Társművészeti vetítés

122 program


MET 2019/2020 Puccini: Turandot Jegyvásárlás
13 Esemény

A 2019/20-as évadban tíz új előadást láthatunk a New York-i Metropolitan Operából a Met Live in HD közvetítések révén az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán.

A mélyben (Éjjeli menedékhely) Jegyvásárlás
13 Esemény

„Járatom a Grazsdanyin című újságot; az utolsó szám idegbetegnek nevezi Gorkijt, és a darab sikerét is a közönség gyenge idegzetével magyarázza. Nem ismerek valakit, aki oly kevéssé lenne idegbeteg, mint Gorkij! A siker után persze hosszú ideig a gyűlölet és az irigység hullámával kell majd szembeszállnia. Sikerrel kezdte – és ezt nem bocsájtják meg ezen a világon.” (Csehov levele feleségének, 1903. január 14.) Egy tucatnyi ember él összeszorulva. Kötekednek, kiabálnak, kornyikálnak – próbálják betapasztani a fülüket, hogy ne hallják se a másikat, sem önmagukat. Az irritált létezésben minden perc elviselhetetlennek, minden alak menthetetlennek tűnik, amíg be nem lép egy vándor: Luka bottal és batyuval. Új szólam a ricsajban. Míg a lakók durvák és nyersek egymással, ő vígaszt, reményt és a megváltás ígéretét prédikálja azoknak, akik előtt mintha minden ajtó bezárult volna. Szelídsége e körben mégis tovább provokál. Hogy szavait meghallják vagy eleresztik a fülük mellett, az mindenkinek saját döntése.

Pulóvergyűjtő (vendégelőadás) Jegyvásárlás
13 Esemény

Ha van két emberünk, akik közül, az egyik fél az álmoktól, a másik fél a realitástól, és összeengedjük őket, az eredmény komikus és drámai lesz. Ez ebben az esetben sincs másképp. Hőseink, mint a tűz és víz, annyira különböznek egymástól. Két teljes különböző világban élnek, ám egy nap találkoznak, és kezdetét veszi “komédia”.

A lepkegyűjtő Jegyvásárlás
13 Esemény

Küzdelem az életben maradásért egy izgalmakkal teli thrillerben, miközben észrevétlenül elmosódik a határ fogoly és fogva tartó között.

A félelem megeszi a lelket / Rainer Werner Fassbinder Jegyvásárlás
13 Esemény

„Ez egy egyszerű szerelmi történet, ami sok minden mellett arról beszél, mit jelent a valós szeretet, a valódi összetartozás, a másik tisztelete és megbecsülése.” (Alföldi Róbert, rendező)

Várj, míg sötét lesz Jegyvásárlás
13 Esemény

Három idegen férfi találkozik egy üres lakásban. Keresnek valamit, ami a háziaknak nem jelent semmit, nem is emlékeznek, hogy hová tehették, de a három idegen közül egy tisztában van vele, milyen sokat ér. Hogy mi ez a valami, és miért olyan fontos, azt csak ez az egy szereplő tudja.

Dolgok, amikért érdemes élni - Pokorny Lia egyszemélyes monodrámája Jegyvásárlás
13 Esemény

A Beugróban edzett Pokorny Lia és Horgas Ádám rendező, akivel már a Pillanatfelvételben is együtt dolgozott, amerikai mintára, a nézővel közvetlen párbeszédet folytató, rögtönzésekkel tűzdelt darabot mutatnak be.

A művészet templomai: Caravaggio – Vérről és lélekről - VÁRkert Mozi Jegyvásárlás
13 Esemény

A látványos dokumentumfilm Michelangelo Merisi da Caravaggio pályáját mutatja be munkásságán és személyes küzdelmein keresztül, akinek nem csupán a művészetét, de az egész létét is a fény és az árnyék, a kontrasztok és az ellentmondások, az ihletett zsenialitás és a józanság váltakozása jellemezte.

