Színház

1275 program


VARSÓI MELÓDIA Jegyvásárlás
13 Esemény

színmű egy részben Van a politika és van a szerelem. Ennek a két dolognak elvileg semmi köze egymáshoz. De volt, hogy volt. Van, hogy van. Milyen kár!

LÜKTETÉSED • Batarita Jegyvásárlás
13 Esemény

Batarita LÜKTETÉSED című, magyarországi premierre váró, abszurditással és erotikával átszőtt új szólója Tokióban került bemutatásra, majd Shanghaiban turnézott, jelenleg pedig egy nagyobb koreai vendégszereplés előtt áll.

Megáll az idő – Proscenion Drámaszínpad/ Mentőcsónak Egység Jegyvásárlás
13 Esemény

Az előadás alapjául szolgáló 1982-es, Gothár Péter rendezte film ’63-ben játszódik Budapesten. A kettő között eltelt húsz év alatt mintha nem változott volna semmi. Mintha azóta sem változott volna semmi.

Dollár Papa Gyermekei: KELET // EAST Jegyvásárlás
13 Esemény

Az esti meseműsor feladata, hogy az ember egésznapi cselekvéssorát lezárja és előkészítse a lelket az éjszakai nyugalomra. Az előadás legfontosabb funkciója természetesen mégiscsak az, hogy a nézőink ízlését és szocialista nevelését a helyes irányba tereljük. Ma esti műsorunkban keletre utazunk. Ehhez jó szórakozást kívánunk!

Palos Verdes, Kalifornia
13 Esemény

A tizenéves Medina a földi Paradicsomba, a kaliforniai Palos Verdesbe költözik a családjával. Úgy tűnik, hogy új, boldog fejezet kezdődik a família életében, a régi bajok azonban hamarosan újra a felszínre törnek...

Bánk az esküdtszék előtt Jegyvásárlás
13 Esemény

Katona József műve formai és nyelvi szempontból is komoly kihívás a mai néző számára, ezért olyan utat kerestünk, amelyen haladva a fiatal nézők számára is átélhetővé válik a történet. Az előadásban a klasszikus dráma nem sérül, csupán nyitottabb, frissebb, érthetőbb olvasatát adja egy napjainkban is fontos műnek.

MOST Fesztivál - ÁSÓKAPA Jegyvásárlás
13 Esemény

Majd meglátjátok – a fiatalok legtöbbször ezt a választ kapják, ha megkérdőjelezik az őket megelőző generáció értékrendszerét, gondolkodását, mindennapjait. Mintha a több tapasztalattal rendelkezők ezzel azt mondanák: meglátjátok, hogy titeket is felcsavar majd a rutin, előbb-utóbb ti is feladjátok az álmaitokat...

Traccs! Jakupcsek Gabriella Jegyvásárlás
13 Esemény

Traccs! Veszprém legújabb beszélgető-est sorozatának harmadik vendége Jakupcsek Gabriella, Magyarország egyik legismertebb és legnépszerűbb televíziós műsorvezetője. Beszélgetésünk végén lehetőség lesz új könyvének "Nagy levegő - Aki megáll elsüllyed” dedikálására és közös fotó készítésére!

VÁCI UTCZA 40 Jegyvásárlás
-20%
13 Esemény

„A temetők tele vannak nélkülözhetetlennek hitt emberekkel.”

MOST Fesztivál - Fehér nyuszi, vörös nyuszi
13 Esemény

E különleges darabnak nincs próbája, nincs díszlete, nincs jelmeze, nincs rendezője. Egy színész életében csak egyetlenegyszer adhatja elő a darabot, vagyis minden egyes este megismételhetetlen alkalom.

Kleist: Kohlhaas - Szkéné/Zsámbéki Színházi Bázis/MASZK Jegyvásárlás
13 Esemény

Élt valaha egy lókereskedő, név szerint Kohlhaas Mihály, a maga korában az egyik legderekabb, ugyanakkor legelvetemültebb ember. - Ez a rendkívüli férfiú, egészen harmincéves koráig, a jó állampolgár példaképének számíthatott volna...A jogérzék azonban rablóvá és gyilkossá tette őt.

NAGYON KELL SZERETNIÖK! Jegyvásárlás
13 Esemény

2016 óta láthatja a közönség azt a felolvasószínházi sorozatot, amelynek válogatott szövegeit januárban jelentette meg a Corvina Könyvkiadó két kötetben. Az előadás a két kötet keresztmetszetét ismerteti, a legmegrázóbb részletek megszólaltatásával. A kötet az oktatásba beemelhető drámákat tartalmaz, ezért is jelent meg a Diákkönyvtár sorozatban.

Kalap (variációk agyműködésre) Jegyvásárlás
13 Esemény

A társas érintkezés aknamezején sem éjjel, sem nappal nem bírsz átkelni? Netán kalapnak vagy baseball sapkának nézed a szeretteidet? Vagy hallottál már ilyesmiről, és ez aggaszt? Semmi gond. Van rá egy bohóctréfánk.

A Gálvölgyi Jegyvásárlás
13 Esemény

Zenével fűszerezett összeállítás.

NEVESINCS KIRÁLYFI FELESÉGET KERES Jegyvásárlás
13 Esemény

Bár Nevesincs királyfi még zsenge gyermekkorát éli, a környéken lévő királyságok uralkodói számtalan festményt küldenek leánykáikról, hogy ha majd eljön a nősülés ideje, az ő szépséges hercegnőjüket válassza feleségül...

Szabó Gyuri bácsi előadása Vecsésen
13 Esemény

Gyuri bácsi márciusban Vecsésre készül, hogy találkozzon a gyógynövények iránt érdeklődő közönséggel. Előadásában beszélni fog a szerveink tisztításáról, a megelőzésről és a gyógynövények kúraszerű használatáról.

MOST Fesztivál - Pali – Maléter Pálné életmonológja Jegyvásárlás
13 Esemény

Monodráma. A Mindenki c. Oscar-díjas és az Egy nap c. számtalan nemzetközi díjjal kitüntetett filmek főszereplője, a 2017-es és 2019-es Magyar Filmhét Legjobb Színésznője, Szamosi Zsófia előadásában.

Traccs! Jakupcsek Gabriella Jegyvásárlás
13 Esemény

Traccs! Szeged legújabb beszélgető-est sorozatának első vendége Jakupcsek Gabriella, Magyarország egyik legismertebb és legnépszerűbb televíziós műsorvezetője. Kevesen vannak azok, akik annyiféle sorssal találkoznak a munkájuk során, mint Gabi hiszen egy-egy televíziós évad során kisebb városnyi emberrel beszélget.

ZENEBU@IK - Janklovics Péter és Elek Péter közös estje Jegyvásárlás
13 Esemény

Janklovics Péter és Elek Péter közös estje.

Dr. Csernus Imre előadása Kalocsán Jegyvásárlás
13 Esemény

Dr. Csernus Imre előadása Kalocsán: Egy életed van! "Az önbizalom-hiányos emberek szeretete hasonlít a vámpírokéhoz. Állandóan szívják a másik vérét. Szívem, szeretsz? Biztosan szeretsz? Örökre velem maradsz? Ugye nem fogsz megcsalni?"

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok