Színház

1366 program


SZÜLŐI ÉRTEKEZLET Jegyvásárlás
13 Esemény

Hol van a határ diktatúra és szervezett iskolarendszer között?
Hol van a határ felnőtt és gyerek között?

22/23 Elmondod Alapinak? Jegyvásárlás
13 Esemény

Alapi István nagy sikerű online sorozatának nyilvános, közönség előtt zajló felvételén megcserélődnek a szerepek: ez alkalommal Alapi István lesz az, akit kérdésekkel bombáz majd S. Miller András.

Nem leszek a játékszered Jegyvásárlás
13 Esemény

Magyarország – 60-as évek. 1966-ban volt az első Táncdalfesztivál. Kovács Kati énekelte: „Én nem leszek sohasem a játékszered…” Megosztott első helyezést nyert (Toldy Máriával). Az idősebbek Koós János-, Korda György-, Toldy Mária-pártiakra szakadtak szét, a formálódó beatnemzedék Illés-, Metró-, Omega-, Kovács Kati-rajongókra.

Conor McPherson: Eleven éjszaka - Szkéné/Nézőművészeti Kft. Jegyvásárlás
13 Esemény

Conor McPherson: Eleven éjszaka
Szkéné Nézőművészeti Kft.
a Szkéné Színház és a Nézőművészeti Kft. közös előadása

1x3 néha 4 bohózat Jegyvásárlás
13 Esemény

Ray Cooney bohózatai a klasszikus angol társalgási vígjáték hagyományait követik, a rá jellemző virtuóz cselekményvezetéssel, a különböző félreértések és helycserék már-már az abszurditásig való eltúlzásával, a szálak végletes összekuszálásával. Szerzőtársa ezúttal Tony Hilton színész és író, aki szintén a műfaj jelentős képviselője.

HÉT ÉVSZAK, KÖZTE EGY TÉL Jegyvásárlás
13 Esemény

"Nő és férfi és még egy nő. Meg még egy. És egy férfi is. Klasszikus párkapcsolati szereplők. Vergődnek, miközben mi nevetünk."
16 éven felülieknek ajánlott!

Hodworks: Pirkad Jegyvásárlás
13 Esemény

korosztály: 18+
Az előadás teljes ideje alatt meztelenség látható!

Esterházy Péter: Tizenhét hattyúk Jegyvásárlás
13 Esemény

Esterházy Péter formabontó és új formákat teremtő remekműve egy nehéz sorsú lány monológja az 1980-as évekből, klasszikus barokk nyelven elmesélve.

An evening with Jay Miller in English Jegyvásárlás
13 Esemény

“In Moving Experiences” From the Sublime to the Ridiculous

Pom Pom meséi sajnos elfogyott
13 Esemény

Picur, a kisiskolás lány lázas betegen fekszik otthon. Pom Pom, a barátja meglátogatja és történetfarigcsálással, azaz mindenféle izgalmas mese kitalálásával ütik el az időt. A közös történetalkotás során a Pom Pom-univerzum számos másik figurája is megidéződik.

BORBÉLY LÁSZLÓ: FINITA LA COMMEDIA Jegyvásárlás
13 Esemény

Egy hasbeszélő bábuja meséli el mutatványos teremtője gyönyörű szerelmi történetét.

A gyáva Jegyvásárlás
13 Esemény

Éva ma lett 30 éves. 10 éve férjnél van. Luxus életet él. Találkozik egy fiúval. A fiú fiatalabb nála. Szereti Évát. Talán Éva is beleszeret. Talán új életet kezdhet. Talán, talán, talán...

Magyar hősők Jegyvásárlás
13 Esemény

Magyar hősök - szabadulószínház
A magyar történelem XX. százada egy teljesen új és a fiatal korosztály számára élvezhető formában!

AZ ANGYALOK NEM SÍRNAK - játék az élettel - díszelőadás 1956 emlékére - FŐNIX Színház Jegyvásárlás
13 Esemény

Szerelem és hazaszeretetet, méltatlan élet és méltatlan halál, hatalomvágy és lélek-torzító bosszú. Két időpontban ismerünk meg jellemeket, emberségüket vagy embertelenségüket: a Forradalom kitörése után néhány nappal, s a fordulat, november 4-e után.

Szívhangok Társulat: Megeshetne másképp… Jegyvásárlás
13 Esemény

Ramónának megszületik az első kislánya. Története nem arról szól, hogy anyának lenni nehéz, hanem arról, mit jelent anyává válni Magyarországon.

Minden jót, Elling! Jegyvásárlás
13 Esemény

Elling és Kjell egy hosszabb vidéki „szanatóriumi” pihenés után lehetőséget kapnak arra, hogy újra a mindennapok részeseivé válhassanak: Oslo központjában kiutalnak nekik egy lakást, ahol akklimatizálódhatnak. Ebben a mentoruk is a segítségükre van. Ám a kihívás nagy. Amitől talán a leginkább félnek, az a külvilág..