Háy János: A lány, aki hozott lélekből dolgozott - Szkéné/Nézőművészeti Kft./Ördögkatlan Jegyvásárlás
13 Esemény

Egy nő története. Egy nő lányának a története. Egy nő anyjának a története. Egy nő apjának a története. Egy kapcsolat története. Egy másik kapcsolat története. Ha mindkét oldalról elveszünk mindent, akkor marad az X. Háy János az illúziókat veszi el, és amit cserébe ad, az az igazság. Hogy ez tetszik-e, avagy sem: az = X

Nem félünk a farkastól Jegyvásárlás
13 Esemény

Soha senki nem ábrázolta olyan szórakoztatóan a kegyetlen emberi játszmákat, mint Edward Albee, akinek főműve, a Nem félünk a farkastól méltán a huszadik század legszebb, legmaradandóbb drámája.

EXHIBITION: Egy zseni látomásai - Hieronymus Bosch különös világa Jegyvásárlás
13 Esemény

Exhibition: Hieronymus Bosch izgalmas világa The Curious World of Hieronymus Bosch Virtuális tárlatvezetés a mozivásznon, 90 perc, 2016 angol nyelven, magyar felirattal

Hamlet Jegyvásárlás
13 Esemény

Kicsoda Hamlet? Ami biztos, dán herceg, a nemrég elhunyt király fia. Minden más talány.

Egyasszony - Tenki Réka előadása Jegyvásárlás
13 Esemény

Egyasszony - Tenki Réka előadásában A Füge és az Orlai Produkció együttműködésében

Hit, szeretet, remény Jegyvásárlás
13 Esemény

Ödön von Horváth: Hit, szeretet, remény

Bizánc Jegyvásárlás
13 Esemény

– színmű két felvonásban –

Kasimir és Karoline Jegyvásárlás
13 Esemény

A Centrál Színház bemutatja Ödön von Horváth egyik legismertebb darabját, a Kasimir és Karoline-t Alföldi Róbert rendezésében, Stohl András és Bata Éva főszereplésével.

Esőember Jegyvásárlás
13 Esemény

A szeretetnek végtelen számú különböző formája létezik, és egyik sem mentes a nehézségektől.

Rokonok Jegyvásárlás
13 Esemény

Egy magyarországi kisváros - Zsarátnok - polgármestere, a hivatali dolgozók, bankárok, polgárok, hétköznapi emberek e történet szereplői.

MET 2018/2019 Saint-Saens: Sámson és Delila Jegyvásárlás
13 Esemény

MET2018/2019 - Camille Saint-Saëns: Sámson és Delila Samson et Dalila Operaközvetítés a New York-i Metropolitan Operából | Új produkció, először HD-ben, 184 perc, 2018 francia nyelven

Kalucsni Jegyvásárlás
13 Esemény

Történik valahol Erdélyben, nem sokkal a rendszerváltás előtt - de megtörténhetne bárhol, bármikor, bárkivel. Egy velejéig romlott, megnyomorító rendszer, ahol üldöző és üldözött, megfigyelő és megfigyelt láthatatlan kötelékekkel tapad egymáshoz, és minden nap, minden percben megmérettetik, ki a bűnös, ki az áldozat.

Take That - Greatest Hits Live Jegyvásárlás
13 Esemény

Take That – Greatest Hits Live koncertközvetítés élőben az Uránia mozivásznán, 150 perc, 2019

EXHIBITION: Degas - A tökéletesség nyomában Jegyvásárlás
13 Esemény

Exhibition: Degas – A tökéletesség nyomában Degas – Passion for Perfection Virtuális tárlatvezetés a mozivásznon, 85 perc, 2018 angol nyelven, magyar felirattal

Holt Költők társasága Jegyvásárlás
13 Esemény

Carpe diem! - ragadd meg a pillanatot! Válassz! Realizmus vagy romantika? Hagyomány vagy lázadás? A Veszprémi Petőfi Színház előadása 2 óra 30 percben.

RS9 OFF 2019 Bohóc kerestetik Jegyvásárlás
13 Esemény

Bohóc kerestetik (A Nyitott Kör előadása) Előadás hossza 70 perc

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok