Társművészeti vetítés

432 program


Amadinda Percussion Project - Reich 85 - Itt és most Jegyvásárlás
13 Esemény

Steve Reich 1977 nyarán járt első ízben Budapesten, a látogatás az Új Zenei Stúdió meghívásának volt köszönhető. Reich négy előadást tartott, több művét elemezte és mutatta be felvételről, illetve elhangzott néhány kompozíciója élő előadásban is.

Kai Frömbgen, Zempléni Szabolcs és Marczi Mariann - Kamarazene karnyújtásnyira Jegyvásárlás
13 Esemény

A düsseldorfi Robert Schumann Főiskola oboaprofesszora, Kai Frömbgen lesz a vendég azon az izgalmas kamaraesten, melyen két ritka hangszer-összeállítású trió is elhangzik, oboára, kürtre és zongorára.

Fény - képek Jegyvásárlás
13 Esemény

Műsor: „Látható” zene, „hallható” fény. Ragyogás és megtisztulás témái a kórusirodalomban.

Tyúk és Medve Lukács bérlet / 1 Jegyvásárlás
13 Esemény

Joseph Haydn: g-moll (Tyúk) szimfónia, Hob. I:83 Gyöngyösi Levente: II. szimfónia Joseph Haydn: Berenice jelenete – koncertária (Berenice, che fai?), Hob. XXIVa:10 Joseph Haydn: C-dúr (Medve) szimfónia, Hob. I:82

Lajkó István, Oláh Vilmos és Mondok Yvette - Kamarazene karnyújtásnyira Jegyvásárlás
13 Esemény

Az éppen hetven esztendeje elhunyt orosz zeneszerző és zongoraművész, Nyikolaj Karlovics Medtner (1880–1951) életművéből kínál válogatást Mondok Yvette, Lajkó István és Oláh Vilmos közös koncertje. A sokáig jobbára csupán Szkrjabin- és Rahmanyinov-kortársként emlegetett, ám mára mind nagyobb érdeklődést kiváltó posztromantikus komponista szerzeményei közül három hangzik majd fel a koncerten, egyként az 1910-20-as évek alkotói periódusát reprezentálva.

Operajátszóház - Puccini: Bohémélet 1. Jegyvásárlás
13 Esemény

Az Operajátszóház egy olyan interaktív foglalkozás, ahol a gyerekek megtanulják aktívan, játszva hallgatni az operát. Az énekesek és a zenekar közelsége szó szerint kézzel foghatóvá teszi számukra az élményt. Göttinger Pál rendező garantálja az aktív részvételt, Dinyés Dániel pedig az operák zenei mondanivalóját világítja meg közérthetően.

Medveczky Ádám és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara - A zenekar mesterei. ZAK 146 Jegyvásárlás
13 Esemény

„Életünk legfőbb értelme, hogy ragaszkodjunk ideálunkhoz, és szüntelenül munkálkodjunk megvalósításán.” Ezzel a gondolattal egészítette ki Liszt Ferenc Az ideálok című, Schiller költeményét követő szimfonikus művének programját.

Doppler 200  - Kamaraestek a Régi Zeneakadémián Jegyvásárlás
13 Esemény

„Idegenben született, idegenben hunyta szemeit örök álomra, magyarul se igen tanult meg s mégis a mienk” – írták halála után Doppler Ferencről (1821–1883), a fuvolavirtuóz zeneszerzőről, akinek életművét most, születésének kétszázadik évfordulóján is szintúgy a magunkénak érezhetjük. Ehhez azonban mindenekelőtt jobban meg kell ismernünk azt, s éppen ehhez segít majd hozzá minket ez a bicentenáriumi koncert, amelynek programja reprezentatív mintát kínál Doppler változatos zeneszerzői terméséből.

Győri Filharmonikus Zenekar: Petruska Jegyvásárlás
13 Esemény

Műsor: M. Muszorgszkij: Éj a kopár hegyen 12’ P. I. Csajkovszkij: Változatok egy rokokó témára, op. 33 18’ I. Sztravinszkij: Petruska (1947) 34’

Zombola/Schubert - Óbudai Danubia Zenekar Jegyvásárlás
13 Esemény

Nem tudnék olyan nagyon sok megrendítő művet listázni ma élő zeneszerzőktől. Vannak remekművek, kirobbanóan eredetiek, megdöbbentőek, de velőtrázón drámaiak kevesen. Befeketedett Caravaggio egy kis római templom sötét oldalhajójában, made in 2013: ez Zombola Passiója.

Pisztráng Jegyvásárlás
13 Esemény

A linzi születésű Albert Sassmann, a Bécsi Zeneakadémia professzora stílszerűen Franz Schubert műveiből állította össze soproni zongoraestjének műsorát. Közreműködik: Albert Sassmann: zongora – Wespa Kvartett

Karosi Júlia, Kristjan Randalu és Juhász Gábor - Jazz itt! Jegyvásárlás
13 Esemény

Különleges formáció, három különböző zenei világból érkező, ugyanakkor tökéletes összhangban lévő muzsikus lép színpadra. Karosi Júlia gyakorta látott vendég a legrangosabb magyar és külföldi pódiumokon.

David Titterington - Orgona a központban Jegyvásárlás
13 Esemény

David Titteringtont, napjaink egyik legelismertebb brit orgonaművészét aligha kell bemutatni a hazai közönségnek. A londoni Királyi Zeneakadémia tanszékvezető professzora impozáns és bámulatosan színes repertoárt épített fel sikerekben gazdag pályáján, számos kortárs zeneszerzőhöz szoros, személyes munkakapcsolat is fűzi.

