Háromszoros rituális halállal (fegyver, tűz és víz által) nyeri el a beavatott, örökkévaló státuszát. Elhelyezi önmagát a Magyar Nemzeti Pantheon első helyén, szimbolikusan letaszítva “trónjáról” Kossuth Lajost, a legnagyobb magyar konszenzus birtokosát.

Az őz a kegyetlen őszinteség regénye; a féltékenység, az irigység, a szenvedélyes szerelem és az igaz barátság története.

Titkos irodalmi mulatság és kesergés Majoros néni időtlen idők óta ül a Városmajor egyik padján. Néha virágot árul, máskor galambot etet vagy sebesültet ápol. Látott már népünnepélyt és tömeggyilkosságot, beszélt andalgó szerelmesekkel és öngyilkosjelöltekkel. Nála jobban senki sem ismeri a környéken élő vagy dolgozó írók életét. Ady Endre és Nemes Nagy Ágnes, Karinthy Frigyes és József Attila, Polcz Alaine és Babits Mihály, Molnár Ferenc és Kosztolányi Dezső is neki mondják el titkaikat. Majoros néni beleolvas a könyveikbe, a nála hagyott kéziratokba, de elsősorban nem a betűk, hanem az emberek érdeklik. A könyvek és kéziratok szép lassan gyűlnek a padja környékén.

A Komáromi Jókai Színház és a budapesti Szkéné közös vállalkozásában Nagy Péter István rendező és Fekete Ádám dramaturg kísérletet tesznek arra, hogy megfogalmazzák a Don Juan sztori 21. századi olvasatát.

Sétánkon bejárjuk az 1848–49-es forradalom és szabadságharc helyszíneit a budai Várban. Megnézzük, melyik épületből szabadította ki a forradalmi tömeg Táncsics Mihályt, elmeséljük, hogyan erősítette meg a Vár védelmét Heinrich Hentzi, és készítette elő a támadást Görgei Artúr, valamint azt is, hogy pontosan hogyan zajlott az 1849-es májusi ostrom.

Bekeretezett diploma, tervrajzok. Egy építész irodájában járunk, vagy egy bűntény helyszínén kutatunk? A rejtélyek feltérképezését játékosainkra bízzuk. Kövesd a nyomokat, tudd meg, mi történhetett Kálmán Félix-szel!

Conor McPherson ír drámaíró, forgatókönyvíró, film- és színházrendező. Magyarországon főleg a Tengeren című darabját ismerik. A The Night Alive címűt 2013-ban írta, számos díjra jelölték, a New York Drama Critics Circle az év legjobb drámájának választotta. Az ősbemutató fordítását Totth Benedek készítette.

Mary Shelley 19. századi rémregénye a teremtés csodájának és felelősségének története, a teremtő és a teremtett lény örök egymásra utaltságának shakespeare-i mélységű tragédiája.

A lenyűgöző történet – melynek Miloš Forman által megálmodott filmváltozata 8 Oscar-díjat érdemelt ki – varázslatos időutazást kínál a klasszikus zene bűvöletében.

A többféle feldolgozást is megélt alapművet most Grigori Frid egyszemélyes operaváltozatában ismerhetik meg a Budapesti Operettszínház nézői.

Széles közönségréteget megszólító előadás, amely élesen beszél a generációk közötti szakadás élményéről és közös világunk újragondolásának igényéről és felelősségéről. Fotó: Dömölky Dánie, a fotók jogdíjasak

A századik évfordulón a történelmi ismeretek felelevenítésén, az emlékezésen túl a zenés produkció közös gondolkodásra hívja a nemzet megmaradásáért, közösségünk felemelkedéséért tenni akaró honfitársainkat. A folkzenei elemekkel átszőtt szimfonikus hangszerelésű rockopera zeneszerzője Koltay Gergely, a Kormorán együttes vezetője.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!


Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok