Szukaj: duna karnavál

tytułów : 18

Wyświetl wydarzenia

A Héttorony legenda szimbolikája számos alkalommal feltűnt a magyar kultúrtörténetben. Számunkra a Kárpát-medence népi műveltsége, kollektív emlékezete és kreativitása, valamint, a nagy elődök szellemi hagyatéka jelentik azt a kincset, amit a Héttorony magában rejt Bécs, Kassa, Munkács, Brassó, Újvidék, Zágráb és Maribor tornyai ölelésében. E kincsek között találjuk Makovecz Imre életművét is. Táncelőadásunk Kiss Ferenc zenéjére épülve kíván emléket állítani Makovecz Imre szellemi hagyatékának.

Megújult látványvilággal! A Hamupipőke a Grimm–fivérek egyik legismertebb meséje jámborságról és gonoszságról, hatalomvágyról és becsületről, ármányról és hűségről. Hamupipőke egy bálban, tánc közben ismeri meg a Herceget, és előadásunk is tánccal, zenével meséli el történetüket. A Ghymes zenéjére készült lendületes koreográfiákban elevenedik meg a királyi udvar élete, a mostohák civódása, az elveszett cipő gazdájának keresése és a szerelmesek egymásra találása. A táncos-zenés forma kifejezően közvetíti a történetben rejlő érzelmeket, emberi értékeket. A Duna Művészegyüttes az európai népek táncaiból (Skandináviától a Balkánig) merítve hozta létre a gyerekek számára érthető és élvezhető, látványos és derűs, ugyanakkor tanulságos előadását.

„Életem legboldogabb napjai azok voltak, melyeket falvakban, parasztok között töltöttem...” Bartók Béla Az Elmúlt időkből – Bartók & Folk című előadás egy olyan világot idéz meg, melynek egykor volt jelene és a mi jelenünk között eleven a kapcsolat, épült híd, lehet járni rajta oda-vissza. Ezt az utat járjuk majd be, hogy bizonyítsuk: a hagyomány az eredetből fakad, mi abban létezünk, nélkülünk nem is lehetne az, ami, vagyis ’eredet’.

A fiatal drámaírók darabjaiban, bár egészen különböző megfogalma­zásban, de megjelenik a sorsszerűség, az elveszettség és megkerülés, a megváltás és megbékélés kérdése csakúgy, mint az egyén és a közösség felelőssége.

Legújabb lemezük Kamara címmel jelent meg 2019 év végén. A Herczku Ági–Nikola Parov szerzőpáros kincseskam(a)rájában a Kárpát-medence és a Balkán szebbnél szebb dalai sorakoznak, ebből merítettek magyar, szlovák, horvát és bolgár dallamokat.

A fiatal drámaírók darabjaiban, bár egészen különböző megfogalma­zásban, de megjelenik a sorsszerűség, az elveszettség és megkerülés, a megváltás és megbékélés kérdése csakúgy, mint az egyén és a közösség felelőssége.

A fiatal drámaírók darabjaiban, bár egészen különböző megfogalma­zásban, de megjelenik a sorsszerűség, az elveszettség és megkerülés, a megváltás és megbékélés kérdése csakúgy, mint az egyén és a közösség felelőssége.

Az Irie Maffia, Zuboly, Paso, Besodrom, Anselmo Crew tagjaiból verbuválódott csapat rövid idő alatt a táncolni vágyó magyarok kedvencévé vált, teltházas budapesti koncertek, valamint számtalan hazai fesztivál is a hátuk mögött van már. A koncert szabadtéren lesz megtartva, eső esetén is kint kerül megrendezésre.

Mátyás király udvari bolondjai sétálnak és mesélnek, majd a Kisvakond a nagyvárosba megy: mesemusical a Mesehajón. (mesehajo.com)

2020-ban 30 évesek lettünk. A jubileumi évfordulónkra nagy terveink voltak, szerettünk volna budapesti nagykoncerten és nemzetközi fellépésen is együtt ünnepelni közönségünkkel. Bár az élet alaposan átírta a forgatókönyvünket, a klezmer zene rajongóinak és három évtizede kitartóan velünk együtt szórakozó barátainknak elkészítettük ezt az albumot.

Dupla csavaros, vérbő komédia Ion Luca Caragiale után és helyett, Szász János fordítása alapján, a Mohácsi testvérek tolmácsolásában, a rájuk jellemző pezsgő humorral fűszerezve.

Beyond the event
Jegy.hu Blog

Interesting facts, reviews and interviews to get ready for the experience!

Zapisz się na newsletter

Otrzymuj powiadomienia o najnowszych wydarzeniach!

Drodzy Kupujący,

Like most websites Jegy.hu uses cookies to operate. I understand that InterTicket is collecting personal data in order to recommend special, personally tailored offers best suited for me. By clicking on “I accept”, I confirm that I have read and understood the data management rules in the Privacy Policy.

I accept