Rákász Gergely - Lords of the Organ 2021 Jegyvásárlás
13 Esemény

Igazi örömzene a 2021-es műsor. Talán soha nem volt még ekkora szükségünk rá, hogy a művészet felemeljen bennünket vissza oda, ahol korábbi életünket felfüggesztettük.

Simply Quartet / RISING STARS Jegyvásárlás
13 Esemény

Haydn: G-dúr vonósnégyes, op. 76, No. 1, Hob. III:75 Julia Lacherstorfer: új mű (az ECHO felkérésére) - magyarországi bemutató Bartók: VI. vonósnégyes, Sz. 114, BB 119

MÁV Lukács/3. Zeneakadémia 21-22 Jegyvásárlás
13 Esemény

Amerikából érkező, nemzetközi hírű, kiváló karmester lesz a hangverseny vendége.

Rákász Gergely - Lords of the Organ 2021 Jegyvásárlás
13 Esemény

Igazi örömzene a 2021-es műsor. Talán soha nem volt még ekkora szükségünk rá, hogy a művészet felemeljen bennünket vissza oda, ahol korábbi életünket felfüggesztettük.

Johan Dalene / RISING STARS Jegyvásárlás
13 Esemény

Sinding: a-moll szvit (Szvit régi stílusban), op. 10 Tebogo Monnakgotla: új mű (az ECHO felkérésére) - ősbemutató Janáček: Hegedűszonáta Ravel: Tzigane

Varázshang.  Az eltűnt idő nyomában - Simon Izabella gyerekműsora 6-11 éveseknek Jegyvásárlás
13 Esemény

Minden gyerek összművész – vallja Simon Izabella. A fesztivál egyik művészeti vezetője a kamarazenélésen túl évek óta foglalkozik intenzíven a legkisebbeknek szóló zenei programok megálmodásával és levezetésével, a gyerekek reakciói pedig azt bizonyítják: kiváló érzéke van hozzá.

Kebyart Ensemble / RISING STARS Jegyvásárlás
13 Esemény

Stravinsky-Kebyart Ensemble: Pulcinella-szvit — Schmitt: Szaxofonkvartett, op. 102 — Jörg Widmann: új mű (az ECHO felkérésére - magyarországi bemutató) — Mendelssohn-Bartholdy-Kebyart Ensemble: Dalok szöveg nélkül - válogatás — Fanny Mendelssohn-Kebyart Ensemble: Dalok szöveg nélkül - válogatás

Próbatermi vendégség Kamarazenei bérlet / 2 Jegyvásárlás
13 Esemény

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar művészeinek kamarakoncertje

kamara.hu/4 - Anda Géza 100  Az eltűnt idő nyomában - A Zeneakadémia kamarazenei fesztiválja Jegyvásárlás
13 Esemény

Rendhagyó módon 2021-ben a fesztivál egy nagyszabású gálakoncerttel kíván emléket állítani az éppen 100 éve született zongoraművésznek, Anda Gézának, a hangversenyen Mozart versenyművei csendülnek majd fel.

Ben Goldscheider / RISING STARS Jegyvásárlás
13 Esemény

Beethoven: F-dúr szonáta kürtre és zongorára, op. 17 Mark Simpson: új mű (az ECHO felkérésére) - magyarországi bemutató Schumann: Adagio és Allegro, op. 70 Vignery: Kürtszonáta, op. 7

Hatszemközt.  Az eltűnt idő nyomában - Beszélgetés irodalomról és zenéről Jegyvásárlás
13 Esemény

A Kamara.hu elengedhetetlen kísérőprogramja az a Hatszemközt című beszélgetés, amikor Simon Izabella és Várjon Dénes egy-egy irodalmi, színház- vagy filmművészetből ismert személyiséget faggat zene és irodalom kapcsolatáról, művészetek határmezsgyéiről, alkotói folyamatokról, zenei emlékekről.

Isata Kanneh-Mason / RISING STARS Jegyvásárlás
13 Esemény

A fiatal zongoraművésznő most az Európai Hangversenytermek Szervezetének (ECHO) fiatal tehetségeket bemutató sorozata, a Rising Stars Fesztivál koncertjén lép fel a Müpa közönsége előtt.

kamara.hu/6  Az eltűnt idő nyomában - A Zeneakadémia kamarazenei fesztiválja Jegyvásárlás
13 Esemény

Ha a zene a pillanat és a múlt művészete, akkor az előadó-művészet az emlékezés. Sajátos és megismételhetetlen felidézése egy zeneszerző darabjának, egy kornak, stílusnak és magának a komponistának.

Lucie Horsch / RISING STARS Jegyvásárlás
13 Esemény

A fenomenális ifjú művész rég nem pályakezdő: lemezei évek óta nemzetközi szenzációt keltenek. A Müpa közönsége az Európai Hangversenytermek Szervezetének (ECHO) fiatal tehetségeket bemutató Rising Stars Fesztiválján találkozhat vele. Aki már hallotta, annak újra kell hallania, aki még nem, annak meg kell ismernie őt.

Balogh Ádám kamaraestje - A tehetség kötelez Jegyvásárlás
13 Esemény

Az orosz zene, amely csak a 19. század közepétől kezdett igazán markánsan kilépni az Oroszországban komponált, de többnyire német és olasz szerzők által irányított zenei élet árnyékából, a század végére az egyik leghatározottabb arculattal rendelkező, legismertebb és legnépszerűbb nemzeti stílussá vált Európában.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok