Teater

1992 Programmer


Sztorigami- S03E04 Køb Billetter
13 Event

Az előadás kezdetén öt történetszálat indítunk el, majd a közönség többi tagjával együtt Te szavazod meg, hogy melyik négy folytatódjon. Egy történetszál kiesik, négy pedig pereg tovább, s utána ismét voksolhatsz, hogy melyik három maradjon. Minden körben kiesik egy – és a végén eldől, hogy melyik lesz az est története...

Edward Albee: Nem félünk a farkastól Køb Billetter
13 Event

George és Martha, a középkorú házaspár egy protokollparti után, az éjszaka kellős közepén áthívja magukhoz a férfi új egyetemi kollégáját és annak feleségét egy kis ismerkedésre. A laza iddogálós-beszélgetős este azonban hamarosan kínossá válik az ifjú vendégek számára: házigazdáik egyre durvábban szólogatnak be egymásnak, és szép lassan kiderül, itt nem egyszerű játszmázás zajlik, ez az este az öldöklő leszámolás ideje, amit senki sem úszhat meg sértetlenül.

Vacsora öt személyre Køb Billetter
13 Event

Észtországban járunk, illetve az Észt Szovjet Szocialista Köztársaságban, a hetvenes évek végtelen közepén, olajbányászatból élő kisvárosban, lakótelepi tisztaszobában. Fiatal házaspárt ismerhetünk meg, a geopolitikai helyszín és a történelmi idő afféle mintapolgárait, vagyis mérnök férjecskét és tudós asszonykát. Épp a férj szüleit várják, vacsorára.

Egy apró kérés Køb Billetter
13 Event

Orlai Produkció (18+)

Házastársi pingpong egy részben.

Zord idők Køb Billetter
13 Event

Az RS9 Színház előadása.

Kemény Zsigmond Zord idő című regénye alapján írta: Lábán Katalin.

Nők az idegösszeomlás szélén Udsolgt
13 Event

Ez a történet nem játszódik, hanem száguld, hasít, felrepít, elenged és elkap. Nagyszabású, vadul lüktető zenék, taxis üldözés, kétségbeesett szerelem, eltévedt telefonhívások, terroristák, topmodellek, felgyújtott franciaágy, benyugtatózott gazpacho, és mindennek a közepén - a Nő.

SZEÁNSZ - A gondolat ereje -Németh Gábor bűvészműsora Køb Billetter
13 Event

A Freakency és K.A.M.U. mellett a Szeánsz is egyedi hangulattal, sztorival és új trükk-arzenállal vár Benneteket.

Tütü! - Színházlátogatás balerinákkal Udsolgt
13 Event

Óvodás és általános iskolás gyerekek részére

Hüvelyk Matyi – Nagyvárosi kis kalandok Køb Billetter
13 Event

Hüvelyk Matyi – Nagyvárosi kis kalandok
Aranyszamár Színház

CSINGILING ÉS A KALÓZOK Køb Billetter
13 Event

Színházunk új bemutatója a „Csingiling és a kalózok”, olyan világba repíti el a kicsiket és nagyokat, melyre még álmukban sem mernek gondolni. Játszódik egy kalózhajón, a Karibi tengeren...

Muzsikáló esztendő – Angyalbárányok Køb Billetter
13 Event

MeseJáték és Kézműves Céh mesedélelőttje

10:00-12:00

Meseerdő Bábszínház: VARÁZSVIRÁG Køb Billetter
13 Event

A bábelőadás Csillagtündér meseerdő lakóinak ajándékozott különleges virágokról szól.

Vuk a kisróka Køb Billetter
13 Event

Vuk, a rókakölyök nyolcadmagával jött a világra egy tóparti „rókavárban”. A rókaszülők szürkülettől hajnalhasadtáig vadásznak, hogy az örökké éhes apróságokat jóllakassák. A rókacsaládot egy vadász és kutyája elpusztítja. Egyedül Vuk éli túl a támadást.

