Søg: World of Robots

29 Programmer

Listevisning

Hatodik évadjában a Lords of the Organ alapkoncepciója érvényesül, amelyben a hangszer a show arcát mutatja. A Gladiátorok indulójával az ókori Róma cirkuszaiba, Elgar – Parádé és Pompájával a Királynő előtt tetszelgő angol tisztek elegáns felvonulásaira, Dvořák Largojával pedig az Újvilágba látogatunk.

AZ EMBERTELEN DAL EMBERTELEN JÓ! nem lehet nem táncolni rá, ha megszólal. MINDIG VAN FELJEBB!

A méltán népszerű filmsorozat legkedveltebb dallamai szimfonikus hangszereléssel szólalnak meg három szenzációs énekes és a Győri Filharmonikus Zenekar előadásában. A zenekar mögötti vásznon megelevenednek a jól ismert filmek képkockái, legismertebb jelenetei is, hogy együtt éljük át újból e filmek felejthetetlen hangulatát.

Bő húsz évvel első nagylemezének megjelenése után végre Magyarországon is fellép a Kings Of Convenience nevű norvég popduó, és ez igazi szenzáció, hiszen az akusztikus populáris zene egyik legnagyobb hatású, legjobb 21. századi művelőjéről van szó.

Ritkán találkozik az ember olyan mélységű és termékeny képzelőerővel, amilyennel Jacob Collier büszkélkedhet. A huszonhat éves, Londonban élő előadóművészt sokan generációja egyik leginnovatívabb zenészének tartják.

Hatodik évadjában a Lords of the Organ alapkoncepciója érvényesül, amelyben a hangszer a show arcát mutatja. A Gladiátorok indulójával az ókori Róma cirkuszaiba, Elgar – Parádé és Pompájával a Királynő előtt tetszelgő angol tisztek elegáns felvonulásaira, Dvořák Largojával pedig az Újvilágba látogatunk.

Ez a különleges nemzetközi oktett jóval több mint nyolc Duke Ellington-rajongó - bár tény, hogy mindnyájan lelkesednek a jazztörténet egyik legnagyobb zeneszerzője, zenekarvezetője és zongoristája munkásságáért.

Hatodik évadjában a Lords of the Organ alapkoncepciója érvényesül, amelyben a hangszer a show arcát mutatja. A Gladiátorok indulójával az ókori Róma cirkuszaiba, Elgar – Parádé és Pompájával a Királynő előtt tetszelgő angol tisztek elegáns felvonulásaira, Dvořák Largojával pedig az Újvilágba látogatunk.

Hatodik évadjában a Lords of the Organ alapkoncepciója érvényesül, amelyben a hangszer a show arcát mutatja. A Gladiátorok indulójával az ókori Róma cirkuszaiba, Elgar – Parádé és Pompájával a Királynő előtt tetszelgő angol tisztek elegáns felvonulásaira, Dvořák Largojával pedig az Újvilágba látogatunk.

A zenészek megközelítésének alapja, hogy a zenét kristálytiszta médiumnak tekintik, amely érzelmek árnyalatainak széles skáláját képes visszatükrözni. A markáns dallamok köré áttört, látszólag könnyed improvizációk szövődnek. Petr Dorůžka világzenei újságíró így fogalmazott a projektről: „Kifinomult keveréke az Újvilág és az öreg kontinens hatásainak..."

Hatodik évadjában a Lords of the Organ alapkoncepciója érvényesül, amelyben a hangszer a show arcát mutatja. A Gladiátorok indulójával az ókori Róma cirkuszaiba, Elgar – Parádé és Pompájával a Királynő előtt tetszelgő angol tisztek elegáns felvonulásaira, Dvořák Largojával pedig az Újvilágba látogatunk.

A Modern Art Orchestra a 2022/23-as évadban a legkiválóbb mai magyar zeneszerzőket hozza el az Opus Jazz Clubba. Hatrészes koncertsorozatukban olyanokkal dolgozik együtt, akik a nagyzenekari hangzással kísérleteznek, új utakat keresve.

A több mint 2000 négyzetméter alapterületű tárlat nemcsak Magyarországon, de összeurópai viszonylatban is az eddigi legnagyobb ívű kísérlet arra, hogy száz év távolából – a háborús győztesek, valamint a totális diktatúrák által sulykolt értelmezések helyett – új szempontok alapján mutassa be az egész 20. századot meghatározó tragikus eseménysorozatot.

up to -20%
Britten: The Turn of the Screw (A csavar fordul egyet) Køb Billetter

"Lebegés valóság és képzelgés között. Állandó bizonytalanság a színpadon és a nézőtéren. Lélektani dráma rémhistóriába bújtatva. Az operaprodukciók évek óta a Fesztiválzenekar legkiemeltebb előadásai, Fischer Iván pedig ezúttal egy igazán különleges darabot választott: Britten A csavar fordul egyet című kamaraoperáját rendezi és vezényli.

Angol nyelvű látogatás a megújult Szent István-teremben! After 20 August 2021, visitors to the recreated St Stephen’s Hall may appreciate for themselves the marvellous work of these artists.

A Modern Art Orchestra a 2022/23-as évadban a legkiválóbb mai magyar zeneszerzőket hozza el az Opus Jazz Clubba. Hatrészes koncertsorozatukban olyanokkal dolgozik együtt, akik a nagyzenekari hangzással kísérleteznek, új utakat keresve.

A Modern Art Orchestra a 2022/23-as évadban a legkiválóbb mai magyar zeneszerzőket hozza el az Opus Jazz Clubba. Hatrészes koncertsorozatukban olyanokkal dolgozik együtt, akik a nagyzenekari hangzással kísérleteznek, új utakat keresve.

ANGOL NYELVŰ VEZETÉS! Walk in the footsteps of Hungary's most celebrated queen! 

The repertoire of Musica Historica, in addition to chivalric poetry (troubadours, minnesingers) and Latin-language student songs, also includes Italian and French medieval music.

English language guided tour in the „Budapest – Light and Shadow – The 1000 Years of a Capital” permanent exhibition

Fedezd fel velünk az erőművészet gyöngyszemét és barangoljuk be együtt az egykori November 7. Hőerőmű ipari monstrumjait!

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:

Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.

Kære kunder

Like most websites Jegy.hu uses cookies to operate. I understand that InterTicket is collecting personal data in order to recommend special, personally tailored offers best suited for me. By clicking on “I accept”, I confirm that I have read and understood the data management rules in the Privacy Policy.

I accept