Dagerrotípia Jegyvásárlás
13 Esemény

A Dagerrotípia című (Szeredás András forgatókönyvére épülő) eredeti bemutatónk a kevéssé ismert dokumentumok és Szendrey Júlia második házasságának saját naplója nyomán elképzelt „jelenéseket“ viszi színre.

Don Quijote • Feledi János - Feledi Project Jegyvásárlás
13 Esemény

A kortárs Don Quijote olyan ember, aki megtévesztett, csalódott, és egy ironikus, gondtalan álmodozóból tragikus karakterré alakul át. Sancho Panza adja a vándorló lovag a történetének alapját, ám az előadás a bátorságról szól, és hogy az ember küzdjön a csalódás ellen, amellyel szembesül a valóság előtt.

Pettson és Findusz Jegyvásárlás
13 Esemény

A címszereplők egy egyedül élő falusi ezermester, Pettson és minden lében kanál macskája, Findusz. Findusz – mint minden gyerek – ezer kérdést tesz fel, és ha nem tetszik neki valami, világgá megy.

Édes Anna Jegyvásárlás
13 Esemény

Augusztus 14-én áll szolgálatba Édes Anna Vizyéknél. Becsületes, egyszerű és dolgos teremtés.Vízyné nem győz dicsekedni: Nem volt torkos, nem igényel pénzt, nem tart szeretőket, egyetlen szenvedélye a munka. Még a házat is csak Vizyné kifejezett kérésére hagyja el. Mindenfelé híre ment, mindenki róla beszélt, s mikor az emberek találkoztak vele az utcán, mindig megfordultak utána, és megcsodálták..

ÁLOM, ÁLOM ÉDES ÁLOM sajnos elfogyott
13 Esemény

Ünnepi Gála a Magyar Operett Napja tiszteletére

Székely Csaba: Bányavirág Jegyvásárlás
13 Esemény

A dráma főhőse, Iván bányász volt, jelenleg nincs munkája, gondozza magatehetetlen apját, s várja, hogy az meghaljon végre. Közben pedig iszik, mint mindenki a faluban. S hogy a szerelem se legyen oly egyszerű, Iván és Mihály, a község orvosa ugyanahhoz a nőhöz vonzódik: Iván féltestvéréhez, Ilonkához..

Dolgok, amikért érdemes élni Jegyvásárlás
13 Esemény

Bereczki Zoltán egyszemélyes darabbal jelentkezik a Játékszínben. Amerikai mintára, a nézővel közvetlen párbeszédet folytató, rögtönzésekkel tűzdelt előadást hoz: Dolgok, amikért érdemes élni – Duncan MacMillan tollából.

BEMUTATÓ - REQUIEM • Kulcsár Noémi Tellabor Jegyvásárlás
13 Esemény

A Harangozó-díjas Kulcsár Noémi új táncelőadásában két jelentős kortárs magyar zeneszerző műveit adaptálja táncszínpadra.

Arthur Miller: Alku Jegyvásárlás
13 Esemény

Victor és Walter évek óta nem beszél egymás. A találkozás nem halogatható tovább. A házat, amelyben felnőttek, elbontják. A viszontlátásnak köszönhetően az ingóság felszámolása a fivérek közötti elszámolássá mélyül. Tizenhat évnyi csend törik meg...

33 változat Haydn-koponyára Jegyvásárlás
13 Esemény

„A vendégszöveg a színházban, ahol nemde nincs visszalapozgatás, még kevésbé fontos, mint a regényben. A vendégszöveg épp az idegensége által új tereket nyit, a szöveg és az olvasó pozícióját újra meg újra megremegteti, így persze jó, ha felismeri a néző, olvasó, de a remegés a fontos, az idegenség váratlansága a fontos, nem a műveltség. E szerző persze őszintén örül a művelt, finom klienseknek, de nincs tombolacukorka a jó válaszokért. Hacsak másképp nem dönt a Rendező.” Esterházy Péter

A bagoly, aki félt a sötétben sajnos elfogyott
13 Esemény

Jill Tomlinson: A bagoly, aki félt a sötétben
4-8 éveseknek

Jövőpánik - Csányi Vilmos Estje Jegyvásárlás
13 Esemény

Csányi Vilmos akadémikus, etológus professzorral Barát József újságíró, 168 Óra egykori vezető szerkesztője beszélget.

A cégvezető Jegyvásárlás
13 Esemény

A cégvezető humora, öniróniája, tragikomikus önreflexiója minden felnőtt néző saját története is...

A falu rossza Jegyvásárlás
13 Esemény

Göndör Sándor, a falu rossza, halálosan és reménytelenül beleszeret Tercsibe, a falu bírójának, Feledi Gáspárnak nevelt leányába. És ha a harag rossz tanácsadó, akkor Göndörnek ezerszer rosszabb tanácsadó jut: a Teremtés leggonoszabb baktere, akit egyenesen Gonosz Pistának hívnak.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!


Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok