Suchen: Kovács Kati Symphonic Live - Az Életmű koncert

Egy felejthetetlen este résztvevői lehetnek, akik ellátogatnak az Illúzió Mesterei showműsorra. A műsorban szereplő előadók nemzetközi Tv show-k, rangos fesztiválok és óceánjáró luxushajók rendszeres fellépői.

Halász Judit legfontosabb küldetésének tartja fenntartani a családok, a gyerekek magyar költészet iránti érdeklődését és dalok formájában észrevétlenül szórakoztatva felhívni a figyelmüket az élet sok, fontos törvényére, amihez alkalmazkodnunk kell, ha a humanizmus etikája szerint akarunk élni.

Egy tévesen értelmezhető irányító tábla miatt mindenki Itt keresi a közjegyzőt. Pedig Ő nem Itt van, hanem Ott. Időnként Amott. De Ők, akik Itt, vagy Ott keresik, természetesen azt hiszik, hogy az Itt található Ő, az az Ő, akit Ők keresnek, s lassan Ő, aki Itt van, már maga is kételkedik abban, hogy Ő, csakugyan Ő-e.

A nagyszabású jubileumi koncert a legnépszerűbb - a rockoperából is ismert - énekes-színészekkel, a zenei szakma kiválóságaiból álló Crescendo Music Orchestra zenészeivel, a ma látható legprofesszionálisabb világítás-, látvány- és animácótechnikával kerül bemutatásra.

A Szent István Bazilika egyike Budapest legszebb neoklasszikus épületeinek, Magyarország legfontosabb épülete, a harmadik legmagasabb épület az országban és egyben a legjelentősebb turisztikai látványosság a fővárosban.

Korál koncert Vendég: Dolhai Attila és Veres Mónika Balázs Fecó emlékkoncert

Egy felejthetetlen este résztvevői lehetnek, akik ellátogatnak az Illúzió Mesterei showműsorra. A műsorban szereplő előadók nemzetközi Tv show-k, rangos fesztiválok és óceánjáró luxushajók rendszeres fellépői.

Egy felejthetetlen este résztvevői lehetnek, akik ellátogatnak az Illúzió Mesterei showműsorra. A műsorban szereplő előadók nemzetközi Tv show-k, rangos fesztiválok és óceánjáró luxushajók rendszeres fellépői.

A zenés színdarab nem csupán egy szent élettörténete, hanem szembenézés az emberi gyarlósággal, az emberi lélek önzetlen nagyságával. Korkép Magyarországról, amelyet a hatalomnak hízelgő, korrupt főurak összeesküvései gyengítenek. Trónviszályok, gyilkosságok szövevényén át rajzolódik ki egy fiatal nő portréja..

Egy felejthetetlen este résztvevői lehetnek, akik ellátogatnak az Illúzió Mesterei showműsorra. A műsorban szereplő előadók nemzetközi Tv show-k, rangos fesztiválok és óceánjáró luxushajók rendszeres fellépői.

Charlie zenész, trombitás: a rock, a jazz, a blues, a soul és a funky jellegzetesen rekedt hangú előadóművésze. Pályafutása során több formációban alkotott, számtalan albumot tudhat magáénak. Legutolsó albuma, Mindenen túl címmel 2020-ban jelent meg.

Szikora Róbert az R-GO énekese, frontembere, a Csikidám stílus magyarországi megteremtője, 2024. augusztus 3-án a Tokaj Fesztiválkatlan nagyszínpadán lép fel zenekarával!

Kalap Jakab saját dalaiból álló Bábkoncertje a folk-világzene sokszínűségét ötvözi a magyar hagyományokkal, kialakítva ezzel sajátos egyedi stílusát, mely nagy sikert arat a gyermekek és szüleik körében.

Anyának lenni a legszebb dolog. És a legnehezebb. És a legfelemelőbb. És a legfontosabb. És a legfontosabb nem te vagy. És a fókusz nem rajtad van. De egy estére mégis: a Gyerünk, anyukám! és a Momentán Társulat együttműködésében egy felszabadító, inspiráló, magadon nevetős estét tölthetsz magaddal és sorstársaiddal. A RögvEst Special: Éljenek az anyák! előadáson az improvizációs társulat a tőle megszokott megszokott virtuozitással, közvetlenséggel, humorral dolgozza fel az anyaság örömeit, mélységeit és magasságait, a te ötleteid/élményeid alapján. Az alap Momentán-élmény Anyák napi kiadása egy exkluzív impróshow, kifejezetten az anyákra szabva. Megszólalni nem kötelező, de érdemes!

A több mint 33 éves Budapest Klezmer Band ismét fergeteges muzsikával üdvözli a klezmer zene kedvelőit. A világszerte ismert magyar zenekar egyedi hangulatú, koncerttel köszönti a nézőket.

A Budafoki Dohnányi Zenekar jótékonysági koncertet ad a közel 30 éve működő Tüdőgyógyászatért Alapítvány javára, amely az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet támogatására jött létre. Az intézet az ország elismert tüdőgyógyászati centruma, elévülhetetlen érdemei vannak a légzőszervi betegségek megelőzésében, gyógyításában, valamint az ehhez köthető kutatásokban és oktatásban is. Az Alapítvány hozzájárul az intézetben zajló kiemelkedő szakmai munka minőségének támogatásához, valamint a munkahelyi környezet és feltételek fejlesztéséhez.

Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!