Vacok Køb Billetter
13 Event

A babaszínház pár hónapos és három éves kor közötti gyerekeknek szól, akik a szüleikkel nézik meg a körülbelül ötven perces előadást, ami két részből áll: egy húsz-huszonöt perces produkcióból, amit színészek játszanak, és ami kifejezetten ennek a korosztálynak a fejlődési sajátosságait figyelembe véve lett kialakítva A második huszonöt percben a nézők megismerkedhetnek a színészekkel, az előadásban használt kellékekkel, bejárhatják vagy bekúszhatják a teret.

Mesék az óperencián túlról Køb Billetter
13 Event

Áprilisi mesedélelőttünkön olyan történeteket viszünk színre, amiket még soha senki nem láthatott - hiszen a helyszínen, a gyerekek ötletei alapján születnek. Díszletet nem használunk, a színészek játéka, az élőzene és fénytechnika a gyermekek fantáziájában teremti meg a varázslatot.

Szegény Dzsoni és  Árnika Køb Billetter
13 Event

6+
45 perc, szünet nélkül
Bábtechnika: tárgyjáték, bunraku

Boribon Køb Billetter
13 Event

Korosztály: 3+
Az előadás hossza: 45 perc

Micimackó meséi Køb Billetter
13 Event

Karinthy Frigyes
Micimackó meséi
– gyermekmusical –
A Pesti Művész Színház- Fogi Színház előadása

Paprika és Rózsa Køb Billetter
13 Event

Paprika és Rózsa – udvarlós mesék ovisoknak és kisiskolásoknak

PINOKKIÓ Køb Billetter
13 Event

A Ziránó Színház és a Mesebolt Bábszínház közös produkciója

TYÚKDRÁMA Køb Billetter
13 Event

Tyúkdráma
Zenés tyúkelőadás galambokkal, cicákkal, Morzsa kutyával

Dunakanyar Udsolgt
13 Event

váratlan románc egy felvonásban

A Vándorkutya Køb Billetter
13 Event

igazi élethazugságok egy részben

Wekerlei zsebszínház - Sündisznócska lovagol Køb Billetter
13 Event

A bábszínházi előadás után a gyerekekkel és szüleikkel kimegyünk a Wekerlei Kultúrház kertjébe és az ott lévő fát együtt felszalagozzuk.
A bábszínházi program mellett kézműves foglalkozással is várjuk a családokat.

Levelek Adytól - JORDÁN TAMÁS önálló estje Køb Billetter
13 Event

Ady Endre írásai ma is érvényesek. Amit a publikációiban megfogalmaz az kortalan vagy mondjuk úgy, hogy ma is érvényes. Az előadásban felelevenednek Ady korának kérdései, problémái, és a néző döbbenten konstatálja, hogy ez ugyan úgy aktuális ma is!

Martin McDonagh: Hóhérok Udsolgt
13 Event

MARTIN MCDONAGH
HÓHÉROK
fekete komédia
Fordította: Morcsányi Géza

Utazás a szempillám mögött Køb Billetter
13 Event

A kortárs magyar irodalom egyik legnagyobb hatású alakjának, Csukás Istvánnak egy kevésbé ismert, négy évtizede született zenés mesejátékát állította színpadra a Zichy Szín-Műhely az író szakmai támogatásával, hogy az ifjúság megismerje a Mirr-Murr, a Pom Pom meséi vagy a Süsü, a sárkány mesefiguráit teremtő szerző világát.

Kisvakond a turista Køb Billetter
13 Event

Élőszereplős bábjáték narrációval és sok Francesco Zappa zenével.

SZÜLŐI ÉRTEKEZLET Udsolgt
13 Event

Hol van a határ diktatúra és szervezett iskolarendszer között?
Hol van a határ felnőtt és gyerek között?

23/24 Shirley Valentine Udsolgt
13 Event

Lélekmelegítők – Shirley Valentine
Lírai komédia egy életre szóló kalandról
Vándor Éva önálló estje

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.